Négy magyar versenyző állt rajthoz az észak-németországi Schwerinben az idei finn dinghy masters Európa-bajnokságon, a 40 feletti finnesek kontinensbajnokságán az 1988-as olimpikon Székely Antal, az 1992-es olimpiai csapat tagja, Sipos Péter, Rutai István és Stadler Csaba nevezett. A korábban az olimpiai osztályok számára – ugyan a Warnemündei Hét árnyékában – emlékezetes versenyeknek helyt adó, a keleti tengertől mintegy 35 kilométerre fekvő, a víz alatti szikláiról is ismert schwerini tavon hét futamot tudtak megrendezni a veterán finnesek számára. A másodjára megrendezett európa-bajnokságra 16 nemzet 65 finnese nevezett, közülük legalább egy futamot 64-en teljesítettek.

Az elején erősebb – 15-21 csomós -, majd inkább gyenge-közepes szélben futott Eb-n szép magyar eredmény született, az 1988-as szöuli olimpián a finnes mezőnyben nagyon komoly neveket megelőzve a 18. helyen végzett Székely Antal a 13. helyet szerezte meg. Székely legjobb helyezése az utolsó futamban elért 2. volt úgy, hogy sokáig vezetett a futamban, de az elsőben is nagyon elől ért be, akkor 9. lett. „Begyűjtött” egy DSQ-t egy jelhelyes szituáció másfél órás óvástárgyalását követően, meg egy 12-t is. Ezzel az összetett 13. helyét érte el Székely, a grand grand masters kategóriában pedig ezüstérmet nyert.

A többi magyar versenyző közül Rutai lett a második legjobb az összetett 36. helyezésével, majd Stadler és Sipos következtek a 42. és a 45. helyeken. Az összetett versenyt és így a masters európa-bajnoki címet a portugál Filipe Silva nyerte, mögötte a holland Bas de Waal és a többszörös masters világbajnok német André Budzien következtek.

A masters Európabajnokság voltaképpen magyar kezdeményezés, ám a nemzetközi osztályszövetség nem kívánt konkurenciát teremteni a masters vb-nek, így jó pár évig masters európa kupa néven rendezték a versenyeket Tihanyban a THE-ben. A verseny azonban olyannyira kinőtte magát, hogy a nemzetközi szövetség is beadta a derekát, így az európa kupa verseny megszűnt és 2018-ban első ízben a horvátországi Splitben megrendezték az immár hivatalos masters európa-bajnokságot, majd most Schwerinben a másodikat is.

részletes eredményeket itt lehet nézni. További napi összefoglaló videókat itt a napi beszámolóknálfotókat pedig itt lehet nézegetni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Robert Deaves