Érdi Mári 65 vitorlázó között érte el a három első, egy második és egy 10. helyezést ezidáig.

Női Laser Radial eredmények öt futam után ITT.

Joni az erősebb sárga selejtezőcsoportban 1. majd 2. helyen végezve továbbra is 2. helyen áll a spanyol Rodriguez mögött, aki a gyengébb kék csoportban megnyerte mindkét mai futamát. Holnap ismét külön csoportban versenyeznek, és Joni ellenfelei között továbbra is ott lesz az összetett harmadik helyezett Daniel Whiteley, aki ma futamot is nyert és a második legjobb brit, az EB negyedik Sam Wheley.

Laser Standard eredmények öt futam után ITT.


Vadnai Péter rövid beszámolója a mai körülményekről és fia futamairól:

"Ma három futamot terveztek, rövid parti halasztás után mentünk vízre. A szél 240-250-ről fújt,18-22 csomó. Az áramlás miatt sok fekete zászlós rajt volt.
Jonatan az első futamban biztonsági rajt után hátszélben már átvette a vezetést, és megnyerte a futamot.
A második futamban az angol Daniel Whitely lett az első, Jonatan a második. A harmadik futamot már nem tartották meg, a rendezőség szerint túl erős volt a szél.
Holnap folytatódik a kvalifikáció, három futamot terveznek."

Fotók: Vadnai Péter