A Regina Regatta tradíciója, hogy kombinálja a túra- és a pályafutamokat. Nem volt ez másképp most sem: a túrafutamra szombaton a Tramontana-Sennebogen Kupán került sor. Itt a gyenge széllel párosuló hőség alaposan próbára tette a versenyzőket, de végül minden Reginának sikerült befutnia az érvényes limitidőn belül – igaz, egy rövidített, Füred-Alsóörs-Siófok pályán. Az első helyet a Nymeria szerezte meg, második a Holczhauser András kormányozta Amitié lett.

A meteorológia nem sok jót jósolt vasárnapra sem: gyenge, változó irányú szél. Náray Vilmos versenyrendező ennek ellenére bizakodó volt: Tihanyhoz közel jelölte ki a pályát, arra számítva, hogy a „reggeli keleti” – a félsziget keleti lejtőin felmelegedő levegő „szívásában” – kitart néhány futam erejéig.

A vasárnapi első futam újfajta formátumban zajlott – a túrafutam eredményei alapján két hajóból álló csapatokat alkottak a szervezők (az első hajó az utolsóval került párba, a második az utolsó előttivel és így tovább), majd a két körös up-and-down pályát a csapatok két hajója egymást váltva teljesítette. Vagyis amikor az első csapattag célba ért a  rendezőhajó bal oldalán, akkor indulhatott a jobb oldalon a csapattárs. A végén egymásért lehetett izgulni – az izgalmakból a Nymeria (amelynek sebességi fölénye az egész verseny során egyértelmű volt) és a Zephyros (Kóla Dániel) csapata került ki győztesen.

Az időjárás igazolta a rendezők reményeit: a váltófutam alatt 6-7 csomós szél fújt, amely az ezt követő pályafutamokra 3-4 csomóra gyengült, és kitartott. Végül – miközben a Balaton más részein alig volt szél – a Tihany előtti folton sikerült megrendezni mind a három további pályafutamot, sőt a végén a szél még vissza is erősödött 5-6 csomóra.

10 órakor a mezőnyhöz a Dragonok is csatlakoztak, akik szintén nagy csatát vívtak a helyezésekért. Két futamgyőzelemmel végül a Nemecsek bizonyult a legügyesebb gyengeszeles hajónak.  Második a Tiamat (Homola László), harmadik a Triton (Lukács István) lett.

A Reginák között a Nymeria végül azt is megengedhette magának, hogy az utolsó futamban korai rajtos legyen, a kieső futam révén így is biztosan, négy futamgyőzelemmel nyerte a Reginák csatáját. Második Jakab László Szirákója, harmadik a Sunset, Bánrévi Lili kormányzásával. 

Remélhetőleg jövőre kicsit bőkezűbb lesz szélisten a csapattal, de a TVSK mindkét osztályt várja egy év múlva is.

Fotó: (c) Mag Andrea

Erdemények itt: