A történet úgy kezdődött, hogy egy péntek reggel igen rosszul éreztem magam. Nem vagyok egy beteges fajta, de ez mellbe vágott. Szokott lenni EKG készülék otthon, de most nem volt. Mentő, szívkatéterezés, intenzív osztály majd három nap múlva már újra dolgoztam. Minden esetre a másnapi disznóvágásnak lőttek (ami egyébként kardiológus professzor barátomnál lett volna, de a gyógyításomat legalább jobban tudta felügyelni, de azért csak elment disznót vágni). A tervezett vitorlázásaimat is újra kellett gondolni, mert Portoroz-ba mentünk volna pár hét múlva edzőtáborba, utána pedig az Adria Kupára. Nem akartam barátaimat kellemetlen helyzetbe hozni, ha a nyílt vízen kellene újra éleszteni, lehet, hogy elrontottam volna egész heti szórakozásukat. Lemondtam hát az egész tengeri programot. Fő a gyógyulás.

Mikor már csaknem egy hónapja jól éreztem magam, gondoltam rehabilitációként megkockáztatom az Adria Kupán a részvételt. A csapat közben szanaszét hullott, volt akinek anyagi gondjai támadtak, másnak a hozzátartozója lett beteg, az én egyetlen magzatom közben Portugáliába utazott vízijártassági ismereteit bővíteni a WaveSurf területén. Szóval teljes újratervezésre volt szükség. Két barátomat azért sikerült megnyerni az ügynek, akik közül persze egyikük lemondta az utolsó napon a részvételt. A törzsgárda igy már 5 főből állt amihez még egy aranyos hölgy – Tímea - társult, kapitányunk szervezőkészségének köszönhetően.  Ezen a ponton érkezünk el a töltöttkáposztához. Minden Adriai vitorlázásunkhoz készítettem valami készételt, ami az első nap vacsoráját biztosítja. Tavaly mondjuk Pho leves volt mindenki megelégedésre, de a korábbi évek tapasztalatai szerint a töltött káposzta jobb választás. A balatonfüredi csapattagok elmerültek a munkában, így az amúgy mindig izgalmas közös bevásárlás ezúttal elmaradt. Magam indultam anyagbeszerző körútra. Darált húsból vettem eleget, hogy egy bolognai spagettire is elég legyen, káposztát, fűszereket bőségesen, de nem maradhatott el a tejföl (szívbetegeknek csak 20% feletti zsírtartalommal), nyúlja, olasz kemény sajt, parmezán, paradicsompüré a legjobb fajtából, tészta és természetesen innivaló sör, bor mert a hydráltság igen fontos egy ilyen hosszú úton (talán csak a vízről felejtkeztem el). Ha már boltban voltam egy, kiadós csülkös bableves alapanyagait is megvettem, mert közben igencsak megéheztem. Elkezdetem a főzést. Persze a káposztának több idő kell. Elővettem egy nagy lábast és szépen pöszmörögtettem a 12 gombócot, amíg a többi kaja készült. A bableves fantasztikus lett, a bor is szépen fogyott, mert a flavonoidok kifejezetten jó hatásúak a koszorúerekre. Kis szunya után a rántásra már nem volt időm. Másnap indultam a Balatonra, csak semmi sietség, mert a stressz nem tesz jót ilyen súlyos állapotban. A félkész káposzta és a Mustang bőrülésének illata olyan elegyet alkotott, melyet egy profi parfümőr is csak egy borz segítségével tudna előállítani. A balatoni házban festés utáni állapotok uralkodtak, ami azt jelentette, hogy teljes volt a káosz. Dzsuva volt mindenütt, a konyha használhatatlan állapotban leledzett. Rántás készítés ismét halasztva. Másnap reggel indulás Murterbe. István is megérkezett Budapestről, így a káposztát az anyósülés elől átköltöztettük egy szemetes zsákba csomagolva a csomagtartóba.  Klasszul elfértünk minden holminkkal. A határon simán átjutottunk a magyar oldalon, de a határ túloldalán már egy unatkozó kékruhás mázas cserépedény lesett ránk. Az orvos feleségem által kézzel kiállított kétnyelvű oltásigazolvány megelégedéssel fogadta, de barátom magyar oltási kártyáját nem akceptálta. Ékes felsőfokú angolságommal magyaráztam, hogy együtt oltott be az asszony bennünket, de Ő ragaszkodott a nemzetközi QR kódhoz. Internet persze nem volt a határon, így még az EESZT rendszerből sem tudtuk lekérdezni a dokumentumot. Kis duzzogás után aztán megoldotta a magyar QR kód átfordítását és jelezte, hogy ez mennyi többletmunkát jelentett neki. Megsajnáltuk. Visszaadta papírokat forgalmit, igazolásokat stb. Húztunk elfelé ahogy csak bírtunk. Fél ora múlva csörgött a telefon a Határőrség vonalban. Elnézést kértek, hogy a horvát kollega nem adta vissza a személyi igazolványomat, de ha erre jövünk visszafelé, majd megkaphatjuk. A töltöttkáposzta vidáman pihent tovább a csomagtartóban. Később a mélyhűtésről is gondoskodtunk, mert Zágrábnál olyan hóviharba kerültünk, hogy alig láttunk és csak a Dinári hegységen áthaladva tisztult ki a kép. Nyugodtan, kora este érkeztünk meg Murter Hramina kikötőjébe. A hajóátvételt gyorsan elintéztük és könnyítve a bankkártyámat terhelő vagyonomon. Vacsorára egy kiváló helyi grill éttermet találtunk, ahol mintegy 1000 Kuna értékben sikerült megkóstolnunk a lokál halspecialitásait. Másnapra megérkezett kapitányunk és a csapat többi tagja. Ők még hajnalban elmentek szavazni, ami nekem az átjelentkezés - visszajelentkezés után az utolsó átjelentkezés határidejének lejártával végül nem sikerült. Szégyelltem magam, hogy vélemény -nyilvánításomnak ezt az egyetlen lehetőségét elszalasztottam. Mivel igazoltan szívbeteg vagyok, nem vagyok hajlandó politikáról bárkivel is beszélni a közeljövőben sem így sem úgy.

Még aznap kezdődött a verseny. A délutáni futamra 18-20 csomós szélben vitorláztunk ki. A szél közben csillapodott és teljes taklival jó rajtot követően az 5. helyen értünk célba különösebb izgalom nélkül. Állítólag elég keveset beszéltem, de azért elmondtam a véleményem, - mit hogyan csináltam volna máskép. Csak keveset kormányoztam és kerültem a vitákat (remélem a többiek is így látták, hiszen szívbeteg vagyok). Estére várt mindenkit a töltöttkáposzta. Elkészült a rántás is, és a finom helyi kenyérrel, sok tejföllel ízesített káposzta nagy részét el is fogyasztottuk.  A magyarok talán legnehezebb tengeri versenyén egyébként 20 Bavaria 41-es hajó indult. Az alap-vitorlázaton túl egy a rendezők által biztosított gennaker használatára volt lehetőségünk.  A mi csapatunk 61 éves átlagéletkorát erősen lerontotta a még szinte „gyerek” Laci barátunk, aki csak nyáron tölti be az 50-et. Az ő fiatalos lendületét, pótolhatatlan navigációs és szoftver ismereteit nehezen tudtuk volna nélkülözni. Utunkat másnap Iz szigete felé vettük kellemes napos időben. A töltöttkáposzta maradékát ekkora már alaposan lefóliázva, a cockpit hátsó tárolójába rejtettük. Vacsoránkat aznap a rendezők biztosították grillezett tengeri sügér formájában, kiadós garnérunggal kísérve.

A 3. napon pályaverseny futamokon vettünk részt. A kezdeti szélcsendet kellemes 8-10 csomós szél váltotta fel. Kishajós tapasztalatainknak és kiváló kapitányunknak köszönhetően ezt az etapot 2. helyen abszolváltuk. Csapatunk humorérzékét jól példázza, hogy a befutó előtti utolsó tíz méteren magam vihettem a hajót. Teljesítményemet az elmaradhatatlan manőver sluck-kal honoráltálk. A másnapi maratoni 140 mérföldes verseny előtt Ildikó spenótos tésztájával kondicionáltuk magunkat. Ildikó egyébként, jó háziasszonyhoz méltóan több hónapra elegendő élelemmel érkezett a túrára. A hosszú szakasz 8-10 csomós széllel kreutz-menettel kezdődött, majd gennakeres szakasszal folytatódott az első szigetkerülés után. Később a szél rendesen begorombult, illetve este 9-től reggel 9-ig az előre jelzésnek megfelelően az eső is eleredt.

Az esti vacsorához a bableves került terítékre. Többen javasolták, hogy a káposztával fokozzuk az élvezetet, de az időjárási viszonyok és a kajüt klímája miatt ezt nem kockáztattuk.  Éjjel a szél rendesen fújt és a csapat minden védőfelszerelés ellenére átázott és átfázott. Őszintén bevallom, hogy ebből az élményből mérsékelten vettem ki a részem, hiszen mint tudjuk szívbeteg vagyok. Az orrkabint kényelmesen kipárnáztam és a fordulóknál csupán az egyik oldalról a másikra kellett gurulnom. Ez volt az igazi rehabilitáció. A Tagore sétány nyugalma és a kedves betegtársak elbeszéléseinek hallgatása helyett felettébb jól éreztem magam. Sok éles menetet követően másnap délután a végső etapon már pillangózva 2 óra körül értünk célba legnagyobb riválisunk mögött, de a mezőny jelentős részét megelőzve Többen feladták a verseny ezen szakaszát.  A vacsora bolognai spagetti volt. Tekintettel arra, hogy a kikötés minden esetben a befutási sorrendet jól követte, alkalmunk volt a szorongató ellenfelekkel jókat beszélgetni és nagyokat koccintani. Kedves új ismerősökre tettünk szert.  Az utolsó napra – péntekre - 25 csomó feletti szelet ígértek, ami meg is érkezett, így már nem rendeztek több futamot. A végelszámolásban – a 3.-al azonos pontszámmal az összetett 4. helyet a Captains Cup-on a 7. helyet értük el. 

Kezdődött a pakolás. Próbáltunk mindenre figyelni. Kicsekkolás, elszámolás majd korai indulás. Érzelmes búcsú a csapattársaktól. Szerettünk volna egy jó helyi halas éttermet még útba ejteni, de sajnos a közeli kagylótelepet nem találtuk meg, ezért tettünk még Zadarban egy látogatást. Kitűnő halleves, kagylók és ördöghal került a terítékre. Teli pocakkal váltott vezetéssel értünk haza Káptalanfüredre. A határon a személyimet is visszakaptam a kedves kékruhás cserépedénytől, aki a korábbi találkozásunkhoz hasonló kedvességgel fogadott bennünket. Másnap délelőtt kalózos barátunk Benő látogatott meg azzal az ürüggyel, hogy még életben akart utoljára látni. Elmeséltem neki, hogy sokat gondoltunk rá. Látva életkedvemet, úgy döntött a vizit után, hogy András kapitányunkkal – egyelőre - felfüggesztik a rólam elnevezettnek szánt Emlékverseny  szervezését.

A problémák azonban csak ezután jöttek.  Másnap jutott eszünkbe, hogy hol a maradék töltöttkáposzta? A hajón maradt. Hosszú telefonálgatás után kiderült a csapattagok már mind elutaztak a kikötőből. A káposzta is nagy érték, de egyik kedvenc lábasom még nagyobb. Szomorúan vettem a járulékos veszteséglistára, jobban fájt mint az elhagyott gennaker zsákunk, pedig az sem volt olcsó.  Kapitányunk nem adta fel a keresést. Felhívta Nagy Zolit a Duovill csapat legendás kapitányát, bízva kiterjedt helyi kapcsolatrendszerében.  Késő délután jött a hír: megvan a töltöttkáposzta fazekastól. Zoli tudta kit kell keresnie. Jó ismerőse a murteri Nautica Apartmens magyar tulajdonosa Boros Albert. Őt kérte meg, hogy a már kitakarított hajóból elvándorolt fazék nyomára bukkanjon. Nem volt egyszerű, de sikerrel járt. Ha valamikor hajó nélkül látogatnék Murterre, az biztos, hogy náluk szállnék meg. http://nauticaapartmentsmurter.com/HU/?v=fd4c638da5f8

Lehet, hogy az olvasókat jobban érdekelte volna egy komoly versenybeszámoló, de egy szívbeteg embertől senki ne várja, hogy újból átélje azokat az izgalmakat, amit mi átéltünk ezen a fantasztikus versenyen. Még van idő, még van szabad hajó, ezért már most érdemes jelentkezni a 2023-as jubileumi megmérettetésre.

Köszönet a szervezőknek, a csapattagoknak és különösen orvosaimnak, akik nem tudtak kellő eréllyel lebeszélni erről a kalandról.