Egyszerre mindhárom Laser osztálynak Európa-bajnokságot rendeznek, az olimpiai Standardnek (férfi) és Radialnak (női) a portugáliai Portóban, az ifjúsági 4.7-eseknek pedig a dél-franciaországi Hyères-ben.
A három csoportban selejtező Standard mezőnyben Vadnai Benjamin és a legutóbbi, genovai világkupa-forduló győztese, Vadnai Jonatán versenyez az EB-n. Portóba megérkeztek az eddigi európai versenyektől távol maradó ausztrál és új-zélandi versenyzők is, így a mezőny teljes.
Hétfőn 2 futamot rendeztek a teljes mezőnynek, a magyar versenyzők elől vitorláztak: Jonatán 6. és 12. helyeivel a 21., testvére pedig 19. és 5. eredményeivel a 27. helyen áll az első nap végén a 164 fős mezőnyben. Vezet a német Philip Buhl a spanyol Joaquim Blanco és a holland Niels Broekhuizen előtt..
A két csoportra osztott női mezőnyben Érdi Mári az első két futamban a 46. és a 44. helyeken futott célba, így a 123 fős mezőnyben a 91. helyen tartózkodik – egyelőre. Az első két futam után a malajaziai Mohamad Latif vezet a dán Anne-Marie Rindom és a spanyol Martina Reino előtt.
Az Európa-bajnokság végtelen jófejségét mutatja, hogy a verseny előtt a mezőny részt vett egy szemétszedési akcióban, amit a portói kikötő környékére szerveztek a rendezők.
A Hyères-ben zajló 4.7 osztály Európa-bajnokságán tíz magyar egység van a 266 fős fiú mezőnyben és három magyar a 130 fős lány mezőnyben. A négy selejtezőcsoportnak két-két futamot rendeztek. Beliczay Márton, a THE-YKA edzőjének beszámolója szerint a magyar hajók vegyes eredményeket értek, voltak közöttük egészen kiváló részeredmények is, Bagonyi Bálint például vezetett is az egyik futamában, Szokody Olivér pedig jó ideig az 5. helyen vitorlázott.
„Délre írták a rajtot, ki is mentünk időben, de a szél meg nem fújt annyira, amennyire írták. Persze voltak befújások néha, de nem volt még egyenletesen erős a nyugatias szél, voltak benne elég nagy lyukak, főleg az első futamban. A rajtokat nagyrészt sikerült legkésőbb másodikra elengedni.
A szél az első futam végére fújt be igazán, addig volt olyan, hogy a pálya egyik oldalán bokából lógtak, a másik oldalán meg csak ültek a decken. De azért olvasható volt a pálya, nagyrészt a bal oldal dominált, ahol végig fújt a szel. Már ekkor is voltak bőven borulások, de az átlagos szélerő a második futamra már 20 csomó környékén volt. A rövid hullámok a part felől jövő pöffös széllel néha komoly kihívást jelentettek a fiataloknak.”
Két futam után a legjobb magyar, Kovács Attila a 47. helyen áll, Szokody Olivér a 110., Sellei Bence a 138., Orbán Botond a 168., Majoros Balázs a 198., Bagonyi Bálint a 208., Győrfy Tóth Zsombor a 221., Nagy Bendegúz a 236., Fehér Zsombor a 244., Illanitz Igor pedig a 259. helyen tartózkodik az első versenynap végé. A lányok között Kis-Kapin Karina a 43. helyen áll, Vida Róza az 53., Molnár Lili pedig a 121.
A részletes eredményeket itt lehet nézni: Laser Radial, Laser Standard, Laser 4.7 fiúk, 4.7 lányok.
Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség
Fotó: Pedro Martinez / Sailing Energy, Neuza Aires Pereira