Ezért aztán most felhívtam a csapat és persze jómagam figyelmét is arra, hogy kipihenten érkezzen mindenki és ebben nem is volt hiba. Az utolsó nap az előre összekészített ruháimból még kipakoltam egy keveset, és a tavaszi felújítás után hajón maradt szerszámoktól is megszabadultam, hogy annyival is könnyebb legyen ViNo-Bá 3.0 (aki a neve ellenére egy érzékeny hölgy). Szerda reggel elindultunk Füred felé felvenni a nevezési csomagot. Kihasználva a könnyű ÉNY-i szelet edzettünk kicsit, 1-2 forduló, reacher-genua-spi váltás. A gyenge szél este 7 órára fújt be minket az Öreg Tihany kikötőbe, ahol már várt az egyik mancsaftom a nevezési csomaggal. Gyors vacsora, aztán feltettük a rajtszámot, és mivel már esteledett, így ezzel párhuzamosan a grószt kicseréltük. A megnyúlt túra helyére feltettük a szinte új laminált verseny vitorlánkat. Hivalkodóan mutogatta magát a hajónk a kikötőben az új ruhájában, egy igazi primadonna! Megcsodáltuk és ezzel a lendülettel le is eresztettük. Egy kis beszélgetés és természetesen a meteorológiai előrejelzés újbóli ellenőrzése után nyugovóra tértünk. 

Végre eljött a rajt napja, amit nagyon vártam. Az utolsó héten nem is járt nagyon más a fejemben, csak hogy mit, hogy csináljunk, merre menjünk. Az utolsó két napban már alig lehetett hozzám szólni, türelmes feleségem ezt jól bírta, köszönet érte. Reggelig a széljelentés már nem sokat változott a szerda estihez képest, így úgy döntöttem, hogy a déli part felé vesszük az irányt és ott keresünk magunknak területet. 8:30 -kor lekapcsoltam a motort és elkezdtem keresni a ritkán „lakott” területeket, közben összefutottam az egyesületünkből a Pajzánnal - 8mOD Kiss Zsolt vezetésével és a Glóriával – klasszikus cirkáló Juhász Miklós egykori tulajdonos társam és cégvezetőnk kormányzásával. A jó helyet persze nehéz megtalálni mert hihetetlen mennyiségű hajó tud a közel 6 km-es rajtvonal közelében összegyűlni. A taktikám az volt, hogy bő 15 méterre cirkálok a rajtvonaltól és a megfelelő pillanatban ráfordulok, orrvitorlát nyitok és átrobogok az ott tülekedő hajók közötti résen. Érezhető volt, hogy a bal csapás a pozitív takk, de az útjog miatt nyilván senki nem választja ezt.

A rajtunk kifejezetten jól sikerült, bejött a taktika a rajtvonal közelében tolakodó hajók egymást takarták le, mi pedig a sebességünkkel könnyedén átsiklottunk a hajók között a rajtvonalon és elindultunk a nagy kalandra. A tervem az volt, hogy megyek jobb csapáson útjoggal addig amíg nagyjából szétszóródik a mezőny és megfelelő időben csapást váltva megindulok a déli part felé, mert ekkor már nem zavarnak az útjoggal rendelkező hajók. 15-20 perc lehetett, amikor elérkezett az idő, hogy csapást váltsunk. Láttam, hogy az elöl haladó hajók a déli parton szépen menetelnek előre, így bátran indultam meg én is erre. Kellemes 3-4 csomós szél fújt, és mi is jó tempóban értük el Siófok nyugati felét. Mellettünk 3-4 hajó szinte egyazon sebességgel haladt. Nem sok mozgás volt közöttünk a sorrendet tekintve. Úgy éreztem van még a hajóban és kicsit állítottam a grósz vitorlán, aminek hatására lassan elléptünk a mellettünk levő hajóktól. Előttünk tisztult ki lassan a tó keleti partja. morgó zaj ütötte meg a fülünket, ami a vezető hajók fölött köröző közvetítő helikopter hangja volt. Ők már a kenesei bóját megkerülve robogtak Siófok felé. Elindultam én is bója felé, vesztemre. A bójától mintegy1.5 kilométerre elfogyott a szél.

Az északi parton és a délin (akik tovább húzták) elmentek mellettünk. Így vissza gondolva ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettem a 1,5 napos verseny során, hogy túl hamar indultam meg a déli partról a bója felé. Hiába, türelemért nem álltam sorba amikor osztották, bár pont a Kékszalag az, ami igen komoly türelem tanításokat képes adni. Jó pap holtig tanul… Sok szenvedés árán végre sikerült lecsúsztatni a hajót az északi parton érkezők mellé és a közben DNY-ira váltó szélben spinakkerrel mentük le a bójáig, amit 13:30-kor a 246-ik helyen vettünk. Itt a tavalyihoz hasonlóan előzékenyen adtunk egymásnak helyet a bója körül. Én nagyon élvezem ezt a stílust, hogy nem megyünk a másiknak, nem erőszakoljuk ki minden áron az útjogot. - Köszönöm minden sporttársnak, aki ebben a stílusban viszi a hajóját a Kékszalagon! Ez nem pályaverseny, ahol tényleg minden méter számít és nem is mindenki „profi”, hogy figyeljen egy spi lehúzással egybekötött bója fordulásra. A másfél nap során egyszer volt, hogy egymás mellett mentünk páran és beszélgettünk a hajón milyen manőverre készülünk és a szomszéd hajóból megkérdezték, hogy akarunk-e élesedni mert akkor helyet adnak nekünk és ők leejtenek, hogy tudjunk menni! Sajnos volt más stílusra is példa. Sokat gondolkodtam megírjam-e a hajó nevét, amely helyet kért nem útjogos hajóként, amit előzékenyen megadtam, aztán pedig nem egészen öt perc leforgása után már útjogos hajóként arcátlanul fennhangon rikácsolta, hogy ő az útjogos és nem érdekli mi mit akarunk. Végül úgy döntöttem nem publikálom a hajó nevét, de remélem a kormányosa olvassa a cikket, magára ismer és elgondolkodik ezeken a sorokon és jövőre átáll a mi táborunkba! -

De folytassuk kalandunkat Siófok felé. Ráfordultunk a déli partra természetesen a DNY-i szélben nem lehetett Siófokra rámenni egyből, de ismerve a tavat tudtam, hogy érdemes lehúzni a déli partig ameddig csak lehet. Páran úgy döntöttek, hogy csapást váltanak és elindultak a tó közepe felé, a végső befutó listában láttam, hogy több mint 100 hellyel vertük meg ezeket a hajókat. Lementünk egészen a déli partig, ott pedig cirkálásba kezdtünk a siófoki bója felé. Előttünk jó 200 hajó mögöttünk 300. Bent voltunk a mezőny közepén. Élveztük a pozíciónkat, és csodáltuk a körülöttünk levő hajókat. A siófoki bóját bal csapáson vettük 16:16-kor, mivel így jött ki a cirkálás üteme, de nem volt nagy tömeg a kapu körül, így lassan átcsorogtunk a két bója között. Megnéztük az eredményt a kenesei bójához képest jó 30 helyezéssel előrébb voltunk. Figyeltem a szelet, illetve akkor már csak gyenge breeze-nek volt mondható, ami épp akkor volt. Mivel a meteorológia azt mondta, hogy a part közelében lehet inkább légmozgás megindultunk ismét a déli part felé és ott cirkáltunk. A szél lassan kilehelte utolsó lehelletét egy időre. Cammogtunk és vártuk, hogy valahonnan induljon meg valami. A nap már közel járt, hogy Tihany mögött nyugovóra térjen amikor arra lettünk figyelmesek, hogy mögöttünk a távolban színes spinakker erdő közeledik felénk. Lassan ért el hozzánk ez a szellő, de mi is felhúztuk a spi-t és elindultunk a cső felé. Szépen lassan a naplementében átsuhantunk a nyugati medencébe. Ez az egyik vízválasztó számomra, ha idáig eljutottunk akkor már „csak” egy oda vissza. Őszintén nem bántam, hogy itt tartunk mivel így várhatóan megússzuk a keszthelyi öböl környéki árvaszúnyog hadat, ugyanis úgy számoltam, hogy az ígért széllel virradatra leszünk Badacsonyban és valamikor kora reggel vesszük majd a keszthelyi bóját. A számításom teljesen bejött.

Az időjárás előrejelzése alapján az északi partot húztuk és bár igen kis szélben, de vagy félszélben a reacherrel vagy háromnegyed szélben a spi-vel mentünk az éjszakában. Mögöttünk a csőben a navigációs fények karácsonyi hangulatot teremtettek. Hideg persze nem volt mert éjszaka sem hűlt le 20 fok alá a hőmérséklet. Az éjszaka már-már eseménytelenül telt el. Élveztem a csendet, a nyugalmat. Most még a disco-k zenéje sem törte meg az idilli pillanatokat. Kisebb váltásokban aludtunk, de a spi húzáskor, mint a méhkas felbolydult a hajó. Hajókat értünk utol és hajók előztek meg. Úgy éreztem nagyon visszacsúsztunk, nem megy ez az éjszakai menet gondoltam, de erre a kenesei bójavételnél bemondott helyezésünk jól rácáfolt. 

A péntek hajnal Badacsonynál ért minket utol a szigligeti öbölben élénkült a szél és gyorsan leértünk a györöki csücsökhöz. Itt figyeltem rá, hogy ne menjek túl közel a parthoz, be is jött a dolog, jó 13-14 hajót kerültünk le, akik a szélcsendben álltak. Na ne gondoljunk itt nagy rohanásra, az ő 0-0,5 csomós sebességükhöz képest mi 1,5 csomót tudtunk menni. De mentünk! Csiga lassúsággal közeledtünk a keszthelyi bója felé. Szembe megpillantottuk a Pajzánt. Úristen, ezek mit csináltak az éjszaka? -2 órából csináltak +1-et hozzánk képest! Pedig a fordulónál kiderült, mi a 149—ik helyen fordultunk péntek reggel 8:35-kor, ami azt jelentette, hogy megint jó 70 helyezést hoztunk megint. Azért ez a keszthelyi bója forduló megér egy misét! Ahogy közeledtünk 0,5 csomóval a Sólyom nevű Focus750 és a szintén egyesületünkben versenyző Moizs Attila Duhaj Scholtz 22-vel állt a két bója között. Mi is becsúsztunk melléjük. Aztán egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az áramlás visszafelé sodor minket. Eszembe jutott az 1936-os kékszalag, ahol Kovács Béla szélcsendben a nyugati medencéből visszaáramló víz sodrását horgonyzással védte ki, amivel olyan komoly előnyre tett szert, hogy meg is nyerte a versenyt. Kidobtam hát én is a horgonyt és vártunk. A többiek sodródtak a déli part felé. Jött egy kis breeze, horgony fel. Az egymástól kb. 40 méterre levő két bója kerülése 35 percet vett igénybe! Utána sem száguldottunk, minden centiméterért meg kellett küzdeni. Éreztem, hogy ha kijutunk a keszthelyi öbölből akkor már minden rendben lesz. Idővel jól álltunk, hiszen Keszthely a versenytáv közel 2/3-a de a limit időnek a fele még megvolt. Györöknél Joó Tamás elnökünk jött ki elénk és köszöntött minket, és kitartásra buzdított. Györököt elhagyva élénkült az északi szél és végre ismét értelmezhető sebességgel haladtunk a cső felé vissza, de még nem volt látható.

A D-i átfordult ÉNY-ba és előkerültek ismét a bliszterek, spinakkerek. Egy ideig tartottuk a mezőny egy részét magunk mögött, de két Scholtz 32-es azért megelőzött minket. De hát kérem, Scholtz 32-esek most érnek csak utol, micsoda verseny ez! Badacsony után éreztem, hogy jön ránk a mezőny, változtatnom kellett. Mérlegeltem, vagy tartom az irányt és páran megelőznek, de megyek a tömeggel és akkor kicsit rosszabb helyezéssel, mint Keszthelyen, de egy igen szép helyen futunk be, vagy kockáztatok és benne van, hogy a 1,5 nap alatt elért pozíciónkat elveszítjük. Úgy döntöttem, hogy lemegyünk a déli partra, ami 19-re volt a laphúzás, mert belátható távolságban szinte senki nem választotta ezt az útvonalat előttünk. Blisztert húztunk és levágtattunk a déli part felé. Legnagyobb meglepetésemre a mezőny jó része elindult utánunk. ¾ szélben viszont jobbak voltunk, így leráztuk az üldözőket. A déli parton ismét fordultunk és negatív takkon, de felmentünk az északi partra. Épp időben értünk oda. Révfülöpnél egy szélváltóba szaladtunk bele, jó 15 percig forgott a szél, le is húzattam a blisztert és egy szál grósszal próbáltam a cső felé haladni, nem mindig sikeresen. Szépen lassan, de stabilizálódott az ÉK-i szél. Reacher ki és robogtunk a cső felé. Hasonló szél volt, mint 2 hónapja az egykezesemen, csak egy kicsit gyengébb. Tudtam, innen irány a cső, nem szabad felmenni az északi part alá, mert az nagy kerülő. Be is jött, akik mentek a part felé nagyon lemaradtak. A széllökések elérték már a 10 csomót, amikor Csaba cimborám felnézett az árbócra és azt mondta, hogy a SkálaCoop jel ehhez képest egyenes. A reachert gyorsan betekertük és a genuával repesztettünk tovább. Minden körülöttünk levő hajó élvezte a rohanást. Ha gyengült, a genuát betekertük, ment ki a recher és fordítva. Megcsináltuk 6-7-szer egyre jobb ütemben. A cső rohant felénk. Kinézek jobbra, nem hiszek a szememnek, egy 70-es cirkáló Szárszó magasságában ér utol minket! Megérkeztünk a csőbe, szerencsénk volt a kompokkal is. Szokás szerint volt itt egy kis enyhülés a cső közepén, de kiérve a keleti medencébe ismét befújt immáron az É 12-13 csomós szél. Itt megint döntenem kellett, hogy hosszú takkokat megyek vagy inkább kisebbeket és maradok a cél középvonalában. Ez utóbbit választottam, ami megint bejött, mert a Nemere cirkáló, akivel együtt jöttünk át a csövön és hosszú takkot választott, jóval mögöttünk ért be a célba. Nagyon élveztük a fordulókat, mintha nem is 33 órája lennénk vizen. Micsoda ajándéka ez a Balatonnak. 30 óra szélcsend után egy ilyen álom szél. Sosem fogom elfelejteni! Végig drukkoltam magunknak, hogy tartson ki a szél, mert volt már olyan befutónk, hogy a cél előtt 150 méterrel 1,5 órát álltunk, de most nem így történt, a part közelében ugyan kicsit gyengült, de stabilan kitartott. Nem is nagyon volt körülöttünk más, amikor 18:47-kor 33 órával a rajt után átszakítottuk a képzeletbeli célszalagot! Gratuláltunk egymásnak és gyorsan lehúztuk a vitorláinkat. Éreztük, hogy jót mentünk és micsoda hajókat vertünk meg! Végül is a 150-ik helyen futottunk be az 530 induló hajó közül, az osztályban 8-ik hajóként, ami a yardstickkal korrigálva 13-ik helyet jelentette a több, mint 100 hajóból aki az osztályunkban indult! Sikerült beköszönnünk a Yardstick II-be. Az abszolút yardstickban a 60-ik helyen végeztünk! Minden előzetes várakozásomat felülmúlta a teljesítményünk. Ezzel a hajóval először mentünk így 4-en és végig magabiztosan vitorlázva egyre előrébb kerültünk a mezőnyben. Technikai gondunk nem volt, szuper hajók között versenyeztünk végig és fel is tudtuk venni velük a versenyt, micsoda élmény volt ez! 

Az egyesületből a Gardazurra Simó Béci kormányzásával az abszolút 40-ik helyen futott be, a Pajzán remek versenyzéssel a 8mOD-k között az 5-ik lett Kiss Zsolt kormányzásával. Moizs Attila a Scholtz22-esek között bronzérmes lett. Szabó Laci barátunk keményen kitartva péntek hajnal 5 óra körül ért célba. A Balatonmáriafürdő Túravitorlás Egyesület kis egyesület, de nagy az elszántság. Örülök, hogy a tagja lehetek! És persze köszönet a családnak és a barátoknak, akik támogatnak és bíztatnak minket, nélkületek ez nem jöhetett volna létre! Végül szeretném megköszönni a csapatnak, hogy végig kitartottak és elhitték, hogy végig tudunk menni és egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy feladjuk: Horváth Csaba, Lenkey Csaba, Szalai Szabolcs, KÖSZÖNÖM! Gábor barátom emlékére ajánlom fel ezt a versenyt, aki nemrég távozott közülünk feleségével.

Gratulálok minden sporttársamnak, aki végigküzdötte ezt a kisszeles versenyt, jövőre veletek ugyanitt!

Fazekas János

ViNo-Bá 3.0