A döntő utolsó napján, hétfőn a túl erős, 40 csomós szél miatt nem volt futam a San Remoban a felnőtt 470-es Európa-bajnokságon (szombaton sem tartottak versenyt), így összesen hat futammal fejeződött be a kontinensbajnokság. Szombaton a döntőben megrendezett két futam is erős szélben zajlott, az egyik reggel, majd hosszas parti várakozás után este hatkor ment el a másik rajt. Sokan borultak, vagy 10 árbóc eltört, helyenként kaotikus helyzet alakult ki. Az első tíz helyezett számára kedden még a medal race van hátra.

A négy selejtező és két döntőbeli futam után a magyar hajó a nyílt versenyt a 20. helyen, az Európa-bajnokságot a 15. helyen fejezte be. Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor legjobb futameredménye az első napon elért 5. hely volt, ezen kívül még az utolsó selejtező futamban mentek a 10-en belül, akkor a 9. helyen értek célba.

„Az európa-bajnoki 15. elfogadható eredmény, persze jó lett volna pár hellyel előrébb, de azzal nem nagyon lehet mit csinálni, hogy nincsenek futamok” – mondta Gyapjas Balázs a versenyről. (Genovában, a legutóbbi világkupa fordulón is alig volt futam – a szerk.).

Erős szélben kifejezetten sokat javult a sebességük, Gyapjas Balázs szerint San Remora sikerült olyan árbóc-vitorla kombinációt találni, amivel nagy szélben is viszonylag gyorsak és gyengében sem veszítenek sokat. „Most másfél hét otthon, egyetemi vizsgákkal telik és 26-án megyünk Marseille-be a világkupa döntőre.”

A versenyen a riói ezüstérmes az ausztrál Belcher-Ryan kettős vezet és már nem is tudnak hátrébb kerülni. Második (az EB-n első) helyen a svéd Dahlberg-Bergström, harmadik pedig a spanyol Xammar-Rodriguez kettős.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Gerolamo Acquarone