Csopakon a Kereked kikötőben rendezték az idei 29er és optimist bajnokságot – nem egyszerű körülmények között. Érdekesség, hogy bár az idén 40 éves klubban 35 éve vannak utánpótlás versenyek, az optimist osztálynak csak most rendeztek először bajnokságot.

A verseny öt napjára a szkiffeknek 14, az opmezőny számára pedig 12 futamot tervezett a rendezőség, ehhez képest a szél csak 8, illetve 5 menet megrendezését tette lehetővé. Persze ahhoz képest, hogy a szomszédos Alsóörsön a 420-as és a laseres ifjúsági mezőnyök négy nap alatt 2, illetve 1 futamot tudtak teljesíteni, a kerekedi bajnokság sok futamosnak számít. Mondjuk, a rendezők néha extrém húzásokhoz is folyamodtak, volt például reggel fél 9-re kitűzött rajt, 7 órás edzői értekezlettel. "Szoktattuk a gyerekeket a közelgő iskolai korán kelésekhez" - kommentálta a hajnali futamokat Verebély Tibor, a verseny főrendezője. "Nagyon küzdelmes bajnokság volt, a szél alapvetően csak délelőtt fújt, keletről, sőt néha inkább csak a délelőtt első felében, 8 csomófölé az öt napban csak pillanatokra ment a szélerő."

Az utolsó előtti napon pedig alakult egy kis izgalom is, mert az egyik op csoprt első szakaszos limititideje röviddel az első helyezett bójakerülése előtt lejárt, így azt a futamot érvényteleníteni kellett, és ekkor még nem volt bajnokság a mindkét csoport által teljesített 3 -3 futammal. Ezért aztán az utolsó napon is hajnali rajt volt, de bejött, még két futamot mentek az op mezőnyök - vízi szalagcserével. A bajnokság elején csak minden második napon sikerült futamokat rendezni a gyenge szélben, így az utolsó napi két futamra nagy szüksége volt az op mezőnynek, hogy érvényes legyen a bajnokság. Ez végül összejött és összesen 5 futamból lehetett bajnoki eredményt hirdetni, míg a 29er mezőny 8 futamot tudott teljesíteni ugyanezeken a napokon.

Az op mezőnyben 134 nevező indult, közöttük ukrán és szlovák versenyezők is. A nyílt versenyben és a bajnokságon is a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői végeztek az első három helyen. A győztes a még serdülő korú Héder Benedek Barna lett (aki így természetesen a serdülő bajnoki értékelésben is első lett) megelőzve klubtársait, az ifjúsági korú Tóth Attilát (így a lett az ifjúsági bajnok) és Borda Leventét. A női bajnokságot a Balaton Yacht Club 1912 versenyzője, Fehér Boróka nyerte. A legjobb külföldi, az ukrán Danyil Mykhailichenko a 21. helyen zárta a nyílt versenyt. A mezőnyben két olyan versenyző volt, akik csak betűs futameredményeket értek el.

A 29er mezőny 16 hajóból állt, két szlovák (ugyan osztrák és szlovén vitorlák alatt) egység biztosította a nemzetközi jelleget. A nyílt versenyben és a bajnokságon a júliusi világbajnokságon Gdyniában a 8. helyen végzett, szintén szparis Jeney Máté és De Jonghe Arthur nyert Szabó Roni Oszkár és Petrányi Botond, az EGIS versenyzői ( a vébét a 75. helyen zárták) és a kerekedes Izsák Szabolcs és Izsák Botond előtt.

részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba

Fotó: Gémesi Jóka