Végig dobogós helyen vitorlázva nyert ezüstérmet a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a Spartacus Vitorlás Egylet kettőse a portugáliai Sesimbrában rendezett 470-es junior Európa-bajnokságon. A végül az első és harmadik helyen végzett izraeli egységekkel együtt a magyar hajó kiemelkedett a 37 hajós mezőnyből, az éremfutammal együtt 12 futamból ez a három egység kilencet nyert meg.

Egy futamgyőzelem mellett többek között egy második és két harmadik futambeli helyezéssel az utolsó döntőbeli nap előtt a harmadik helyen álltak, de a döntő utolsó két  futamában elért 12., illetve 6. helyükkel a legjobb pillanatban léptek előre. A végső győztes izraeli Abu-Rooz kettős ekkor már elérhetetlen távolságban tartózkodott, így az éremfutam tétje a z ezüstérem megvédése volt – a bronzérem ugyanis már biztosan zsebben volt. A 11. futam után három pontos előnnyel állt a második helyen a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, az éremfutam után ebből 9 pontos előny lett. Azaz magabiztosan hozta el az ezüstérmet a magyar hajó.

"Az éremfutamban rögtön az elején, a rajtnál hibázott a pillanatnyilag mögöttünk álló izraeli hajó, így már akkor sikerült eléjük kerülnünk és onnantól meg csak arra koncentráltunk hogy végig előttük vitorlázzunk” - mondta a hunsail.hu-nak Gyapjas Balázs. “Ez sikerült is, úgyhogy tulajdonképpen nem is forgott veszélyben a második helyünk.”

A magyar hajó céja a versenyt megelőzően az éremszerzés volt,  és egészen az utolsó futamig úgy nézett ki, hogy bronzot nyernek. “Az ellenfelünk az utolsó futamban azonban rossz rajt után a rossz oldalt választotta és csak a 19. helyen tudott célba érni, így 3 pont előnnyel mehettünk a medal rece-re.”

“A verseny egészében nagyon kemény volt, az első két napon erős, 17-19 csomós szélben eleggé sebességi verseny volt, ahol sajnos nem tudtunk versenyezni a két izraeli hajó ellen. Utána pedig a gyengébb, de forgolódós szélben nagyon nehéz volt megjósolni, hogy mi fog történni" – értékelte a versenyt Gyapjas Balázs.

A versenyzőkre hazaérkezés után 9 nap kondi-edzés vár Magyarországon és 22-én indulnak Aarhusba a július 30-án kezdődő kvótaszerző összevont világbajnokságra.

A 470-esek versenyével párhuzamosan folyt a 420-as osztály Open és U17 Európa-bajnoksága is, az Open osztályban 2, a fiatalok között egy magyar egységgel. "Az első két nap élénk szelünk volt, csodás napsütéssel, igazi tengeri hullámokkal. Az utolsó napra a szél visszavett erejéből és 'balatoniasodtak' a körülmények" - számolt be a Facebookon Fehérvári László versenyző.  Ez meg is látszott a mai futameredményeiken, az Openben 98 indulóból a Vida Péter-Fehérvári László kettős az utolsó napon 10. és 5. helyezéseket értek el, s ezekkel végül a 69. helyen végeztek. Mohácsi Marcell és Juhász Erik az 'ismerős' körülmények között az utolsó napon 11. és 28. helyeket mentek, ezzel a 84. Helyen végeztek.  Az U17 kategóriában a Szűcs Benedek-Batiz Ábel páros pedig  a 35. helyezettek lettek a 44 indulóból.

Az eredményeket itt lehet megnézni.

Szerző: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Luis Fráguas Photography