Este egy rövid köszöntő keretében az osztály főtitkára -azaz Sipi Mester- gratulált Berecz Zsombornak aki jelenleg egyszemélyben birtokolja a nemzet finnes aranyát, majd a vendégek a környék bizonyítottan legfinomabb lángosával vezették le a szélcsend okozta sokkot.
A hosszúra húzódó másnap egyetlen futamra adott lehetőséget, ahol vitorlás szakzsargonnal élve a gyengeszeles hiénák is megtalálták a számításukat de a lefújásig, azaz öt óráig kint a vízen kitartott a társaság.
A szombati fronttal érkező szél megpróbálta behozni a kétnapos lemaradását olyannyira, hogy negyven csomós lökéseket is mértek, ami egy árnyalattal több volt annál amit a versenyzői szféra szalonképesnek tartott, ezért parti halasztással indult a nap, de az erős kezdés ellenére éppen hogy sikerült két futamot összehoznia a rendezőségnek. Az első futam feledhetetlen momentuma volt amikor az évszázados hajós ütközeteket idézve a Badacsonyba tartó hátszelező Szüreti Regatta versenyzőivel szemben, negyedszélben haladt a finnes armada. Az este -mondhatni szokás szerint- csalódásmentesre sikeredett amiben oroszlánszerepe volt a párolt káposztával körített sült kacsacombnak. Hiába, a házigazdák tudhatták hogy a vasárnapra müzliszelettel nem lehet rákészülni.
A természet a desszertet hagyta a négynapos verseny végére. A kitartó hármas-négyes szélnek köszönhetően Bőrtok /versenyrendező/ a maximálisan kiszabható négy futamra ítélte a harcedzett társaságot, amit becsületükre legyen mondva, mindannyian letöltöttek a legfiatalabbtól a hetven pluszos korosztályig.
Az eredményhirdetésen a külföldi versenyzők külön díjazásban részesültek. A hazai oldalon nagy változás nem történt, a fődíjat minden kishajós álmát, azaz a törhetetlen karbon kormányhosszabbítót Berecz Zsombi vihette haza. Bajnokság jövőre is lesz és félhivatalos információk szerint a világbajnok is pályázik a megrendezésére. Reméljük megnyeri.
Vendée Globe 2024-25, huszadik nap - feladás szóba sem jöhet
2024. November 30.
„Folyamatosan maradunk le az elöl haladóktól, és igaz, hogy haladunk, de szenvedősen” – elégedetlenkedett Louis Burton (Bureau Vallée).
...