A Miamiban rendezett világkupa első versenynapjának reggelére a floridai napsütést tájidegen szürkeség váltotta szinte semmilyen széllel. Így a 10 olimpiai osztályban összegyűlt, ötven nemzetet képviselő 543 vitorlázó jelentős részének esélye sem volt versenyezni - lehet, hogy ők voltak a szerencsések.

Mári pihent

Ha az első napon egyetlen gyengeszeles futamra kerül sor, amelyikben az átlagosnál nagyobb szerepet kap a lutri, akkor a jó helyezésre esélyes versenyzőknek elsősorban arra kell figyelniük, nehogy “egy nagy zakóval” kezdjék a futamok sorát.

A magyar versenyzőket (Érdi Mári, Vadnai Benjamin, Vadnai Jonatán, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor) érintő osztályok közül a női Laser Radial volt az egyik, amely kényszerűen kihagyta az első versenynapot, vagyis a keddi rajtra nagy várakozással készülő Érdi Mári is pihenéssel kezdett. Már amennyire pihenés az indulunk - nem indulunk helyzet.

Gyapjasék kiváló helyen zártak

Ugyanakkor a 470-esben induló Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor alkotta páros már jobban járt, sőt kifejezetten jól szerepeltek! A 37 hajós mezőnyben futott 14. helyük kitűnő kezdés. Ez egy meghívásos világkupa, csak a legjobbakkal a pályán, így nem meglepő módon rengeteg nagymenő is mögöttük végzett.

Laser Standardben a Vadnai testvérek közül a hatszoros korosztályos világbajnok, idén még csak húszéves Jonatánnak jött ki jobban a lépés. Az ezúttal is legnépesebb, hetvenhajós mezőnyben elért 23. helye szintén jó kezdés. Bátyja a riói olimpikon Vadnai Benjamin viszont valahol beleszaladhatott a gyengeszeles “késbe” és csak a 60. helyen futott be.

KIEGÉSZÍTÉS: A cikk írásakor a Laser Standard eredménylistán még csak egy futam szerepelt és csak később került fel a második is. Ebben Joni 29.  lett, Benji pedig 30. Jonatán ezzel összetettben az első futamban elért 23. helyen maradt, Benjamin pedig az 53-ra került. 
Ma délelőtt Vadnai Jonatán kétsoros beszámolót is küldött az első napról: "Gyenge, 4-6 csomós lukas szelünk volt, napsütés. 6 órát voltunk vizen de sikerült mindkettő futamot megrendezniük. 70 hajót engedtek nevezni, csoportosztas nincs, tehát elég nagy a nyuzsi a rajtvonalon. Mától frissebb szélre számítunk."

Jön a folytatás

A menetrend szerint a magyarok osztályaiban összesen tíz futamból - napi két menetből  - áll a verseny, így szerdán - hat óra időeltolódással, tehát magyar idő szerint 17 órai rajttal -  várhatóan három-három futamot is rendezhetnek.

Persze csak akkor, ha feltámad a szél.

Ruji

(Az eddigi részletes eredményeket - angol nyelven - itt lehet megnézni.)

A magyar élsportolók közül Érdi Mári felkészülését 2017-ben nettó 22 millió forint összegű eszközbeszerzéssel, 8 millió forint felkészülési támogatással és havi 100 ezer forint Gerevich-ösztöndíjjal segítette a Magyar Vitorlás Szövetség . Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin 2017-ben az MVSZ-től a 32 millió forint értékű eszköz (többek között 4 darab Laser standard) mellett további16 millió forintot és a Gerevich ösztöndíjból havi 160 ezer forintot kapott. Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 2017-ben a Gerevich ösztöndíjból havi 80 ezer forinthoz, az eszköztámogatásból 10 millió forint értékben 2db 470-es hajóhoz jutottak, a felkészülésükhöz pedig 6 millió forint támogatást kaptak a szövetségtől. 

Fotók: Richard Langdon / Sailing Energy / World Sailing