Nehezen tudok elképzelni olyan verseny vitorlázót, aki ne találkozott volna a Szövetség „1001” nevű bumfordi motorosával, kormányánál a mindig derűs, ma már fehér hajkoronával száguldó Kővári Istvánnal, a Kőpityuval.

Nincs meg? Akkor segítek. Az 50 Kékszalagból 30-at az ő közreműködésével rendeztek. Talán a közreműködés nem is  jó kifejezés valakire, aki kiírja a versenyt, megszerzi az engedélyeket, megrendeli a díjakat, aztán beül az 1001-be és lerakja körbe az összes bóját Kenesén, Siófokon és Keszthelyen. Aztán ott van a rajtnál és a befutónál. És ez csak a Kékszalag. A 30 Kékszalag nem 30 év, mert korábban csak két évenként rendezték! De ő az, aki évről évre összeállítja az éves versenynaptárt, egyeztet a hajóosztályokkal, szervezi a bajnokságokat, majd ott van szinte mindenütt és rakja a krajcbóját oda, ahova kell. Nem hiszem, hogy ezt nála jobban érezné bárki is. A Kalóz bajnokságon természetesen nála a bója, amíg halasztanak, beszélgetünk.

Mitől 1001?

Régi történet. Valamikor talán az 1989-es FD Európa Bajnokságon módosítanom kellett a pályát 180 fokkal. Nagyon kellett iszkolnom a bójával, hogy időben átérjek az új pozícióba, amikor beszólt rádión a verseny vezetője – Fitler Dezső – hogy igyekezzek. Mondom neki, hogy megyek én ezerrel. Az kevés lesz menj ezereggyel! Így lett a hajó neve 1001.

Ez az a hajó?

Nem egészen. A legelsőt finn licensz alapján a balatonkenesei Sirály KTSZ gyártotta. Több darab is készült amíg el nem fogytak az eredeti finn alkatrészek. Az 1001 mellé csatasorba állt az 1002 is.

Arról legalább nem az ezeregy éjszaka meséire asszociáltak.

Nem voltak rossz hajók, de elkoptak, kellett volna a pótlás de a Sirály megszűnt, így egy eredeti finn példányt hoztunk be. Ez az amiben most is ülünk.

Nem lehetett volna valami korszerűbb hajót választani?

A pálya kitűzésére csak olyan hajó alkalmas amelyiknek derékmagas mellvéde van, hogy a bóják lerakása és kiemelése során a hullámos vízen is biztonsággal meg tudjunk támaszkodni. Bármennyire beváltak a gumitömlős RIB-ek, azok mentésre, edzőmotorosnak valók, pályajelek mozgatására nem.

Évtizedek óta a te nevedhez fűződik az éves versenynaptár összeállítása. Hogy vagy képes ennyi eltérő igénynek megfelelni?

Nem is olyan bonyolult, bár az utóbbi években alakult új osztályok megnehezítették a dolgomat. Folyamatosan egyeztettem az ifjúsági bizottsággal, az olimpiai és nemzeti osztályokkal, és a nagyhajós bizottsággal. Ma már nem pontosan ezek az elnevezések, de a feladat nem változott.

Például a nagyhajós versenyek elosztásánál a megszokott időpontokra is oda kellett figyelni: volt a ma már kevéssé ismert Balaton Kupa, azon belül is 5 nagy verseny. A Kékszalag időpontja a holdtölte miatt állandóan változott, ehhez is alkalmazkodni kellett. Talán a legtöbb nehézséget az osztályok elaprózódása okozza. Korábban nem volt ritka a száz hajónál is nagyobb mezőny, ma már 8 hajóval is lehet bajnokságot rendezni.

Gondolom nem használtál korszerű táblázatkezelő programokat.

Tévedsz! Elsők között kezdtem az Excel-t használni. Nagyon megkönnyítette a munkámat.

Hogy kerültél a vitorlázás közelébe?

Már 1949-ben is létezett a Gödrösben a Bank üdülő. Akkoriban az üdülőkben a Kalóz volt a hajó. Bár aktívan kézilabdáztam, a tihanyi kalózozás része lett az életemnek. Komoly versenyek voltak már akkoriban is. A Pénzintézeti Bajnokságokon 25 induló küzdött az OT, az MNB, a Berbank és az OTP színeiben. Aztán jött a 470 magyar gyárból, a Sirályból. Kalmár Karcsival nyomtuk, amíg egy porckorong műtét 1980-ban el nem térített a versenyzéstől. A TF-en végeztem edzőit, majd az MNB–be kerültem mint edző. 8 évig nem volt motorosunk, aztán lett a KH, az Alapáti. Közben Csikós Lacival is együtt dolgozhattam a Szövetség II.-n. 1984-ben kértek fel, hogy dolgozzak a Szövetségben. Szakfelügyelőként kezdtem, majd technikai vezetőként dolgoztam nyugdíjazásomig. Most szerződéses vállalkozóként segítek, amíg igényt tartanak a munkámra.