Villamourában edzettek a holland és horvát válogatottal, holland edző irányítása mellett. A körülmények tökéletesek voltak. Nagyon sokat fejlődtek a srácok a télen.

Két verseny is volt Villamourában, ahol az egyiken 3.helyen végeztek. Február végén volt az utolsó edzőtáboruk. Hazajöttek egy kis pihenőre, aztán mentek volna vissza Villamourába a hajójukért, onnan pedig a pálmai majd a genovai versenyre. Ekkor már folyamatosan figyelték a híreket a járvány miatt. Először a pálmai versenyt aztán a genovai világkupát is törölték. Nagyon el voltak keseredve. Egy jól sikerült téli felkészülés után izgatottan várták a genovai világkupát, ahol az utolsó európai olimpiai kvótáért küzdöttek volna. A versenyt törölték, semmit nem lehetett tudni a kvóta sorsáról. A járvány miatt napról napra változtak a körülmények, mire törölték mindkét versenyt már lehetetlen volt elmenni a hajóért. Ez volt a legrosszabb, mivel csak egy hajójuk van. Itthon közben remek idő volt, lehetett volna edzeni de semmilyen eszköz nem állt rendelkezésükre. Ekkor a legnagyobb és legsürgetőbb feladat a hajó hazaszállítása volt. Végül csak június végére sikerült hazahozatni a felszerelésüket.

A Balatonon egyedül edzettek a nyáron. Minden csapat inkább otthon maradt, nem voltak közös edzések, mindenki félt a járványtól. A legjobban azok a nemzetek tudtak profitálni ebben a helyzetben, ahol több egység van, tenger mellett élnek, valamint a nemzeti szövetség koordinálja a közös munkát. A srácoknak nagyon hiányzott az edzőpartner, a versenyek. Hazai versenyek, edzőpartnerek hiányában szinte lehetetlen a felkészülés. Három nemzetközi verseny volt végül megrendezve. Februárban a VB Ausztráliában, a Kieler Woche és az elmaradt májusi EB, amit szintén töröltek. A Garda-tó helyett az Atterseen került megrendezésre szeptember végén. Flóra és Dávid az EB-n indultak, ahol a 26.helyen végeztek.

Egy friss döntés értelmében, 2021-ben tavasszal a pálmai verseny lesz az utolsó olimpiai kvótaosztó a Nacra 17 számára. Reméljük a járvány további alakulása lehetővé teszi a téli felkészülésüket a holland csapattal és hogy pálmán sikeresen megküzdhessenek az olimpiai kvótáért. A cél elérése érdekében továbbra is mindent megtesznek. A 2020-as év hozott a páros számára egy remek lehetőséget is, amit örömmel vállaltak el, hiszen szorosan kapcsolódik választott hajóosztályukhoz. Egy Extreme 40-es katamaránnal, a RED-el versenyezhettek itthon. Kipróbálhatták milyen egy nagyobb katamaránnal, nagyobb csapattal vitorlázni, versenyezni, ami bár nem foileres, mint a Nacra 17, de nagy élmény volt számukra. Tudásukat nagyon jól tudták kamatoztatni a nagy katamaránon, valamint sokat tanultak a csapatkommunikáció és munkamegosztás terén.