2016. 09.02. 12:41

Szia Vica!

Kakas Mátétól kaptam meg az elérhetőségedet.
Szeretnék indulni a J Bajnokságon valamilyen módon.
Ha jól tudom embert keresel.
Beszéljünk ha aktuális.

Köszi
Sabján Annamária

Oh.

Sabján Annit 6 évvel ezelőtt láttam először közelről: a 2010-es Spirit Kupán az utolsó nap rajtja előtt megszeppent csapatunk mellé fordulva átkiabált a kormányosunknak: „Nem kell tőlük félni – oda kell tenni!” Aztán odatette.

És akkor most azt írja, induljunk a Dinghyvel a bajnokságon.

Hát ebbe bele kell mosolyodnom.

Az idei J bajnokságról csapat hiányában már májusban lemondtam, ráadásul a hajó sem éppen verseny idealizált: a tavalyi bajnokságon a J mezőny jelenlévő tagjai a mosásra kiemelt Dinghy vízvonal alatti testrészének látványára egy emberként szavazták meg neki a hátrányos helyzetű állandó jelzőt. Nem ezért ugyan, de idén a bajnokságig egyetlen versenyen sem indultunk vele - annál több időt töltött viszont ismét lekuprolinozva a langyos nyári vízben. Hogyne, J bajnokság. Fehér pöttyös fenékkel.

-    Vigyük ki. - válaszolta Anni.

10 nappal később mindenféle változatok után először a parton, aztán a vízen is eltöltöttünk a Dinghyn néhány órát gyenge, majd közepes szeles napsütésben: kiderült, hogy a foltos feneke ellenére azért halad, kisebb kényelmetlenségektől eltekintve mindenkinek megfelelően működnek rajta a dolgok, Anna és Anni pedig a legnagyobb természetességgel trimmeli a lyukacsos génuát és a középkorú grószt (is). Ok, akkor ehhez képest még annyit tudok, hogy kipakolom a nyaraló szettet, lemossuk az alját, megkapja a vállalható vitorláit, és az árboc tuti jól fog állni. Annyi szépséghiba maradt, hogy Anni a bajnokság vasárnapján már horvát vízen kellett, hogy legyen, így a Dinghy kormánya aznapra nekem maradt - de nem kell mindennel idő előtt foglalkozni.

Megfelelő mennyiségű logisztika és adminisztráció után a bajnokság napjának reggelén a Dinghy ideális súlyon, mutatós árboccal, autogramos, versenyszerűnek mondható vitorlákkal, és ugyan nem éppen polírozott, de legalább le magasnyomott fenékkel várta mind a 330 kilónkat, amit némi kalkulálás után Annival feltettünk az előrejelzés 6-7-8 csomójára. Előző nap végig vettük Földvár és Füred között valahol a neveket is: Anni kicsit gondolkodott, majd azt mondta: - Első tíz. Na, akkor most legyen 4 napig 6-8 csomó, sok futam és kevés halasztás.

Elsőre egy hetedikkel kezdtünk, aztán jött egy ötödik. Szakmai futam beszámolót továbbra sem vállalok, mert a helyezéseken túl az egészben nekem még mindig az élmény a fontosabb: az első napon az, ahogyan Anni, Anna, Csipi, Orsi és a saját kezeim között a hátrányos helyzetű Dinghy balatoni pályafutása alatt először a nap végére a mezőny első harmadába keveredett. Amiben a lényeg nem is az, hogy polírozott aljakat, friss szetteket és ismert neveket tudhattunk magunk mögött, hanem a bizonyosság, hogy a Dinghynek a sebességhez fényes popsi helyett először egy jól működő csapat kellett. Alapból Anni és Anna: zavarba ejtően sok tudás, rutin, kreativitás, technika, annyi vízen töltött órával és verseny tapasztalattal a hátuk mögött, amennyit én már nem fogok úgy tudni soha. Csipi, Orsi és én is hozzá tettük a magunkét, de nekem a legnagyobbak az első napból mégis azok a lefelé menetek, amiket Anna és Anni technikában, sebességben és taktikában már rögtön az elő futamban együtt összerakott.

Második nap arról is meggyőződhettünk, hogy az a 330 kiló 10 csomóban annyira azért már nem fizet, de az előírt tízben így is benn maradtunk. A nap a papírosnál ismét lényegesebb eredménye, hogy komolyabb közös edzés hiányában a három, már majdhogynem túrának is érezhető futam alatt volt időnk tovább csiszolni a manőver részleteket - közöttük pedig kipróbálni mindenféle lógást-húzást kreuzban (mindegy, szimplán kell egy 6. ember), majd kipihenni azokat (nem lehet, csak másnapra) újabb csodás hátszeles szakaszokon.

Szombat reggel az előző napihoz hasonló szélerősséggel indítottunk, de aztán bejött a leálló: a második futamra újra nekünk (is) fújt. A kreuz bóját a 4. helyen vettük, mögöttünk megnyugtató távolságban a mezőny, csak lett volna rövidebb a pálya, vagy a felszívódás lassabb, és akkor az az összetett még feljebb… Mindegy, mert a Dinghy napjának fénypontja a harmadik napon vízenlét helyett késő délutánra esett, amikor Anni vázolta a 2 éves tervet, ami a Dinghyre vonatkozóan a fejében megszületett…

A bajnokság vasárnapját szombat este kezdtem: egészen pontosan akkor, amikor Anni visszaadta a kezembe a pálinkás poharat, és beült egy autóba, hogy elinduljon Murter felé. A pillanat, amikor végül csak elő kellett venni, hogy hogyan is lesz az a K betűs másnap. A következő órákban megpróbáltam felidézni mindenféle rajtokat, kreuzokat, fordulókat, hátszeleket meg hauzokat az előző évi versenyekről, amiken kormányoztam – nagyrészt feleslegesen, például mert egyáltalán nem emlékszem rájuk tisztán, és mivel ez most egy teljesen más csapat. A fejben virtual végén éjjel 2-kor lejátszottam még azért egy kisszeles keletit Füred és Csopak között, majd annyit kértem vasárnapra, hogy ne legyen több 8 csomónál, és elég 1 futam – az 5-ből 4 csaj tuti ugyanolyan jó, mint eddig, a Dinghy meg csak nem lesz egy éjszaka alatt lassabb…

Relatív jól kértem: vasárnap egy kényelmes reggelinyi halasztás után meg is jött a gyengéden fújó keleti, a pálya nagyjából ott, ahol éjjel a fejemben, a csajok ismét jó passzban (amiben amúgy rövid ismeretségünk kezdete óta megbízhatóan és folyamatosan) – csak azt sajnáltam, hogy kifele aki közel volt, motorozott, így összemérni nem tudtam. Az elvártnak megfelelően néhány forduló, spi fel, hauz, majd le, Anna nem szólt, hogy gondja van, és a többiek sem sikítoztak, csak ez a rajt, ez ne lenne: vonal, idő, sebesség önmagában is elég, nemhogy még 17 hajó a maga kormányosaival. A rajt eljárás alatti történések további részleteit nem osztom meg – bár nyilván nagyon eredeti a „Mindegy, hol, csak tisztán!’ taktika -, főleg azért, mert nem nagyon tudom rekonstruálni: a lényeg, hogy a sebesség időben megvolt, a vonal is jó helyen, és szerencsére nem nagyon került a közelünkbe a többi hajó. Felfele csak a szálak meg az előttünk/alattunk haladók, a csajok csendben ülték a hajót, Anna néha egyet-egyet szólt. Legközelebb a kreuz bójánál néztem körbe, mert ott azért már muszáj: a Dinghy nem lett az éjszaka lassabb, úgyhogy balról tudtam, hogy jók vagyunk, de jobbról nyilván érkezik a mezőny. Mondom, a mezőny. - Te Anna, látom itt a Bondot, de hol van a mezőny. - Ott. – Oh. ... Akkor most az van, hogy mi itt lehet, hogy mindjárt elsőnek vesszük a bóját? – Azzal ne foglalkozz, csak nézd a szálakat. – Jó. … És mi legyen a Bonddal? - Szerintem tedd be. - Jaaaj.
Betettem. Aztán centiztük, vettük, felhúztuk, tartottuk, majd lefújták. A további hivatalos: az eredménylistán érvényes futam hiányában megőriztük a Dinghy előző napi nyolcadik helyét, a legreálisabb milettvolnaha (7. futam 3-4, 8. futam 1-2-3-4) alapján felállított alternatívon viszont megengedhettük magunknak gondolatban akár a hatodikat is…

A tárgyilagos verseny beszámolónak ezzel vége is lenne, ám az idei J bajnokságból egyáltalán nem az számít, ami látszik. A csoda a futam eredményeket magasan verve a csapat. Mert szerettem az elmúlt évek minden J csapatát, de Anni temperamentumos ereje és magabiztossága, Anna nyugalma és a mezőnyben senkihez nem hasonlítható  kétkezes spi trimm technikája Csipi koncentrációjával, Orsi kitartásával kiegészítve mind a vitorlázás oldaláról, mind emberileg pontosan úgy működik, ahogyan arra vadabb és higgadtabb álmaimban vágytam amióta először tettük a Balaton vízére a J-t - ehhez képest a vasárnapi 15 perc lokál hírnév Nellivel az árbocnál, kezemben a Dinghy kormányával már csak az emelet az önbizalmam tortáján (nyilván nem, de az a mese már tényleg kiscsoportos intimitás).

A remek jelen minden percét élveztük, de a 2016-os J bajnokság érdemi jelentősége a jövő: az elmúlt 4 nap a következő 2 év méltó kezdete, amihez kívánok magunknak mindigjó szeleket, a napszemüvegem mögött további diszkrét örömkönnyeket, kevesebb kék-zöld foltot és leszakadt körmöt, a 3 kiló alma mellé pedig egy-két doboz hajófenék hőmérsékletű sört is - a jövőképhez minden más nekem már így is tökéletes.
Ja, hogy a hendikepes-lerúgott Wartburg Dinghy. Na, ő már szárazon, jó kezekben: mert nem az számít ugyan, ami látszik, de tény, hogy idénre kiérdemelte a ráncfelvarrást a virgonc kis segge.

A végére pedig egy csomó hálás és boldog köszönet: elsősorban a csajoknak – szívem, lelkem J-ben a tietek! És persze Andrisnak, mert nélküle nemcsak az a vasárnap, de úgy egyben az egész nem így lenne. Máténak és Eriknek, hogy összehoztak, férjeknek, szülőknek, barátoknak ahogyan támogattak, és mindenkinek, aki vízen és parton egyaránt nevető szemekkel szeretett minket – parádés bajnokságunk volt veletek! Kívánunk jövőre a mienkhez hasonló nagyszerű együttállást mindenkinek, harcos futamokat és javuló tendenciát, a Dinghynek karbon bumot és ropogós génuát – na meg persze sikamlós feneket!

Just A Big Dinghy (HUN 3502)

Sabján Anni, Payr Anna, Áldott Csipi, Pozsár Orsi, Varga Nelli, Kovács Vica