A második futamot már tényleg meg kellett volna nyernie a címvédőnek, hogy életbe tartsa a reményeket, ehhez képest a rajt előtt úgy megálltak mint a szög és amikor az ETNZ alájuk próbált ejteni, akkor az amerikai hajó képtelen volt megindulni és kiemelkedni a vízből, így Peter Burling csapata egy rendőrkanyarral volt kénytelen fedést létesíteni, majd szélbeállásig tolták fel a címvédőt. A kiwik innét már könnyedén nyerték meg a rajtot. Ezzel pedig már 7-1 volt a jobb rajtok aránya az ETNZ javára. Kreuzban ismét szoros emberfogás következett. Az amerikaiak nem is voltak rosszak, de nem vitorlázták ki a pályát teljes szélességében és taktikai fordulókba kezdtek, amivel jelentősen lassultak, majd egy esetben ki is vitorláztak a pályán kívülre, amiért büntetést is kaptak. Hátszél végére pedig szétesett az amerikai csapat és már a kaput is úgy vették, hogy a lee hajótest úszott a vízen. Hátrányuk így e kreuz végére már több mint fél perc volt, és vesztett helyzetükből már nem szabadulhattak meg a célig.
Ezzel az új-zélandi csapat már csak egy pontra van a győzelemtől. Pontosan úgy, ahogy 4 évvel ezelőtt is álltak. Sok ETNZ szurkoló számára ez fájdalmas emlék lehet, hiszen akkor nagyon kevés választotta el a kiwi csapatot a sikertől. 2013-ban 8-1-ről jött vissza Jimmy Spithill csapata az OTUSA és nyerte meg az AC-t. Hogy ezt a csodát most megismételjék, arra talán csak egy párhuzamos univerzumban van reális esélye az amerikainak. De ha felidézzük a 4 évvel ezelőtti forgatókönyvet magunkban, akkor az is elképzelhető, hogy már el is készült a csillagkapu.
Hétfőn 19:12-kor folytatódik a verseny.
Fotó: Ricardo Pinto, Sander van der Borch és Gilles Martin-Raget
Kövesse velünk az America’s Cup eseményeit a Porthole-on!