Akár verseny, akár szabadidős célú sporttevékenységről van szó, világszerte egyre nagyobb jelentőséget kap a vitorlázásban a nők részvételi arányának kérdése. A vitorlázók nemzetközi szervezete, a Word Sailing 2019 decemberében tette közzé globális jelentését a nők vitorlázásban betöltött szerepéről, és megállapította: az olimpiától eltekintve a világ nagy vitorlás versenyein (RORC Caribbean 600, 52 Super Series, Rolex Fastnet, Transat Jacques Vabre, Route du Rhum) alig haladta meg a 10 százalékot a versenyzők között a nők aránya. Hasonló a helyzet Magyarországon is: a Magyar Vitorlás Szövetség adatai szerint a közel 4 ezer igazolt versenyző közül alig minden tizedik nő.
Ezen szeretne változtatni a Women On Water Hungary, amely tevékenységét a Dániában alapított és több európai országban (Svédország, Anglia, Portugália) már működő Women On Water közösség magyarországi tagjaként indította el. A szervezet támogatja a korosztályos lány/női versenyzőket, segíti tagjait a céljaikhoz illeszkedő vitorlázó tudás fejlesztésében, igyekszik minél több lehetőséget teremteni a nők számára a nagyhajós versenyzésbe történő bekapcsolódásra és elősegíti a vitorlázás megismertetését a nők szélesebb körében, ösztönözve őket annak kipróbálására. A nemzetközi háttér egyben lehetőséget biztosít a külföldön már bevált ötletek és gyakorlatok átvételére, a magyar közösség nemzetközi integrálására és a tapasztalatcserére, a külföldi versenyeken magyar résztvevők nevezésére, a hazai versenyekre külföldi résztvevők meghívására.
Rápolthy Edit, a szervezet egyik alapítója elmondta: „célunk egy olyan közösség létrehozása Magyarországon, amely összefogja a hazai vitorlázó nőket és lányokat akár hobbi-, akár versenyszinten vesznek részt a vitorlázásban. Fontosnak tartjuk, hogy teret és felületet biztosítsunk a nők számára a vitorlázáshoz kapcsolódó élményeik, tapasztalataik, történeteik megosztására, ezáltal ösztönözve a közösség tagjait a sport minél aktívabb gyakorlására és új belépők bevonására. Hosszabb távon szeretnénk lehetőséget teremteni a versenyzés iránt érdeklődő tagok számára versenycsapatokhoz történő kapcsolódásra vagy akár új csapatok alakítására is.”
A Women On Water Hungary saját blogján bemutatásra kerülnek a magyar női vitorlázó közösség kiemelkedő személyiségei és a közösség tagjai egy-egy interjú keretében, de terveik között szerepel a témák bővítése is nemzetközi kitekintésekkel és számos ismeretterjesztő anyaggal. A blog a Porthole.hu online hajós portálon olvasható. A közösségi médiában a Women On Water Hungary Facebook és Instagram oldalai mellett egy csoportot is indítottak, amely segíti a csatlakozó tagokat egymás megismerésében, a közösség híreinek terjesztésében, a személyes tapasztalatok, élmények, ötletek megosztásában, kérdéseikre a válaszok megtalálásában. A szervezet tervei között szerepel több közös program szervezése, például 2020 nyarán megszervezik az első olyan regattát is, amelyen kizárólag női csapatok indulhatnak el.
„Örömmel fogadtuk a magyarországi közösség létrejöttét, a koncepció egyeztetését követően nem volt kérdés számunkra, hogy a Women On Water nemzetközi hálózatában abszolút helye van a magyar kezdeményezésnek. Biztos vagyok benne, hogy a megvalósuló rövid és hosszú távú programok egy aktív, egymást segítő és egyre népesebb magyar női közösséget hoznak majd létre. Célunk az, hogy a WOW közösségek sikerei ne csak helyileg, de a hálózaton keresztül Európa-szerte a női vitorlázásra irányítsák a figyelmet, és egyre több országban ösztönözzék a nőket hasonló közösségek alapítására” – jelentette ki Nynne Desirée Ammundsen, a Women On Water dán közösségének alapítója, a Dán Vitorlázó Liga brand managere, hozzátéve: számukra is mindig nagy izgalmat jelen egy új országban elinduló közösség létrejötte, ezért igyekeznek minden támogatást megadni a magyar alapítóknak a sikeres induláshoz.
|
|