Az 2010-es évek óta jó eredményeket hozó hajó fedélzetén az angol vitorlázónő könnyedén lépést tud tartani az éllovasokkal. És miért ne érhetne el még ennél is többet, ha az óceán úgy dönt, hogy ismét összekeveri a kártyákat, mint azt szokta két Vendée Globe között. Sam Davies sosem hagyta abba a tanulást, teljesen női legénységgel indult a Volvo Ocean Race-n, és ezt még azzal fokozta, hogy csupa neves kapitány mellett versenyzett, és szinte szisztematikusan mindig a dobogós helyen végzett.

Sam tavaly vette át az IMOCA60-as Initiatives-Coeur-t Tanguy de Lamotte-tól. Utolsó Vendée Globe-ja óta Davies arra is szakított időt, hogy felnevelje kisfiát Rubent, férjével, Romain Attanasio vitorlázóval. Közben lehetőséget adott Romain-nek, hogy 2016-2017-ben elindulhasson élete első Vendée Globe-ján. A 2020-as Vendée Globe rajtján mindketten ott lesznek; ez lesz a verseny történetében az első alkalom, hogy egy házaspát is elindul. Ha a tündérmese így folytatódik, ki tudja, talán néhány Vendée Globe múlva egyszerre találkozhatunk az anyával, az apával és a fiúval Port Olana-ban.

Sam háttere:

Született: 1974. augusztus 23.
Lakóhely: Tregunc, Finistere

Eredmények

2009 Vendée Globe 4.hely

2010 Figaro: Transat AG2R 4. hely

2012 Vendée Globe feladásra kényszerült

2015 Volvo Ocean Race 6.hely

2017 Transat Jacques-Vabre 6.hely

2018 Drheam Cup 1.hely
Tour de Belle-Île 1.hely

2019 Transat Jacques-Vabre 7.hely
Fastnet Race 5. hely
Bermudes 1000 Race 4.hely
Figaro: Sardinha Cup 1.hely

2020 Vendée Articque Les Sables d'Olonne 4.hely



A múlt:
Tanulmányok és karrier a vitorlázáson kívül: Gépész diplomát szereztem a Cambridge-i Egyetemen, aztán gyakornok voltam egy hajós mérnök irodában, majd évekig a vitorlázásban dolgoztam, főleg a csörlőket, csigákat és vereteket gyártó Harkennél.

Az első vitorlázásom:
A szüleim hajóján, kéthetesen, nem emlékszem rá.

Mikor és hogyan döntötted el, hogy az offshore vitorlázás lesz életed projektje?
A Whitbread Round the World Race verseny rajtját és célját nézve, mivel voltam olyan szerencsés, hogy ezt mindig a vízről tehettem meg, a szüleim hajóján - egyike volt azoknak az óriási nézőhajóknak, amik ott vannak a vízen ilyenkor. Ez a verseny indította el az álmodozást: a hajózás világában akartam dolgozni, mint tervezőmérnök.  Akkoriban a profi offshore vitorlázó karrier még nem nagyon létezett. Megígértem magamnak, hogyha valaha lesz egy nap, amikor nem akarok kimenni vitorlázni, amikor panaszkodom és morgolódom emiatt, és már csak a pénzért csinálom, akkor abbahagyom és valami másba fogok belefoni. Annyira imádok vitorlázni, hogy tényleg azt szeretném, hogy ez mindig egy örömforrás legyen a számomra.

Az eredmény, amire a legbüszkébb vagy:
A Vendée Globeon 2008-ban elért 4. helyemre és arra, hogy a Volvo Ocean Race-en a Team SCA skippere lehettem.



Villámkérdések:
Életed célja: hogy boldog legyek:
Gyengeség: nem veszem fel a telefont
Mi lennél, ha állat lennél: rózsaszín flamingo
Ha növény: nárcisz
Álmod: célba érni a Vendée Globeon 2021. január 21-én
Ha könyv lennél: Galaxis Útikalauz stopposoknak Douglas Adams-től
Zene: Joker
Szín: rózsaszín
Hősöd: Jack Sparrow kapitány
Mottó: "badass mode"
Ha nem offshore vitorlázó lennél, akkor: repülőgép mérnök

and



A 2020-as Vendée Globe-om:
Céljaid a VG-n: legalább 60 gyereket megmenteni az Initiatives-Coeurrel és megdönteni Armel Le Cleac'h rekordját
Mi állhat az utadba ennek elérésében? Semmi!
Titkos fegyvered: a technikai csapatom
A VG neked, három képben: kihajózni a csatornán Les Sables d'Olonne-nál, a Horn-fok, behajózni a csatornán Les Sables d'Olonne-nál
Melyik skipper inspirál? Tracy Edwards, a Maiden skippere, csodálatos film készült vele, mindenkinek látnia kellene
Nem indulnál el a versenyen... A fiamtól kapott négylevelű lóhere nélkül.
Egytestű IMOCA - Initiatives-Coeur
Sam Davies az IMOCA hajók közül az egyik legemblematikusabbat örökölte. Az eredetileg Michel Desjoyeaux számára épített vitorlás először a Banque Populaire színeiben indult, majd négy óra híján Armel Le Cléac’h-t tehette volna a Vendée Globe 2012-2013 győztesévé. De ez volt François Gabart első megjelenése és csillogó győzelme. A 60 lábas hajó ezt követően a Maître-Coq színeiben versenyzett, Jérémie Beyou pedig a Transat Jacques-Vabre 2015 második helyére kormányozta, majd a Transat New York - Les Sables d'Olonne első helyét szerezte meg, és végül harmadik lett a Vendée Globe 2016-17-en. Vajon egy 2010-ben kifejlesztett hajó túl öreg ahhoz, hogy újra dobogós helyet szerezzen? A szakemberek másként látják: a Vendée Globe legújabb szabályai a régebbi hajók számára több mozgásteret engednek, ami lehetővé teszi, hogy a versenyképesek maradjanak. Sam egy jól felszerelt hajóval indulhat el harmadik Vendée Globe-ján.

and

Vitorlaszám: FRA109

Korábbi nevei: Maître CoQ - Banque Populaire VII- Foncia II

Tervező: Verdier - VPLP

Építő: CDK Technologies

Vízretétel: 2010. szeptember 20.

Hossz: 18,28m

Szélesség: 5,7m

Merülés: 4,5m

Súly: 7,8t

Uszonyok száma: foilos

Árbócmagasság: 27m

Uszony: kovácsolt acél

Kreutz vitorlafelület: 300nm

Bőszeles vitorlafelület: 600m

Képek: https://www.facebook.com/initiativescoeur