Nem tudom, volt-e valaha ennyi ember a Szövi kikötő külső kőszórásán. Álltunk a metsző hidegben, néztük a méltóságteljesen beúszó Pelso-t, láttuk, ahogy Csaba barátunk hamvai elterülnek a vizen, bedobáltuk az emlékezés, a búcsú virágait, és visszasétáltunk a partra.

Senki sem sietett, ittuk a meleg teát, majszoltuk a pogácsát és örültünk, hogy ennyien összegyűlhettünk, hogy együtt lehettünk. A vitorlázók közössége meglehetősen tagolt. Ahhoz, hogy tömegesen megmozduljanak, ahhoz nagyon erős késztetés kell. 

Egy barát elvesztése fájdalmasan, nehezen megélhető próbatétel. A búcsú összehozza a barátokat, de ez most más volt. Cucu távozásával valamit elvitt belőlünk is. Mert nemcsak tőle, de a magunk életének egy megismételhetetlen szakaszától is  búcsúzni kényszerültünk. 

Hatalmas szeretetenergiája mindenkit elvarázsolt. Alig váltottál vele néhány szót, és elhitette veled, hogy te az ő legjobb barátja vagy. És ő ezt így is hitte. Mindenkit szeretett, miközben soha senkinek nem akart a terhére lenni. 

Regényes életéből csak egy epizódot elevenítenék fel, amikor az autopilottal irányra állított motorozó hajóját ruhátlanul és akaratlanul magára hagyta. Azon túl, hogy megjelenése a parton nem lehetett eseménytelen, az első dolga nem az volt, hogy felhívja valamelyik legjobb barátját, hogy segítsenek elkapni a hajót! Nem, ő a rendőrséget hívta, mert senkit nem akart a problémájával megzavarni. Ők aztán statuálták is a példát, pedig a mart-on megakadt hajó nem is okozott nagyobb galibát.

Mindig a társaság középpontja volt, pedig egyáltalán nem volt harsány. Vonzotta az embereket, de a magányban is megtalálta az örömét. Legendásan bensőséges kapcsolatot épített ki még a Szövi telep kacsáival is. Senkit nem terhelt belső vívódásaival, nehézségeivel. Sokan próbálták segíteni, nem nagyon hagyta magát. Nem volt egy könnyű eset.

Elment, de nem hiszem, hogy a sztorizós vidám hajózásokon ne kerülnének elő legendás mondásai, történetei.

Tanítónk volt...

Borítókép: Tumbász Hédi