Finn dingi Masters EB Tihanyban
Megint? Nem, ez még mindig a szeptemberi
Szerző: Gera Csaba |
2021. November 20. 22:20
"Lassú munkához idő kell" mondogatta nagyapám minden alkalommal amikor hivalatali és egyéb ügyekben megváratta az a bizonyos rendszer és ez most rám is érvényes, de az élet kegyetlen a gyárban dolgozni kell. Szóval volt egy ilyen Finn dingi Masters Európa Bajnokság Tihanyban amiről már két beszámolót is olvashattatok itt az oldalon, nem is igen szándékozok hozzáfűzni semmit de végre-valahára elkészültem a filmmel, illik valamit idebiggyeszteni körítésnek, hogy ne csak úgy lógjon a levegőben.
Aki esetleg nem tudná ez a negyven feletti finnesek versenye és a résztvevők életkora semminek se szab határt, hatvan sőt hetvenéves legendákkal kell megvívnia annak aki azt hiszi könnyen adnak akár egy hatvanadik helyet a hetvenhét fős mezőnyben. Olyannyira, hogy a Cseh Zdenek Gebhart két napig az élen állt a maga GGM-es kategóriájával ami a besorolás szerint annyit tesz, hogy elmúlt hatvan, szóval nekünk "fiatalabbaknak" se kell aggódnunk, még előttünk is van út.
Aztán a harmadik napon Cigi /Lukáts Ákos/, aki mindvégig az első hely körül gépészkedett lenyomta a mezőnyt mint a bélyeget így az előző héten kivívott Magyar Bajnoki cím mellé az EB aranyat is elnyerte, amihez ezúton is szívből gratulálok. Zárójelben jegyzem meg a finnesekre jellemző egysíkú gondolkodásmódot, akikkel beszéltem mindenkinek az volt a vágya, hogy majd hetvenévesen is ugyanígy versenyezhessen a többiekkel, lám nem csak nekem vannak ilyen perverz gondolataim.
Csodálatos négy nap volt napsütéssel, pazar versennyel, magyar győzelemmel, vacsorával, élőzenével, kitűnő vendéglátással és olyan társasággal amilyenbe csak úgy az utcán nem botlik bele az ember. Köszönöm, hogy ott lehettem. Fogadjátok szeretettel az erről készült filmet ami felidézi a szeptemberi nyarat és betekintést ad a legnépesebb hazai osztályba.