Címke: interjú

Válsághelyzet

Csak kapkodjuk a fejünket! Az országos médiumokból megtudtuk, hogy az érdekeinket képviselő, általunk – ha közvetetten is - választott kiemelten közhasznú szervezet elnökségének többsége nem hajlandó együtt dolgozni választott vezetőjükkel.

Ilyen lesz az idei Kékszalag: Interjú a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárával

Számos újdonsággal készül a szervező Magyar Vitorlás Szövetség az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, valamint az azt körülvevő fesztiválra. Európa legnagyobb tókerülő versenyének ünnepe a vitorlázók körében főpróbának nevezett Fehér Szalaggal indul, ugyanis a tervek szerint a szombati verseny rajtja előtt látványosan felvonulnak a balatonfüredi móló előtt az eddigi Kékszalag-győztes hajók. Az 53. Kékszalag rajtját megelőző délutánon pedig e-sailing magyar bajnokságra kerül sor a Vitorlás téren. A Fesztivál ideje alatt megjelennek a modellvitorlások is, valamint idén a Kékszalag másnapján a tervek szerint ismét megrendezik a nagy sikerű katamarán gyorsasági versenyt is Audi Speed Challenge elnevezéssel. Minderről beszélgettünk Holczhauser Andrással, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárával.

A Kőpityu

Egy klasszikus hajóosztály bajnokságán megelevenedik a múlt. Nem, nem a 80 éves Kalóz megszállott közösségének emlékeire gondolok, hanem olyan eleven figurákra akik emberemlékezet óta résztvevői, alakítói az eseményeknek.

Nagyinterjú Érdi Márival a nemzetközi Laser osztály oldalán

A nemzetközi Laser osztályszövetség Érdi Márival készített hosszú interjút vitorláskarrierjéről, a riói olimpiáról és álmairól – az interjút lefordítottuk és most közzétesszük!

Interjú Pénzes Attilával a Kékszalag győztes Safram csapat magyar tagjával

A 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj fődíja nem maradt Magyarországon. A Kupát egy Ventilo M1-es katamaránnal versenyző svájci csapat vette át. Amikor egy külföldi csapat a Balatonra érkezik, jellemzően felkér egy hazai versenyzőt, hogy segítse a csapatot a verseny alatt. Szükség van erre, hiszen a Balaton különösen változékony széljárása és vízmélysége minden időjárási körülménynél eltérő stratégiát igényel.

Egy ristretto Carlo Borlenghivel

Vajon milyen benyomásokkal tér haza Carlo Borlenghi a Balatonról, milyennek látta szeretett tavunkat?

MÁGIKUS HETES

A Majthényi Szabolcs – Domokos András repülő hollandis páros újabb világbajnoki címe.

JVT, Extreme40, Team Energy - Loick Peyron interjú

A világ egyik legrutinosabb vitorlázója, nemrég döntött meg egy rekordot, amikor is 45 nap alatt vitorlázta körbe a Földet csapatban. A vsail.info munkatársa Ománban, az Extreme Sailing Series idei első versenyén tette fel neki kérdéseit, az utolsó versenynap előtt.

Műhelylátogatás

Mezősi Lászlónál járunk Siófokon. Lacika, mert itt mindenki így ismeri, a kevesek egyike, aki elsősorban fával dolgozik. Apróka műhelyében éppen egy 15-ös yolle áll, nem is férne be más.

Többtestű Scholtz

Az idei hajókiállításon, a Magyar Vitorlás Szövetség standján egymás mellett állt két, finoman szólva is félkész állapotban lévő hajó. Méder Áron Carinája a föld körüli úton amortizálódott le alaposan - a mellette „elterülő" 28 lábas katamarán-testet meg a rárakott jelzésértékű veretezést és rigget csak erős képzelőerővel lehetett esélyes Kékszalag kihívónak tekinteni. Pedig az.

Szörfösök a Wild Joe fedélzetén

Az utóbbi időben a hazai vitorlázással foglalkozó médiumok szinte kivétel nélkül beszámoltak arról, hogy a világ (egyik?) első dönthető kíles versenyvitorlása, mely már számos offshore versenyen bizonyított, a 60 lábas Wild Joe magyar kézbe került, és magyar legénységgel vesz részt különböző rangos versenyeken. A csapat egyik stabil tagja a 2003-as freestyle szörfbajnok, Magyary Kossa Zsolt - őt kérdeztük a 2010-es szezon kilátásairól.

Tavaszi nagyüzem

Detre Dia az elmúlt hetekben is aktívan képviselte a magyar szörfsportot, ennek kapcsán kérdeztük a közelmúlt eredményeiről.

A Porthole kérdez, az ISAF válaszol

Ritka diplomáciai siker, hogy a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) hazánkban, Balatonlellén tartotta Évközi Kongresszusát. Az eseményen tárgyaltak az olimpiai stratégiáról, valamint felvételt nyert két új ország: Botswana és Mozambik is.