Első elnöke dr. Csanády Gusztáv a Keszthelyi Gazdasági Tanintézet tanára, igazgatója volt. 1900-ban avatták fel a KCSKE csónakházát (a tagok saját maguk által nyújtott kölcsönökkel tették lehetővé a csónakház és az első csónakok megépítését. A területet a Festetics család biztosította a Balaton Szálló és a mai Helikon Szálloda közötti partszakaszon) 1930. Június 3-án az egyesület felvette a Keszthelyi Yacht Club nevet.

Az egyesület fennállása óta tagjai révén számos sportágban sport és egyéb közösségi rendezvények szervezőjeként, sportolásra alkalmas helyszínek megvalósítójaként járultak hozzá Keszthely és a térség polgárságának szórakozásához, közösségi életének fejlődéséhez, ezáltal életminőségének javulásához. Az első evezős és korcsolya versenyek mellett, a helyi úszó, jégkorong és tenisz sportágak, valamint a természetjárás meghonosításában és fejlesztésében is a kezdetektől szerepet vállalt a Keszthelyi Yacht Club tagsága.

Az egyesületnek többször is költöznie kellett, míg vitorláskikötője mai helyére, a volt ládagyár területére került Keszthely keleti felében, csekély számú hajóhellyel. A telepet közösen használják túravitorlások és evezősök, és itt működik az ország egyetlen vitorlás-hajóépítő iskolája, a keszthelyi Asbóth Sándor Szakközépiskola és Kollégium egyik tagozata is. Az egyesület jelenleg is non-profit szervezetként működik, a szabadidősport szervezett keretei között foglalkozik vitorlás ifjúsági és felnőttoktatással, nyári gyerektáborok szervezésével. A Magyar Vitorlás Szövetség versenyrendszerében számos olimpikont és világbajnokot, valamint nemzeti bajnokok sorát nevelte már ki, jelenlegi létszáma több mint 80 fő.

A kerek évforduló alkalmából a következő rendezvényeket hirdeti meg a vitorlázás iránt érdeklődő gyerekek és családjaik részére:

  • június 7. Nyíltnap a Keszthelyi Yacht Clubban (egész napos vitorlás programok gyerekek és családok részére
  • június 24-28. Ingyenes vitorlástábor gyerekeknek Június 29. KYC 140 Kupa (Kis- és nagyhajós vitorlásverseny a Keszthelyi-öbölben).

A KYC további programjai a csatolt fájlban olvashatóak.