A flotta az amerikai partokat elhagyva hamar szétvált észak-déli irányban: első nap az északabbra hajózó csapatok álltak jobban, ám másnapra kiderült, hogy hiába a hosszabb megtett út, a dél-keletebbre tartó hajók a front előtt maradva kétszer erősebb szélben tudtak vitorlázni. Az aktuálisan meghatározó magas nyomású rendszer azonban a harmadik napra újra összehozta a 300 tmf távolságban szétszóródott flottát.
A következő napokban egy klasszikus észak-atlanti, keletre tartó alacsony nyomású rendszert elérve a hajók egyre nagyobb sebességgel haladhattak, időnként a 30 csomót is elérve. A nagyjából 3300 tmf táv felénél a verseny gyorsaságira váltott: az északi jéghatárt elkerülő zóna határán a fő kérdés az volt, hogy melyik csapat dönti meg először a VOR 65-ösök közül Ian Walker és az Abu Dhabi Racing 2014-15-ben a Horn-fok felé hajózva felállított egy napon belül megtett 550,8 tmf távolsági rekordját, amely majdnem 23 csomós átlag sebességet jelent. A kérdésre az 5. napon a Brunel választ is adott: a kora délutáni adatok szerint 560,06 tmf-et tettek meg az előző 24 órában, ám nem sokáig örülhettek: következő nap az AkzoNobel 602,05 tmf-re dolgozta fel magát, 25 csomós átlagsebességet produkálva, megdöntve a verseny történetében valaha megtett leghosszabb 24 órán belüli távolságot – és átvéve a vezetést. Az új rekord több szempontból is különleges az Akzo csapat számára: az Ericsson 4-gyel korábbi csúcstartó, Torben Grael lánya, Martine, kulcs figura az Akzo csapatban – így a családi ebédeknél innentől Lassú Kapitánynak szólíthatja édesapját –, a navigátor, Jules Salter pedig csapattag volt a 2008-09-es versenyben felállított rekord hajózáskor is.
A rekordok után az előrejelzés azonban egy nagy kiterjedésű magas nyomású rendszert jelzett 1000 tmf-re a hajók előtt, amely nemcsak a sebességi rekorddöntések végét jelenthette, de akár a flotta teljes újra rajtoltatását is. A verseny 6. napján, 600 tmf-re a cél előtt a mezőny elejének csökkenni is kezdett a szél, kedvezve a hátul lévő hajóknak, ismét előtérbe helyezve a taktikai döntéseket és a csapat munkát a jól megválasztott, egyre gyakoribb vitorla cseréknél. A vezető AkzoNobel és Brunel páros versenybe kezdett, míg a többi hajó 30 és 250 tmf távolság között követte őket.
Az utolsó 100 tmf 10 csomó alatti szelet hozott, miközben a csapatoknak a Bristol-csatorna áramlásával is meg kellett küzdeni: ha szerencsés időpontban érkeznek, az áramlás besegíti őket a célba, ha azonban rossz az időzítés, a 6 csomós szembe áramlás visszatolhatja őket a nyílt tengerre. A befutó előtt néhány órával az AkzoNobel tartotta előnyét, de a csatornában Bouwe Bekking és csapata átvette a vezetést, és az utolsó mérföldeken megtartva előnyét 4 perc 5 másodperc előnnyel megnyerte a VOR 9. szakaszát, 15 pontot gyűjtve, amivel versenyben lehetnek az összesített első helyért is. A harmadik helyen a Dongfeng érkezett – átvéve egy ponttal a Mapfre előtt az összesített vezetést –, negyedik helyen a Vestas, majd a Mapfre futott be, őket követte a Turn The Tide On Plastic és hetedikként a Sun Hung Kai/Scallywag.
A 9. szakasszal a VOR hosszú távú offshore szakaszai lezárultak: június 10-től Göteborgba vezet a flotta útja, a VOR finálé célállomása pedig június végén Hága lesz.
Fotók: Jesus Renedo, Konrad Frost, Martin Keruzore,
Hivatalos videok, képek, blog: VOR videok, VOR fotók, VOR blog
Fotók, forrás: Volvo Ocean Race
Kovács Vica
