Mára azonban kiderült, hogy nem csak hazahozzák, hanem visznek is és remekül helyt állnak a nemzetközi mezőnyben. 
Újabb állomásához érkezett a 29er Eurocup sorozat, most a francia partoknál, Cavalaire-Sur-Mer-ben húzták az ívet a Spartacus Vitorlás Egylet 29er-egységei Goszleth Marcell edző vezetésével. Ott egyébként, ahol tavaly estek át a "tűzkeresztségen" a magyar 29-er fiúk. Marcell így számol be a versenyről:

"A versenyre erős szelet vártunk, de ahogy az gyakran megesik, az időjárás részben rácáfolt az időjósokra.
Az első két nap ugyanis gyenge-közepes szelekben (6-16 csomó) tartottak 5 futamot. Ezek alapján a négyből három hajónk került a mezőny első felét jelentő arany csoportba. Legjobb helyen Kocsis Bálint és Pavlik András, ők az összetett 13. pozícióból várták a folytatást. Sajnos Lászlófy Ábel és Petrányi Botond több fegyelmezetlen hibát is elkövetett, két futamban is büntetőpontokkal sújtották őket s így épp kiestek az ezüst-csoportba.
A verseny harmadik napján úgy fújt a Mistral, hogy a rendezők biztonsági okokra hivatkozással kétszeri halasztást követően törölték aznapra a versenyt.
Délután egy tengerparti tanösvényen tekeregve ácsingóztunk a gyönyörű napsütés, szuper szél és a fövenyre fehéren robogó hullámok együttese láttán.


A befejező napra maradtak a döntők, ahol két hajónk is remekül szerepelt. Lászlófy Levente és Arányi Barna két remek futammal és egy korai rajttal a 28. helyig kapaszkodott fel, míg Jeney Máté és De Jonghe Arthur három jó eredménnyel - köztük egy futamgyőzelemmel - a 8. helyre rágta föl magát. Sajnos Kocsisék nem vitorláztak ilyen jól, így visszacsúsztak az összetett 24. helyre. 
Lászlófy Ábel és Petrányi Botond az ezüst csoportban bizonyította, hogy jól koncentrálva bárkivel felveszik a versenyt. Három futamban is magabiztosan vitorláztak és a második helyen végeztek az ezüst csoportban.
A Sparis 29er csapat újabb jó eredményekkel zárult versennyel a háta mögött tér haza a Balatonra. Pár edzés után májusban utazunk ismét Eurocup versenyre, addig pedig várjuk az immár népes 29er flotta új tagjaival való találkozást a vízen.
Köszönjük a szülők és egyesületünk, a Spartacus Vitorlás Egylet téli felkészülésben nyújtott kitartó támogatását"

Eredmények : http://www.yacht-club-cavalaire.com/wp-content/uploads/2010/03/final_29er_s.htm 

A 2018-as 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből állt, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor. Persze az a legjobb, ha a versenyzők mind a tíz versenyen elindulnak, de ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak mind anyagi, mind időgazdálkodási okok miatt. A következő verseny a hollandiai Workumban lesz májusban.
Hajrá 29er!