Múlt héten távozott posztjáról a legnagyobb német hajógyártó, a Bavaria, igazgatója Lutz Henkel. Az egykori legnagyobb német sport és túrahajó gyártó előtt sorsdöntő hetek állnak most. Több, megbízható forrás is megerősítette, hogy a Bavaria Yachtbau ügyvezetése fizetésképtelenné vált és a cég csődvédelmét kezdeményezték. - írja a német Yacht magazin, internetes oldalán.

A cég likviditási igénye az utóbbi időben túl nagy volt a felhalmozott veszteségek kompenzálásához. Ezért a Bavaria részvényesei az Oaktree és az Anchorage úgy döntöttek, hogy megszüntetik a vállalat, üzleti tevékenység fenntartáshoz kapcsolódó, finanszírozását.

A vállalat hosszú ideje túlzottan eladósodott helyzetben volt. A hitelek több százmillió eurót tettek ki, az adósság halom, amelyet a hajógyár válság utáni megvásárlása okozott, tovább nőtt és az azóta felhalmozódott sokéves hiányt is maguk előtt görgetik.

 A jelenlegi egyenlőtlenségekért felelős Lutz Henkelnek, a Bavaria vezérigazgatójának a múlt héten kellett elhagynia irodáját. Kezdetben azt állították, hogy a hajógyár és annak igazgatója, akit 2015 elejétől foglalkoztattak , "közös megállapodással" váltak el, de valójában ez nem harmóniában történt búcsú volt. Túl nagy volt a mérlegben a hiány.

Nemcsak a nemzetközi vízisport-ipar számára meglepő a hír 

A legtöbb hajógyár 2016 óta folyamatosan fejleszti a kínálatát, mint ahogyan teszi azt a Bavaria is. A nagyméretű jachtgyártók szinte mindegyikét inkább a termelési kapacitás szűk keresztmetszete sújtja, nem pedig a megrendelések hiánya, így érthetetlen miért pont az egyik legnagyobb gyártási kapacitással rendelkező vállalat került ebbe a helyzetbe. 

A Bavaria Yachts a közelmúltban hangosan ünnepelte, komoly sikereit és bejelentette, hogy "értékesítési rekordot" könyvelt el. Többek között ezzel kívánták alátámasztani erejüket a külvilág felé. Ezt sugallta a cég januári düsseldorfi gigantikus kiállítási megjelenése, valamint további újítások is. A termékkínálatot a C45-C50 megjelenése bővítette és Henkel egy új, C65-ös hajót is szeretett volna. Túl sok jót szeretett volna? Meg is lett a következménye. Henkel stratégiája az volt, hogy egy olyan termékpalettát és ár érték arányt teremtsen, ami verhetetlen előnyt biztosít a piaci versenytársakkal szemben.

Belső információk szerint azonban a bajok már korábban jelentkeztek. A gyártási és szállítási részlegek már tavaly súlyos problémákat jelentettek a vezetőség felé a már bevált gyártósor megváltoztatása után. Például a C57 egy évvel korábban bevezetett egysége, csak egy évet követően tudta szállítani a modelleket. Ráadásul a hajógyár túl sokáig várta a flotta megújulását és nagyszabású akciós promóciókkal próbálta eladni az állománymodelleket.

Henkel pozitív tevékenységének talán csak a Francia Nautitech katamaránt gyártó cég megvásárlását lehet betudni. Tekintettel a várható bummra, ez egy olyan gyárrészleg lehet, amit meg lehet majd menteni a leépüléstől. Elhelyezkedése és felszereltsége kifejezetten szerencsés. A gyártás jelentős részét át tudja venni és az Atlanti óceán közelsége kényelmesebbé, gazdaságosabbá teszi az üzemeltetését.

Itthon nincs miért aggódni

A hír hallatán megkerestük Lange Pétert, a Bavaria magyarországi képviseletének ügyvezetőjét, aki elmondta, őket is meglepetés szerűen érte a pénteki közlemény, melyet a cég partnereinek küldött. A válság után a Bavaria-t megvásárló befektetők az elköltött 1,1 milliárd euróból 800 milliót hitellel finanszíroztak és az ebből keletkező adósságot az utóbbi időben elindult fejlesztések csak növelték. Nem számítottak azonban ilyen helyeztre, hisz más ismert hajómárkák gyártói is hasonló problémákkal küzdenek, vagy kerültek már ilyen likviditási helyzetbe.

Lange Péter elmondta, egyeztettek a Bavaria regionális igazgatójával, aki biztosította őket arról, hogy a működés a következő 3 hónapban is zavartalanul megy majd, a vezetőség tovább dolgozik és mindent elkövetnek azért, hogy a vállalatot a kezdeményezett eljárással és befektetők keresésével megmentsék a csődeljárás elindításától. A csődvédelem alá helyezés a gyár szempontjából alapvetően egy pozitiv szituáció, hisz, ha egy vállalat csődvédelem alá kerül, a felek közösen keresnek megoldást a legrosszabb helyzet elkerülésére. Az egyik legnagyobb német hajógyár összeomlásának megelőzése pedig mind szövetségi, mind befektetői szinten elkerülendő forgatókönyv – tette hozzá Lange Péter.

Kérdésünkre, hogy hazai viszonylatban befolyásolják e a történtek a képviselet működését Lange elmondta „Az idei szezonra megrendelt modellek közül már szinte minden hajót leszállítottunk, ami pedig még nem érkezett meg, annak ügyintézése és szállítása van folyamatban, a történtek nem veszélyeztetik a megrendelések teljesítését.” A tavaszi időszak fő tevékenysége a magyar cég számára már inkább az új hajók felkészítése, a meglévő ügyfelek hajóinak vízre tétele. Balatonlellei bázisukon az évek során komoly szervíz hátteret építettek ki, így a működés fontos részét adja ez a tevékenység. Emellett sok munkát jelent az új hajók szállítása, melyet más, itthon forgalmazott márkák számára is a vállalkozás végez. „Mindezek miatt úgy gondoljuk, az anyagcégnél előállt nehézségek, nem veszélyeztetik a Bavaria Magyarország működését, a jövőt illetően pedig korai lenne még találgatásokba bocsátkozni.”

Várhatóan, április 22-én hétfőn a Würzburgi kerületi bíróság dönt a Bavaria Yachtbau csődvédelem alá vételéről, vagy épp annak eluasításáról. Jelezték a gyár dolgozóinak, hogy van remény, de ehhez minden dolgozónak hétfőn munkába kell állnia és a termelést a korábban megszokottak szerint, folytatni kell legalább 3 hónapig. Ehhez a fedezet még rendelkezésre is áll, tehát a Bavaria Yacht sorsa jelenleg a bíróság és a dolgozók kezében van. 

A vállalkozás jelenlegi célja, hogy a már megkötött szerződéseket teljesítse, a beszállítókat kifizessék és a saját veszteségeiket csökkentsék. – írja a német Yacht magazin.

Képek: Bavaria Yachts, Bavaria Yachts Magyarország