A nyitónapon a tervezett 3 futamból kettőt sikerült lebonyolítania a Beliczay Márton versenyrendező által vezetett csapatnak a tihanyi Finn Masters Európa-bajnokságon. A könnyű, 6,5-8 csomós, kezdetben 70-75, majd 25-30 fokról fújó szélben kezdte a 13 országot képviselő 76 egység az idei Európa-bajnokságot. A trükkös szélben előbb az összetettben is vezető cseh versenyző, majd az összetettben jelenleg 4. holland Bas de Waal futott elsőként célba.

A harmadik futam előtt markánsan változott a szél, délkeleti-délire fordult, kissé meg is élénkült, ám rendkívül labilis volt az iránya. Ilyen körülmények között hosszas tengelykeresést követően tudott elrajtolni a bajnokság harmadik futama, amiből két és fél szakaszt tudott teljesíteni a mezőny, majd a futam során mért mintegy 100 fokos szélváltozás miatt előkerült a November lobogó, az érvénytelenítés után a mezőny pedig a kikötő felé vette az irányt.

A bajnokság második napján a rendező a Balatonföldvár előtti vízterületre irányította a mezőnyt, az épülő északkeleti szél ugyanis ott lényegesen jobb kondíciókat mutatott. A reggeli szélmérés során stabil, 40 fokról fújó 11 csomó feletti erősségű szélben indult a mezőny a pályára. A rajta idejére valamelyest csökkent ugyan a szél ereje, így az O lobogónak nem volt esélye, az iránya is enyhén balra tendált, de kitűnő körülmények között indulhatott a harmadik futam. Ebben a futamban sem voltak könnyűek a szélviszonyok, a szél helyenként csíkosodott, kissé pöffösebbé vált, s ezzel párhuzamosan lett mind labilisabb az iránya, de ezzel együtt is az eddigi legjobb futamot zárta a mezőny. Ezúttal a versenyzésből a hosszabb időt kihagyó magyar Berecz Botond futott elsőként a célba.

A negyedik futamra ismét komoly változást követően került sor, déli-délkeletire váltott ugyanis a szél iránya, a rendező ennek nyomán a déli parttól távolabb költözött és az új körülményeket a rendkívül sérülékeny körülmények miatt ismét hosszasan tesztelve tűzött pályát. Ha lehet még bonyolultabb szélviszonyok közepette ért körbe a negyedik futam, amelyet az összetett lista harmadik helyén álló ukrán Taras Havrish nyert meg – nagyjából agárdi körülmények között.

A szél a futamot követő időszakban még nagyobbakat lengett, 180-195 és 95-100 fok között ingázott meglehetősen rendszertelenül, ráadásul az ereje is széles spektrumban mozgott, 4,5 és 13,8 csomó között. Ennek megfelelően a rajtvonal kitűzése sem bizonyult egyszerű projektnek, s ezt igazolta a mezőny is, amely csak több belehalasztás és általános visszahívás után tudott nekivágni az ötödik futamnak – a hosszas rajtprocedúra közepette két próbálkozás is fekete zászló alatt zajlott, aminek kárvallottjai is voltak persze.

Ez a menet mintha csak másolata lett volna az előző napi félbeszakított próbálkozásnak, ekkor is irreálissá vált a szél, az egyik oldalon közepesen hosszabb időre szinte teljesen megállt, míg a bal oldalra nyitók időnként keményen gurtnizva verettek. Már az első cirkáló szakasz is inkább a lottóra emlékeztetett, de a másodikban jött az említett leállás a pálya egyik felén, így az itt próbálkozók sok-sok helyet veszítettek és alaposan átrendeződött a sorrend. A rendező így azt a futamot is félbeszakította, s a mezőny ezúttal is a kikötőbe vitorlázott a November lobogó kitűzését követően.

A versenyben négy futam után a cseh Zdenek Gbhart vezet, a friss magyar bajnok Lukáts Ákos és az ukrán Taras Havrysh előtt. Őket követi a holland Bas de Waal, a magyar Németh Örs és a szintén holland Cees Scheurwater.

A részletes eredményeket itt lehet nézni. http://2021finnmastersec.org/results/

Szöveg: Molnár Csaba