Az idei verseny talán egy újabb progresszív mérföldkő a kalózosok életében. Az anno meghívásos Atomerőmű kalóz háziversenynek indult buli, egykettőre nyílt lett, most pedig a „fiatalok” flottabajnoksága is összejött a versenyen, úgy az indulók száma, mint a levitorlázott futamok tekintetében.  Hosszú évek után, ismét fiatal Bajnokai is vannak az osztálynak.

A hétvégén kezdődött verseny első napján, a délutánra kialakult irányát és erősségét tekintve is stabil 5-9 csomós délnyugati szélben ideális körülmények sikerült 4 érvényes futamot rendezni, 18 hajó részvételével. A következő két napon irányát és erősségét tekintve nem alakult ki olyan 1-2 órás stabil és pályaversenyre alkalmas szél, amiben érvényes futamot lehetet volna rendezni.

A parton a házigazdák hozták a megszokott formát, ízletes vacsorákkal, frissítő italokkal látták vendégül a résztvevőket.

2019-ben JUNIOR FLOTTA BAJNOK, Kovács-Buna Botond – Kovács-Buna Kinga MAFC-MVK, második helyen végzett a Sebestyén Bonifác – Kemény Zsombor Balatoni YC. Alsóörs páros, míg a dobogó harmadik fokra a Gál Dóra Laura – Gál Zsuzsanna MVM egység állhatott.

Abszolútban a 2019. évi ARTESZ kupa győztese, az idei év kalóz Magyar Bajnoka Ian Richard Anslie – Weöres Márta KEREKED, második a hazai színeket képviselő Mayer Tivadar – Mayer Petra ASE páros, harmadik a Németh Ferenc – Szabó Andrea YCTBJ egység.