A verseny első napját halasztással kellett indítani - derül ki a rendező klub, a BYC beszámolójából. A péntek reggel 9 órai megnyitót követően körülbelül másfél órát kellett a parton várakoznia a mezőnynek. Végül bíztatóan kezdett épülni a keleti szél, így a versenyrendezőség a vízre szállás mellett döntött. A laser standard és radiál osztályok tiszta rajtokat követően, enyhén gyengülő szélben, de sikeresen teljesítették az első, és aznapi utolsó futamot. A standard mezőnyt a Vadnai testvérek uralták, végig magabiztos vezetés mellett végül Vadnai Benjamin futott be elsőként. Második helyen Vadnai Jonatán, harmadikként a dán versenyző, Georg Philip Bunk Lauritsen végzett.

Radiálban az ukrán Madonich Oskar győzött, második helyen Héjja Marcell, a BYC versenyzője, harmadik helyen pedig Redling Balázs ért célba.

A 4.7 osztály rajteljárása nem ment zökkenőmentesen, ezzel a mezőny értékes időt veszített. Fekete zászlós rajt mellett indult az első futam, amelyet végül rövidítés mellett a BYC versenyzője, Sigmond Soma teljesített a leggyorsabban. Második helyen Kovács Attila, harmadikként pedig Verebély Nándor végzett. A második futam még frissülő szélben, tiszta rajtokkal indult, de a folyamatosan gyengülő szél végül arra kényszerítette a rendezőséget, hogy érvénytelenítse a második futamot és partra küldje a versenyzőket. Így a Laser Európa Kupa első versenynapja egy futammal zárult.

Másnap zuhogó esőben érkeztek a versenyzők a kikötőbe, szerencsére azonban délelőtt 10 órára az eső elállt és megérkezett a friss, 10-12 csomós szél, így a mezőny elindult a vízre. Az erősen forgolódó szél nem könnyítette meg sem a versenyzők, sem a rendezők dolgát. Az aznapi harmadik futamra a szél csökkenni kezdett, így a radiál és 4.7 osztályok futamát rövidíteni kellett. A versenynap ezzel együtt sikeres volt, hiszen sikerült teljesíteni a Laser Európa Kupa érvényességéhez szükséges futamszámot.

A Laser Európa Kupa részletes ereményeit itt lehet nézni.

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség