Bajnokok Ligája. Női. Vitorlázásban - Parti Halasztás podcast
2026. augusztus 31.
Van, amiről kevés szó esett-esik itthon. A vitorlás Bajnokok Ligája például pont ilyen. Pedig...

Folyamatosak az elnökségi ülések és megalakultak, sőt már üléseznek és terveznek, dolgoznak a különböző Bizottságok a Magyar Vitorlás Szövetségben. Ezúttal a Versenysport Bizottság vezetője, Rutai István mondta el gondolatait a hozzá tartozó bizottság terveiről, célkitűzéseiről. Fókuszban az olimpiai program, az utánpótlás és a teljes versenysport. A Rutai Istvánnal készített podcast beszélgetésből az is kiderül, hogy a Bizottság munkájába új tagok is bekapcsolódtak.
Sikerült kiszélesíteni a vitorlázás utánpótlásának bázisát, és lefektetni egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala. Így foglalta össze a Magyar Vitorlás Szövetség előző négy évben elért eredményeit dr. Kollár Lajos elnök szombaton a Budapest Boat Show-n.
A Mindset online magazin sportpszichológia rovata kerekasztal beszélgetést rendezett, ahol különböző életszakaszokban járó sportolókat és egy sportpszichológust faggatott a mentális felkészülés fontosságáról.
Az elmúlt években Magyarország egyre erősebben kapcsolódik be a vitorlás sport nemzetközi vérkeringésébe.
Öt előadásból álló szakmai sorozatot indít a szövetség január végén. A március közepéig tartó sorozat keretein belül versenyzői, bírói, technikai és széltaktikai szempontok szerint elemzik szakemberek a versenyvitorlázást, valamint Balaton meteorológiáját is meg lehet ismerni közelebbről.
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma már jóval szélesebb palettáról választhatnak a vásárlók, a használt hajók is nagyobb számban vannak jelen, a döntéseknél pedig a legfontosabb szemponttá a személyes igényeknek és a balatoni körülményeknek való megfelelés vált. A változó trendeket és a hajózás jövőjét a szeptember 4–6. között Balatonkenesén megrendezett Balaton Boat Show is fókuszba helyezi.
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései és az e-bike forradalom azonban átrajzolták a térség gazdasági térképét. Idei adatok szerint a kerékpáros turizmus a többszörösével körözi le az általános vendégforgalom növekedését, a szektor pedig olyan második főszezonra készül, amely a helyi vállalkozásokat is mozgásban tartja. Erre a növekvő érdeklődésre rezonál a 2026. szeptember 4–6. között Balatonkenesén megrendezett Balaton Boat Show is, amely a hajók mellett idén a kerékpározást is a kiemelt témái közé emelte.
Előzőleg egy balatoni hajó tengeri felkészítéséről és az utazás előkészítéséről írtam, azóta megérkeztünk Policoroba, Marinagri lagunás kikötőhelyére. Mielőtt átváltanánk a dolce far niente (édes semmittevés) délolasz életmódjára, engedelmetekkel egy részletes úti beszámolót hagynék az utókorra.
Míg itthon a 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj küzdelmeire és a balatoni szezonra figyeltünk, partot ért az a fiatal orvos házaspár, akik 713 nap alatt, 19 országot érintve kerülték meg a bolygót egy 13 méteres túravitorlással.
2026. augusztus 31.
Van, amiről kevés szó esett-esik itthon. A vitorlás Bajnokok Ligája például pont ilyen. Pedig...

2026. augusztus 8.
Alig vártam, hogy a frissen vásárolt hajómat élesben is kipróbálhassam -amire ugye Agárdon nincs lehetőség- és lássatok csodát, pont találta
...2026. augusztus 27.