Az utolsó napon ismét beütött a szélhiány, nem sikerült futamot rendezni így finn arannyal, magyar ezüsttel és olasz bronzzal zárult a 2024-es Finn Gold Cup a dániai Aarhus-ban. Mivel a verseny utolsó napja ismét futam nélkül telt, a pénteki eredmények egyben végeredményeknek is számítottak. Így Németh Domonkos a tavalyi, miami ezüst után újabb ezüstérmet szerzett, míg a juniorok (U23) között ismét – immár harmadszor - világbajnok lett. Ebben a mezőnyben Svastits Attila lett a bronzérmes (az összetett mezőnyben a 43. helyen végzett).

Kitűnően szerepelte a másik két magyar finnes is, Rácz Levente a 17, míg Kaiser Kristóf a 19. helyen zárta a világbajnokságot.

A Gold Cup első ízben került finn vitorlázó birtokába, Oskari Muhonen nem hagyott kétséget afelől, hogy ezen a versenyen ő a legjobb, a hét futam közül ötöt megnyert és futott egy 2. és egy 3. helyet – erős és gyenge szélben egyaránt a legjobb volt. Rajta kívül csak Doma és a végül a 7. helyen végzett spanyol Fernandez Vasco tudott futamot nyerni.

Ez volt az utolsó év, amikor a juniorok korhatára 23 évben húzták meg, a következő évben már a 29 év alattiak versenyezhetnek a Silver Cup elnyeréséért (idén 20 versenyző volt harminc évnél fiatalabb).

„Nagyon jól érzem magam. Nagyon hosszú napunk volt ma a vízen, nagyon hosszú volt a regatta, és elég boldog vagyok” – mondta a versenyt követően Németh Doma „Két nappal ezelőtt volt egy kicsit nehéz napom, de aztán sikerült nagyon jól regenerálódnom. Tegnap csodálatos napunk volt, hihetetlen széllel és hullámokkal. Oskarit nagyon nehéz volt elkapni. Sokat tanultam, és látom, hogy hol tudok még fejlődni, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Most 22 éves vagyok, úgy néz ki, hogy van még előttem néhány junior év, szóval igen, hamarosan találkozunk.”

Eredmények:https://www.manage2sail.com/en-US/event/41b55140-a79d-4661-93a5-7d898ded3009#!/results?classId=71d323a0-56e6-45a6-8d86-b1a71163412b