„Az idei év kivételes, mert az utóbbi évekhez képest jóval hamarabb lesz a verseny” - mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) főtitkára. A tavalyi Kékszalagra július közepén, az egy évvel korábbira pedig a hónap végén került sor. Ennek a magyarázata, hogy a Kékszalagnak nincs konkrét dátuma, a hagyományok szerint azokon a napokon kerül sor a versenyre, amelyek a legközelebb esnek a holdtöltéhez. A főtitkár bízik abban, hogy a korábbi időpontnak köszönhetően idén egy szélben gazdagabb vetélkedésre kerülhet sor, és ez a nevezések számában is meglátszik majd. 



A Kékszalagnál minden évben fontos szerepet kapnak a támogatók: a tavalyi verseny után az idén is a Raiffeisen Bank lesz a verseny főszponzora. Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója elmondta: „Az idei évben is nagyon jó versenyre számítunk. A Kékszalagot a múlt évben támogattuk először, és nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. A verseny szellemisége jól illeszkedik a Raiffeisen csoport értékeihez.” 

A szervező Magyar Vitorlás Szövetség az idei Kékszalagra is újdonságokkal készül, többek között családi programokkal, valamint a gyermekek vitorlásversenyével, a Kékpántlikával. „Változás lesz ebben is. Az eddigi forgatókönyvekkel ellentétben nem a Kékszalag előtt, hanem a verseny után, július 4-én szombaton rendezzük meg a Kékpántlikát. A parton pedig családi nap várja az érdeklődőket” – fogalmazott a főtitkár.

Mit érdemes tudni a Kékszalagról?

Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték meg, ezért számít a legrégebbi európai tőkerülő versenynek. A vitorlázóknak a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell megtenniük a 48 órás szintidő alatt, ez légvonalban több mint 150 kilométer, ezzel pedig a leghosszabb verseny az európai tavakon.  A csúcsoknál maradva: A Kékszalag időrekordja 7 óra 13 perc, ezt egy magyar fejlesztésű katamarán, az Opel Fifty-Fifty (ma már Fifty-Fifty) nevű hajó érte el. Várhatóan az idei versenyen is ott lesz Litkey Farkas, aki tizenháromszor ért elsőként célba a Kékszalagon. A címvédő a Racing Django katamarán, amely 2019-ben - nagyon gyenge szélben – több mint 15 óra alatt ért körbe a Balatonon. 

A Kékszalag abból a szempontból is különleges, hogy a leggyorsabb csapatok mellett mások is kapnak értékes díjakat. Például a több mint harminc hajóosztály helyezettjeit is díjazzák, a klasszikus osztályok legeredményesebb hajójának legénysége is elismerésben részesül, csakúgy, mint a legjobban navigáló hajó csapata, a legidősebb és legfiatalabb versenyző, ráadásul az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos sem marad díj nélkül.