A kékszalagot követő két napon 19 hajó mérte össze erejét. Szombat reggel a lengedező igen gyenge szélben a versenyzők meghatározó csoportja az előző hétvégi verseny helyszínéről a THE-ből Stefi által vezetett vontával érkeztek. Bemelegítés képen a sója kocsik motorosról való lepakolásával indult a nap. Hantó István főrendező 9 00-kor a parti halasztás mellett döntött. többszöri vízi szélmérést követően a résztvevők délben indultak ki a pályára ahol 14 00-kor indult az első futam az élénkülő 5-9 csomós délnyugati szélben. Majd ráindítással a második futamra került sor. A Kékszalagban érintettekre való tekintettel akik a 18 00-kor kezdődő díjkiosztóra igyekeztek ezen a napon több futamra nem került sor.
A naplemente gyönyörű fényei mellett Fináczy György meghívására a résztvevők közös vacsorával, majd azt követően baráti beszélgetéssel zárták a napot.
Vasárnap reggel az időjárás előre jelzése bejött és élénk 13-18 csomós északnyugati szélben a kiírásnak megfelelően 10:00 kor indult a 3. futam. A befutót követően a továbbra is élénk szélben 11:20-kor indult a 4. futam.
Az élbolyban Schőmer Dávid és Németh Domokos igen nagy küzdelmet folytatott a végső győzelemért, melyet végül pontazonossággal zártak. A 4. futam befutójára a szél az intenzív felmelegedés hatására helyenként teljesen legyengült így a verseny vezetés további futamok rendezésétől el állt. A kikötő felé haladva még maradt annyi szél hogy mindenki lábon beérkezett. Befelé haladva Sipos Péter a Finnesek „pápálya” átadta hajóját Fináczy Györgynek aki a rendező motorosból egy kis nosztalgia vitorlázásra át ült.
Az eredmény hirdetésen minden résztvevő emlék plakettet kapott és a helyezettek érem és kupa díjazásban részesültek.
Jövőre újra találkozunk.
Toronyi András
Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.