Egy nehezen cáfolható alapvetés: bármennyire is szörnyűek az időjárási körülmények, kritizálható a rendezés, a zsűri tevékenysége, a parti infrastruktúra, valahogy a végső sorrend mindig is hűen tükrözi a versenyzők tudását felkészültségét.

Hadd legyen még egy okosság: az eredményeség elválaszthatatlan a vízen töltött óraszámtól.

Már a nevezéskor tudatosodott bennünk, hogy nem sok jóra számíthatunk. Pedagógus párom iskolai lekötöttsége miatt a többnyire 3 napos tavaszi versenyeken nem tudtunk részt venni, így nemhogy vízen töltött óráink, de perceink sem voltak az idei szezonban. Bár elég sokat tekergettem a családi túrahajó körkormányát, ez nem igazán stimulálta jollés reflexeimet. A meteorológia előjelzése gyengeszeles versenyt ígért, legalábbis a rendelkezésünkre álló 5 napból 4-re, az első 3 napra biztosan. Szeretem a könnyűszeles versenyeket, mert ez jobban fekszik súlyunknak, fizikai adottságunknak. Nem vagyunk fiatalok, ketten együtt több mint 20 évvel haladjuk meg a szenior kategória életkor határát. A hajónk is 40 éve került ki a műhelyből, de ez egy jó karban lévő Kalóznál nem jelent behozhatatlan hátrányt. Végül is töretlen önbizalommal tekintettünk a várható küzdelmekre, mert úgy gondoltam, hogy fejben még nagyon is ott vagyok.

A nyílt Magyar Bajnokság egyúttal Junior EB is volt, ráadásul 2023-ban ugyanitt lesz a felnőtt EB is, így nem csoda, hogy több mint hetven hajó nevezett. A juniorokon kívül itt volt a teljes európai élmezőny, csehek, osztrákok, törökök és a legnépesebb Kalóz mezőnnyel rendelkező német csapat. A rendező klub, a Berecz Zsombi által fémjelzett Procelero SE kitűnő házigazdának és tökéletes helyszínnek bizonyult.

A várt gyenge szél az első napon nem bírta áttörni a víz feletti hőségpárnát, így a nap a strandolás, az ősfák alatti pihegés és a közeli fagyizó elképesztően finom választékának ízlelgetésével telt. Amint Sipi mester lefújta a halasztást, megnyílt a sörcsap, és a kreatív lángospult csülkös, juhtúrós sajtos tejfölös és fokhagymás upgrade-del.

A második napon – pénteken – már érdemes volt vízre szállni. A rajt csak harmadszorra sikerült, akkor is fekete zászló alatt. Enyhe lee oldali előnyét a vonalnak ilyenkor szeretem úgy kihasználni, hogy elkerülve a kockázatos tömörülést kinézek egy lazább szakaszt, már a huszadik másodpercnél átfordulok bal csapásra, és úgy rontok rá a vonalra. Egy intelligens mezőny ilyenkor előbb utóbb kénytelen csapást váltani, és ha sikerül még a fordulóik előtt a falon időben kibújnom, akkor tiszta szélben kezdhetem az első kört. Ez alkalommal sikerült is, 10. körül értünk fel, és a hátszélben is tartottuk magunkat.  A bójánál jelezték, hogy rövidített pálya lesz, fenti befutóval. A szél katasztrofálisan gyengült, ha a vezető hajók nem szöknek meg, nehéz lett volna az időlimitet betartani. Sajnos nem vettem időben észre, hogy hiába tartok a befutóra, akik feljebb húztak, a maradék széllel megelőznek. Végül örülhettem a 22. helyünknek, különösen annak fényében, hogy a mezőny fele előtt bezárt a limitkapu. A nap hátralévő része parti halasztással telt. Ekkor fedeztem fel a német junior csapat vízi cirkuszát. Ezek mindenre felkészültek. Volt vagy 5 féle felfújható bálna, hattyú, póni, egyszarvú és egyéb kreatív kellék. Az úszó labdatrambulin mellett, a beer-pong felfújható matrac-asztala adekvát pohártartókkal garantálta a jó közérzetet. Voltak, akiknek a sörivás komplikálásához nem kellett segédeszköz. Ha jól értelmeztem a szabályrendszert, nyolcan tízen kört alkotnak a derékig érő vízben, és egy dobozos sört vágnak a saját homlokukhoz annyira, hogy az be is horpadjon. Előbb utóbb a doboz sérül, és a résen a felrázott nedű kispriccel. A szerencsés ezt addig issza, amíg kiegyenlítődik a nyomás, ekkor továbbadja a dobozt. Újabb fejelés, újabb spricc körbe-körbe, amig végleg ki nem ürül a doboz. Így mulat egy sörös nemzet.

Amúgy a híres német vitorlagyártónál kifogyhattak a színek, mert a nemzeti csapatuk összes hajóján a spinnakerek kék sárga színben készültek. De az is lehet, hogy ennek valami más volt az oka.

Szombaton délutánra megérkezett az éjszakára ígért hidegfront előszele, így némi halasztás után ki mentünk. Bár ne tettük volna. Ha létezik zavaros szél, hát ez az volt. Az első futamban sikerült a limiten kívül kerülnünk néhány másodperccel. Szinte összeért az orrunk az előttünk a rövidített pályán még pont beérő hajóval, de az óra könyörtelen, az ajtót becsukták. A következő futamban is csak kóvályogtunk a pályán. A szél könyörtelen rulettként, hol az egyik, hol a másik oldalnak kedvezett kiszámíthatatlan ciklusokkal. A harmadik futamra talán jobban sikerült ráéreznünk, próbáltunk középen maradva elsősorban a frissülésekre koncentrálva elkerülni a kockázatos széleket. Be is húztunk egy erős közepest, amikor a negyedik futamra készülve megláttuk a Csopak felett feketedő rémséget. Bízva ugyan a rendezők bölcsességében, biztos, ami biztos felöltöztünk. A mentőmellény minden időben rajtunk van, de ilyen melegben a derekat védő ruházatot sokszor elhagyjuk. A prognózisok csak késő délutánra ígértek frontbetörést, így nem éreztük a leselkedő veszélyt. Jobban féltünk a lehűléstől, mint a nagy széltől, talán ez volt az oka, hogy a svert visszacsúszást gátló kötelét nem rögzítettük. Az első körben végre friss szélben, jó tempóban, viszonylag jó pozícióban értünk fel a bójához. Az északira forduló szél beerősödött, és a hajónk szépen siklott jobb csapáson. Tőlünk balra, velünk párhuzamosan, de balcsapáson jöttek Mohiék.

Vera híres az erősszeles spi kezeléséről, de ahogy rájuk néztem, láttam, hogy gond van. Elért minket egy brutális erősödés. Ők balra, mi jobbra törtünk ki miközben mindketten megpróbáltuk lekapni a spít. Nekik még sikerült, nekünk nem. A két hajó összekoccant, majd mindketten felborultunk. Évek óta nem estünk el, így át kellett gondolnunk a felállítási rutint.

Egy borulásban az a szép, hogy vége a stresszes rohanásnak, csend van és nyugalom, kapkodni végképp értelmetlen. Ilyenkor egy két kedves rögzítetlen tárgyunk kiúszik a hajóból. Akár örülhettem volna, hogy a tavaly óta elveszettnek hitt békacipőm is megjelent, de el kellett engednem, mert fontosabb dolgom akadt. Körbe nézve láttam, hogy csak a közelünkben közel tucatnyi hajót terített le a kasza. Mentőmellényeink szépen fenntartottak, kezdődhetett a munka. Az első feladat a spinnaker levétele és biztonságba helyezése, mert ha az fent marad, esélytelen a visszaállítás. Közben nagyon fontos, hogy egyikünk megfogja a hajó orrát, hogy az mindvégig szélirányba mutasson, elkerülve az árboc befúródását az iszapba.

Ha mindez megvan akkor irány a svert, lehet felállítani. Hoppá! A biztosító kötél hiánya miatt a svert felcsúszott, és beékelődött a szekrénybe. Próbáltam én letuszkolni, de nem bírtam vele. Arra gondoltam, legközelebb kalapácsot is viszek, amikor egy valódi mentő angyal csobbant mellénk. Mohiék gyorsan felállították a hajójukat, lekapták a grószt és közelünkben maradtak, figyelve küszködésünket. Verus látva a szerencsétlenkedésemet beugrott, hogy segítsen. Bemutatta, hogy a felszorult svertet nem lefele kell tuszkolni - ahogy én próbáltam – hanem el kell kapni a nyakát és simán hátrahúzni. Közben körbe úsztunk, és a kitolt svertbe kapaszkodva felállítottuk a hajót. Persze a fok még be volt akasztva, de mire újra borultunk volna, sikerült kiakasztanom.

Ahhoz, hogy lúv oldalról bemásszak a hajóba komoly erőnlét deficittel rendelkeztem, de szerencsére a lé oldalon simán beúsztam, amíg a két lány szél felől megakadályozta, hogy elfeküdjünk. Egy felállított hajó olyan, mint egy vízzel telt kád. A grószt gyorsan lekaptuk, mert csak lassan és óvatosan lehet egy ilyen tengeralattjárót vízteleníteni. A ventileket kinyitottuk, de igazán a két hátsó ablak az, ahol a víz el tudja hagyni a hajót. Szép lassan ki is folyt, de hiába tudtunk egy szál fokkal is szépen haladni, érezhető volt, hogy rengeteg vizet cipelünk a duplafenék alatt is. Ennek is megvan a tanulsága. Minden verseny után kitekerjük a légszekrények és a fenék szellőző deklijeit. Sokszor ezek úgy megszorulnak, hogy csak komoly kínlódással tudom megmozdítani őket. Rájöttem, ha nem szorítom meg, akkor kitekerni is könnyebb. Borulás esetén ezek a lazán betekert dekli tetők mellett bizony bemegy a víz. A parton népes csapat mosogatta, tisztogatta iszapos vitorláját, árbocát. Mi is ledöntöttük a hajót, és slaggal nyomtuk ki az iszapot, mert ha az beleszárad a nútba az komoly működési zavart eredményezhet.

A szombat éjjeli hideg front megérkezett, így vasárnapra kellemes szeles idő ígérkezett. Az utolsó versenynapra megpróbáltuk összeszedni magunkat. Kedvenc széljelzőnket elnyelte az iszap, de Vass elnök úr jóvoltából sikerült pótolnunk. A puhának tűnő újonnan feltett sólyakocsi kerekünket keményebbre fújtuk, minek következtében amint rásütött a nap, hatalmas durranással kipukkadt. Ez sem tartott vissza minket, hogy időben kimenjünk a pályára. Az első futamban végre sikerült megtalálnunk a ritmust. Egy 17. hellyel sokat javítottunk megtépázott önbecsülésünkön. A második futamban is a mezőny első felében sikerült befutnunk, majd egy felejthető 3. futam után, egy közepessel zártunk.

Ezen a bajnokságon az időjárási körülmények nagyon megnehezítették a rendezők és a versenyzők dolgát. A foltokban fújó, változó irányú és erejű, gyakran leálló szelekben megtartott futamokban mégis a jók kerültek az élre, annak ellenére, hogy szinte mindenki hatalmas szórással vitorlázott. Saját eredményünkön is megmutatkozott, hogy idén nem indultunk egyetlen kishajós versenyen sem a Bajnokság előtt. A magyarok között elért 18. helyünk mellett a szenior kategóriában másodikok lettünk, amit tisztes helytállásnak tekintünk ebben az igen erős mezőnyben. Reméljük, hogy a 2023-as szezonban több időt tudunk szakítani az edzésekre és a versenyekre, hogy az EB-n majd felkészültebben állhassunk rajthoz.