Zsombi a tavalyi Európa bajnokságon hazai vitorlás történelmet írt, hiszen nagy elődje és példaképe, Fináczy György Európa-bajnoki harmadik helyezését múlta felül ezüstérmes helyezésével.

Az idei bajnokság nagyon erős, 30-40 csomós széllel köszöntötte a mezőnyt, így az első versenynapot halasztással indította a rendezőség. A mezőny délután fél négy körül szállt végül vízre, bár a szél ereje továbbra is nagyon erős maradt, így küzdelmes két futamot teljesítettek a gladiátorok.

Zsombi az első futamban 2. helyen futott be a brit Ed Wright mögött és a szintén brit Ben Cornish előtt, ami egy fantasztikus kezdés! A második futam küzdelmes erősszeles körülményeit bizonyítja, hogy Zsombi sajnos az egyik hátszél szakaszon fel is borult (nem is emlékszünk, mikor történt ilyen utoljára), de így is 10. helyen futott be.

A két futam utáni összetett eredmények alapján holnap a 6. helyről várja a folytatást, ami egy kiváló kezdés. Ed Wright a második futamot is megnyerte, így ő vezeti az eredménytáblát, második helyen a Hyeres-i világkupa győztes francia Jonathan Lobert, harmadikon a dán Anders Pedersen jelenleg.

Az aktuális eredménylista itt érhető el.

Izgatottan várjuk a holnapi folytatást. Az időjárás előrejelzés keddre enyhébb szelet jósol, azonban szerdától várhatóan ismét 25-30 csomó fölé erősödik.

Izgalmas futamoknak nézünk tehát elébe, annál is inkább, mivel az Európa-bajnokságon a Nemzetközi Finn Osztályszövetség új eredményszámítást tesztel. Ennek lényege, hogy a 10 selejtező futam eredményei alapján a legjobb 3 versenyző automatikusan a döntőbe jut. A 4-10. helyezett egy elődöntőt vív, ahonnan a legjobb kettő jut a döntőbe. A döntőben, vagyis éremfutamban tehát nem a klasszikus szabály szerinti tíz versenyző, hanem csak a legjobb öt áll rajtvonalhoz. Az éremfutam győztese pedig a bajnokság győztese, a korábbi pontok itt már nem számítanak.

Holnap, azaz kedden tehát újabb két futamon szurkolhatunk Berecz Zsombornak!

Hajrá HUN 40!