A Garda tó idén megtréfálta az indulókat: az öt versenynap közül kettőn - a nyitó és a zárónapon - nem volt versenyzésre alkalmas szél, így végül nyolc futam alapján hirdettek végeredményt. Németh Doma fokozatosan jött előre: az első versenynap után ötödik, a következő nap már negyedik, és a harmadik versenynap végén már harmadik volt az összetett listán. Ekkor így nyilatkozott a Nemzetközi Finn Osztályszövetség sajtósának: "Remek nap volt! Végre visszajött a jellemző Garda-tavi időjárás. Az első rajtom nem volt a legtökéletesebb, de hamar javítottam, végig a jó oldalt választottam. Továbbra is finnezni fogok, mert egyrészt túl nagy vagyok más hajóosztályokba, másrészt élvezem az erőt, a hajóosztály fizikai kihívásait, a versenyek hangulatát és az itt vitorlázó társaságot. Magyarországon 60-70 finnes indul a nemzeti bajnokságon, fantasztikus az otthoni közösség!" 

A hét időjárása tehát nem volt tipikus, a május 17-i kezdőnapon egyáltalán nem volt szél, a második nap 10-14 csomós tipikus déliben vitorlázott a mezőny három hosszú és kemény futamot, csütörtökön hosszú várakozás után 6-7 csomós szélben indítottak versenyt, ám kezdetben  a szél nagyon lukas, trükkös volt, és csak az aznapi második futamra erősödött fel a szokásos 12-14 csomós sebességig. Pénteken is várni kellett a kedvező szélre, de végül három futamot sikerült megrendezni. A versenyben vezető finn Muhonen hajója a hetedik futam rajtja előtt megsérült, erősen eresztett. Sikerült úgy-ahogy megjavítani, de az első légszekrényében rengeteg víz maradt. Így is kilencedik lett ebben az utolsó előtti futamban, "köszönhetően" a sok korai rajtosnak.

Németh Domonkos eddigi eredményeit és ezt a mostani nagy sikert látva lehetünk igazán szomorúak, hogy a Finn dingi kikerült az olimpia programjáról. Doma vitorlázó tudása, mentalitása és nem utolsó sorban ideális alkata, fizikai felkészültsége ötkarikás sikereink számát is gyarapíthatta volna a jövőben. De ettől teljesen függetlenül a Finn Gold Cup a vitorlás sport egyik legirigyeltebb trófeája marad, amelynek igazi értékét nem az arany, hanem a rávésett nevek adják, az elmúlt évek győzteseinek tudása, sportkarrierje, az a teljesítmény, amit hozzáadtak az egész sportág fejlődéséhez. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy erre a vándorkupára Berecz Zsombor neve mellé előbb-utóbb egy másik magyar finnes neve is felkerülhet majd...

Eredmények

Visy László Oszi

Képek: Robert Deaves, Andrea Trawoeger