A pénteki kormányos megbeszélés előtt kilenc egység nevezett az idei bajnokságra. Az látszott, hogy fázni nem nagyon fognak, sőt ahogy jön a hétvége egyre melegebb lesz. A szél kicsit kérdéses volt, de az időjárás végül kegyes volt a mezőnyhöz. Pénteken két, inkább taktikus futamot sikerült tartani a nagytisztáson, 5-8 csomós dél-nyugati szélben, szombaton délire fordult és kicsit erősödött, három futamot vitorláztak. A “vándormadarak” cirkálósan túl vannak vitorlázva, ezért 10-15 csomós szélben érzik igazán jól magukat, és már ekkor csúcssebességre képesek. Vasárnap igazán sportos szél érkezett, északira fordult, és olykor 20 csomó feletti befújásokkal tette izgalmasabbá a két utolsó futamot.

A mezőny, ahogyan az egy rendes one design osztálytól elvárható meglehetősen kiegyenlített volt, jóllehet egész új hajók mellett, az élen vitorláztak harminc év feletti gépek is. Az első helyért a Belley László, Gombár Zoltán páros csatázott a Majthényi Zsombor, Hazenauer János duóval, míg a harmadik helyért, a Csury Zoltán, Tóvári Zoltán kettős meccselt a Hlavay Richárd, Nyéki András párossal. Izgalmas taktikai csata zajlott mind a hét futamban. A szél ugyan a tótól megszokott módon forgolódott kicsit, és voltak gyengülések, de hirtelen leállások nem nagyon nehezítették a mezőny dolgát. Adódtak technikai problémák is, ezért vasárnap már csak hét hajó állt rajthoz, igaz addigra a végeredmény már gyakorlatilag kialakult, az utolsó két futamban ezen már változtatni nem nagyon volt esély. 

 Végeredmény:

  1. Belley László, Gombár Zoltán
  2. Majthényi Zsombor, Hazenauer János
  3. Hlavay Richárd, Nyéki András
  4. Csury Zoltán, Tóvári Zoltán
  5. Nagy András, Berger Miklós
  6. Kollár Miklós, Puskás Bendegúz
  7. Bérczi Péter, Piniel Krisztina
  8. Vas György, Parádi Tamás
  9. Kiss Norbert, Kopeczny Zsuzsanna