A Somogymegyei Vízirendészet válasza alapján a következőkre lehet felkészülni:

Akiknek a vészhelyzet kihirdetése (2020. március 12.) után járt le a hajóvezetői képesítése, annak érvényességét a szervek a vészhelyzet megszűntetését követő 15 naptári napon belül elfogadják. (Akárcsak a többi személyes iratét, úgymint személyi igazolvány, lakcímkártya stb.).

Azt a hajót melynek hajólevele 2020. március 12-e után jár(t) le és tulajdonosa természetes személy, szintén a vészhelyzet vége utáni 15 naptári napon belül kell szemlére vinni, a hajólevél érvényességét meghosszabbítani.

Azonban a fenti könnyítés NEM érvényes azokra a hajókra, melyek tulajdonosai gazdálkodó szervezetek. Az ilyen vízijárművek hajóleveli, annak lejártától számítva nem számítanak érvényesnek, így a vízirendészet eljárást kezdeményez használatuk esetén.

Mi a helyzet a szemlékkel?
A hajószemléket a hatóság a vészhelyzet ideje alatt is megtartja, ám azokon egy időben legfeljebb 20 hajó vehet részt. Tekintettel arra, hogy ilyenkor a szezon elején tipikusan sok hajó várakozik szemlére, hamar megtelik a 20 hely, így időben érdemes bejelentkezni, nem érdemes kivárni az utolsó napokat/heteket.

Fontos azonban, hogy azok a hajók, akik az első szemléjükre (üzembehelyezésükre) várnak, NEM használhatók, míg az üzembehelyezési szemlén át nem estek. Függetlenül attól, hogy ezen járművek tulajdonosai természetes személyek, vagy gazdálkodó szervezetek.

Persze a jogszabályalkotók folyamatosan követik a vírushelyzet alakulását és annak megfelelően módosítják az előírásokat, így nem tudjuk pontosan, hogy fent leírtak mennyi ideig maradnak érvényben.

Amint változás áll be, arról beszámolunk!