A kormányos szerint eddig kétszer álltak rajthoz és mindkét esetben nagyon versenyképesnek tűnt az Elanor. A főpróbának számító Fehér Szalagon erősebb szélben, a Kékszalagon pedig gyenge szélben mutatta meg, hogy teljes értékű túravitorlásként is lehet vele magas szinten versenyezni. Az E4 már a gyári beállításokkal is dinamikus versenyhajó: széles tükre, dupla kormánylapátja és sarkos teste hozzájárul a tökéletes kontroll megőrzéséhez még nagy dőlési szögnél is. A T-bulbás tőkesúly biztosítja az alacsony súlypontot és a nagyfokú stabilitást úgy, hogy közben lehetőség van a hajó súlyának csökkentésére. 

ifj. Scholtz Imre szerint aki ennél nagyobb teljesítményre vágyik a Balatonon, annak érdemes az itteni, speciális körülményekre optimalizálni a hajót. Ez történt az Elanorral is: magasabb karbonárbocot és így nagyobb vitorlafelületet kapott, a gyári verseny 2,30 méteres tőkesúlyt pedig felhúzhatóvá alakították át annak érdekében, hogy a hajó stabilitása megmaradjon, ám a néhol csak alacsonyabb merülést lehetővé tevő balatoni körülményekhez is alkalmazkodjon. A performance cruiserek esetében a kényelmet biztosító bútorzat nem árt, ha nem túl nehéz: a fő válaszfalak fafurnérozott habanyagból készültek, a többi bútorelem a szabványos rétegelt lemez helyett nagyon könnyű fából készült. A hajó választható többféle kárpit és faburkolat színnel is.

A kormányos hangsúlyozta: a fenti átépítések csak a hajó teljesítményét fokozták, felszereltségében magas komfortfokozatú túravitorlás maradt az E4. Ügyeltek arra, hogy akár 1-2 ember is kényelmesen ki tudjon a hajóval futni és képes legyen vele vitorlázni. Minden kényelmi funkció megmaradt, így a tűzhely és a hűtő, a hideg-meleg víz ellátás, a külső zuhanyzó és a hátul lenyitható fürdőplatform egyaránt a rendelkezésükre állt.

A két versenyen szerzett tapasztalatokat összegezve ifj. Scholtz Imre kitért arra is, hogy annak ellenére, hogy számos hasonló méretű, vagy nagyobb cruisert sikerült megelőzniük, a hajóból még távolról sem tudták kihozni a benne rejlő maximumot.  A csapat jól működött a Kékszalagon, még az is lehet, hogy Szabó Krisztián is visszatér jövőre. „Meg kell tanulnunk még jobban kezelni a hajót csapatszinten, ezért heti rendszerességgel edzeni fogunk, és jövőre meggyőződésem, hogy még jobb helyen végezhetünk összetettben és az osztályban is” – fejezte be az Elanor kormányosa. 

Elanor feat. Szabó Krisztián az Audi csapatban az 51. Kékszalagon videó:

 

A hajóról további információt az alábbi linken találhatunk:

https://www.elan-yachts.com/en/yacht-lines/e-line/elan-e4

 

Tekintse meg a hajót a Balaton Boat Show-n!

Az Elan E4 gyári performance cruiser-rel legközelebb szeptember 6-8 között, a Kenese Marina Portban megrendezésre kerülő Balaton Boat Show-n találkozhatnak az érdeklődők, ahol a cég elindítja az őszi kedvezményes hajó rendelési időszakot is. 

Az Elan kizárólagos hazai forgalmazója a Syle Yacht Kft. egy régről eredő hajós hagyományt is felelevenít a kiállítás idején. Szeptember 6-án pénteken 12:00 órakor a kiállításon bemutatásra kerülő saját tervezésű és építésű Scholtz 8.8-as hajó hagyományos hajóavató szertartására kerül sor, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak! 

Kapcsolat:

Scholtz Imre

+36 20 209 8892

info@stylejacht.hu