A 2013-as osztályértekezleten újragondolt bajnoksági sorozat a visszajelzések alapján pozitív változást jelentett az osztály életében.

Csütörtökön 10 órakor megnyitóval kezdődött a Flottabajnokság, mely után sajnos parti halasztással indult verseny. A Dániel Gábor vezette versenyrendezőség remek érzékkel kora délután kivitte a mezőnyt a vízre, ahol 2 futamot sikerült lebonyolítani a 8 hajós mezőny számára. (A mezőnyből hiányzott a Lillafüred, akik egy örömteli családi esemény miatt hagyták ki a versenyt, valamint a Daruvár akinek nem sikerült teljes legénységet kiállítani a versenyre). Két remek futam után a veszprémi Grand Canyon sörözőnek köszönhetően stégparty várta a résztvevőket pogácsával és csapolt sörökkel.

A pénteki – szokásos - közös reggelit követően ismét halasztás következett. A mezőny kora délután indult vízre és ismét 2 futamot sikerült teljesíteni a mezőnynek, ezzel péntek délutánra elérte a bajnokság a minimálisan előírt futamszámot. Kikötés után a megszokott vendéglátással, pogácsa helyett hideg falatok mellett volt lehetőség megbeszélni a napi futamokon történteket.

A szombati nap hasonlóan a korábbiakhoz halasztással indult. Bár délután kiment a mezőny és egy futamot sikerült is elrajtoltatni, a gyengülő, 90 fokkal elforduló szélben futam törlésre került.


Este 3 fogásos vacsora és a csopaki Szent Donát pince borai várták a társaságot az esti fogadáson.

Vasárnap a reggelit követően a már „szokásos” halasztással kezdődött a nap. ezt kihasználva Hónig Péter vezetésével szabályismereti előadásra és a feladatmegoldásra vállalkozott a társaság.

Késő délelőtt még volt egy próbálkozás és a mezőny kiment a vízre, de sajnos szél hiányában 4 érvényes futammal délután 12:30-kor véget ért a Flottabajnokság.

A versenyzők szabálykövető magatartásának hála a Náray Vilmos által vezetett zsűrinek nem volt munkája.

A Flottabajnokságot a Talizmán nyerte a Kishamis és a Glória előtt. A Flottabajnokság helyezettjei az érmeken és díjakon kívül az Ivanics Kft jóvoltából a Musto Volvo Ocean Race ajándékait is hazavihették.

Az Összevont Cirkáló Bajnoksági sorozatát, mely a flotta éves teljesítményét és aktivitását is értékeli szintén a Talizmán nyerte. Második a Kishamis, míg a dobogó harmadik fokára a Sirocco állhatott.


Fotók: Mag Andrea

A verseny támogatói voltak:

Hajógyári Kikötő

Szent Donát Pince

IVANICS Kft. (Ivanics Csoport)

Grand Canyon Söröző

Tramontana Yacht Club Egyesület.

NEA

Straub Elek

Támogatásukat ez úton is köszönjük!