Mennyi egy vitorlás projekt ökológiai lábnyoma?
2023. December 1.
Ellentétben a "Mennyi egy töketlen fecske repülési sebessége?" kérdéssel, erre a felvetésre most már meglehetősen egzakt választ lehet adni.
...Atomerőmű Sportegyesület rendezésében, augusztus 17-20. között zajlott Balatonfüred előtti vízterületen a 470-es és Junior Kalóz Magyar Bajnokság.
Az első két napon csupán 2 érvényes futamot lehetett rendezni, a felnőtteknél, és a junioroknál is szoros volt az élmezőny holtverseny vagy csupán 1-2 pont különbség volt a dobogós helyekért vívott csatákban.
Papíron már csütörtökön megkezdődött a hagyományosan a Kalóz hajóosztályra alapított, immár 25. Artesz Kupa, de csak pénteken került sor az első futamokra a Balatonfüred előtti vízterületen. A versenyre összesen 22 kalózos egység nevezett. Ugyanakkor a 420-as osztálynak is kiírt négynapos regattára az osztályból egyetlen egy egység sem nevezett, ami - versenyrendezőség beszámolója szerint - mindenképpen elgondolkodtató.
Az elmúlt 25 évhez hasonlóan, idén is az augusztus 20-ai héten (egész pontosan augusztus 18-tól 21-ig) kerül megrendezésre az ARTESZ Kupa, mely egyben Kalóz Junior Magyar Bajnokság is. A helyszín is a megszokott, a MVM Paksi Atomerőmű kikötője, a Koloska Marina Balatonfüreden. A verseny rendezéséről, a vidám hangulatról, és a finom vacsorákról az ARTESZ Kft. támogatásával, az Atomerőmű SE gondoskodik.
Örvendetes résztvevő számmal, Finn dingi 42 résztvevő, Kalóz 23 hajó, 420-as osztály 19 egység, az ASE történetében rekord nevezéssel zajlott a verseny, amely egyben a Kalóz junior osztály Flottabajnoksága is volt.
A hosszú hétvégén a hagyományoknak megfelelően, Balatonfüred előtti vízterületen, immár 22. alkalommal került megrendezésre az ASE szervezésében, az évek óta egyre népszerűbb ARTESZ KUPA.