A kontraktust dr. Kollár Lajos MVSZ-elnök és Varga Mihály, az MSZSZ elnöke írta alá.

Elhangzott, hogy jól haladnak az előkészületek az idei raceboard Európa-bajnokságra. A világversenyt szeptember 4. és 9. között rendezik meg Balatonfüreden.

 

Az év talán legkiemelkedőbb balatoni eseménye a finn dingi hajóosztály Gold Cup versenye, amely világbajnokságnak felel meg. Ez a hajóosztály a legkiválóbb vitorlázók gyűjtőhelye, a versenyzők között olyanokat csodálhatunk majd meg, akik minden bizonnyal hamarosan a a profik között is igencsak kapósak lesznek. A Gold Cupra ősszel Balatonföldváron kerül sor, és nagyon örömteli, hogy a legjobb magyar finnes, Berecz Zsombor idén a világversenyeken eddig kiválóan szerepelt: reméljük, hogy a hazai vizeken is számíthatunk egy jó helyezésre tőle.

A finn dingi osztályban ezen kívül még két nemzetközi versenyt tartunk: a Silver Cup a juniorok világbajnoksága, amely Balatonfüreden lesz augusztus végén, a szeniorok Masters Európa Kupája pedig a múlt héten zajlott Tihanyban.

Az Orfűi-tó adott otthont májusban a Naviga modellvitorlás vébének, amelyen szép magyar sikerek is születtek. A D-One osztály Gold Cup versenye május végén volt Balatonfüreden, a 150 éves Balatonfüredi Yacht Clubban. Ugyancsak a BYC rendezésében zajlik majd augusztusban a Binnenjolle Európa-bajnokság, szeptember elején az olimpiai Laser osztály Európa Kupa versenye, és október elején a J-24 osztály Európa-bajnoksága is.

De a pályázatoknak és a sportdiplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően már a jövő évre is van betervezett világverseny. Egykori olimpiai és világbajnokok gyűjtőosztálya a háromszemélyes Dragon, amelynek Európa-bajnoksága jövő év májusában lesz Balatonfüreden. Az osztály világbajnoksága a sportág egyik Mekkájának számító portugáliai Cascaisban zajlik éppen, s remélhetőleg magyar sikereknek is örülhetünk majd akár ott, akár jövőre Balatonfüreden.