Két magyar győzelem született a Mallorca Sailing Center Regattán, a hónap végén kezdődő Trofeo Princesa Sofia előversenyének számító mallorcai versenyen. Érdi Mári a női Laser Radial 53 fős mezőnyében, Berecz Zsombor pedig a finn dinghy osztályban 27 hajó között végzett az élen.

A Laser Radial osztályban összesen kilenc futamot rendeztek, ezek közül Érdi Mári négyet megnyert és futott egy második helyet is. A legtöbb nyert futammal, nagy, több mint 20 pontos előnnyel végzett az élen Mári, mögötte az amerikai Paige Railey, majd a Trofeo Princesa Sofia címvédője, a dán Anne-Marie Rindom – a vilamourai győztes Mári előtt – következett.

A finnes mezőny hat futamot teljesített, ezek felét nyerte Berecz Zsombor, emellett futott még két második helyet is - a kiesője pedig egy harmadik helyezés volt. Mögötte a spanyol Joan Cardona 6 ponttal és a svájci Nils Theuninck 13 ponttal elmaradva végzett.

Érdekes, hogy az aarhusi vébé ezüst- és bronzérmese, a svéd Max Salminen és a holland Pieter-Jan Postma is benevezett a versenyre, de csak az utolsó két futamon indultak, amelyeken a 7. és 8., illetve a 4. és 5. helyeken végeztek – Berecz az 1. és a 3. helyeken zárt ugyanebben a két menetben.

részletes eredményeket itt lehet megnézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Bernardí Bibiloni