Hogy vagytok? hogy telik az itthon töltött idő?

A helyzet az, hogy mikor hazaértünk, senki nem gondolta talán, hogy ilyen hosszú időt leszünk kénytelenek kihagyni. Szerintem messze ez a szünet a leghosszabb 2015 óta. Ennek ellenére úgy érzem, nem veszik kárba az idő, sokat vagyunk a családdal, olyan dolgokat tudtunk most megcsinálni, amiket évek óta halogattunk már. 


Hogyan edzettetek az elmúlt 1,5 hónapban? Milyen szárazföldi tréninget alkalmaztok, milyen eszközöket használtok?

A szarazföldi edzés nagyon jól megy, mindig is szerettük csinálni, szóval ezzel nem volt baj. Azt kell, hogy mondjam még talán soha nem voltam ilyen jó kondiban, nagyon sokat bringáztam, akár 5-6 alommal is egy héten. Ezek között voltak hosszú, 200km fölötti menetek, de voltak csak max pulzusú 1 órás tekerések is. A kerékpározás mellett heti 3 kondi volt a minimum. Zsombi nálam nehezebb helyzetben volt, mert neki kellettek a súlyzós edzések, de kreativitásból nem volt hiány, szóval jó konditermet tudtunk kialakítani otthon, hogy megtartsuk a súlyát. Itt emelném ki, hogy nagy segítség volt az új Garmin Quatix 6-os pulzusmerő is a számunkra, ami nagyon high tech módon figyeli a testünket edzések során, megkönnyítve az edzettségi állapot nyomonkövetését.


A többi olimpikon már edz a vízen is, nektek van rá lehetőségetek? terveztek vízre menni?

Különbséget kell tennünk a vitorlázás és az edzés között: „Az edzés tervezett fizikai terhelésprogram, amely krónikus adaptációt hoz létre, célja a fizikai, szellemi teljesítőképesség javítása.” Amíg nem tudjuk, hogy mire edzünk, mikor és hol lesz verseny, addig ezt maximum vitorlázásnak lehet hívni szerintem. A helyzet az, hogy egyelőre nincs itthon egyik hajónk sem, de emiatt nem is aggódunk, mert a mezőnyből konkrétan senki se vitorlázik, így nem érezzük azt, hogy hátrányba kerülnénk emiatt. 

Ha hazaérkeznek a hajóink, természetesen mihamarabb mi is vízre szállunk majd és elkezdünk vitorlázni itthon, míg ki nem alakul a versenynaptár és annak megfelelően össze nem állítjuk Olcsival a felkészülési programunkat. Folytatjuk a közös munkát Majthényi Szabolccsal, az elmúlt évekből kiderült, hogy számunkra ő a tökéletes edző, mind a vízen mind a mentális dolgokban a parton.

Mik a tervek júniusra? Ha indulnak itthon versenyek, fogtok menni? 

Várhatóan a magyar versenyzés jóval korábban újra fog indulni, mint a nemzetköz,i amiről akár még az is elképzelhető, hogy idén már nem is lesz. Ennek fényében a nagyhajós versenyek be vannak tervezve, túra és pálya versenyek egyaránt. Ezeken a Tantállal és a Sleepwalkerrel indulunk természetesen. Mi készen állunk az edzésekre,  és az itthon kezdődő a versenyszezonra.

 

Vannak hírek a Nemzetközi 470 osztálytól illetve a WS-től az elmaradt versenyek pótlása kapcsán?

A 470 osztályszövetség szerint nemzetközi versenyeket akkor lehet rendezni, ha már minden ország versenyzője biztonságba el tud jutni a verseny helyszínére és elmúlik a vírus okozta veszélyhelyzet.

 

Barcelonában ragadt a cuccotok. Mit kell tudni erről, hogyan fognak a hajók, és minden más felszerelésetek hazajutni?

Jelenleg a buszunk a motorossal és mindkét hajónkkal Barcelonában van egy zárt és őrzött hangárban, minden egyéb vitorlás holminkkal együtt, közte egy szett vadi új Magic Marne ruhaszettel, amit alig várunk már, hogy kipróbáljunk. Ezek hazahozataláról amint lehet Olcsival közösen döntünk.

 

Fotó: Tóth Boglárka