A csopaki vitorlázók hosszú évek óta elkötelezettek a klasszikus hajóosztályok, és azok mellett a hagyományos értékek mellett, amelyeket ezek a vitorlások képviselnek. A Klasszikus Kupasorozat célja éppen az, hogy egyrészt segítsen népszerűsíteni a Balaton arcát évtizedek óta meghatározó cirkálókat, jollékat, segítse a megújulást a klasszikus értékek megtartása mellett, és adjon olyan méltó, elegáns keretet a sorozat versenyeinek, amelyet ezek a hajók és a fenntartásukért sokat áldozó tulajdonosaik megérdemelnek.

A Kereked Klasszikus Kupa különlegessége, hogy évek óta, hagyományosan ekkor adják át az előző évi Klasszikus vándordíjat egy elegáns, ültetett vacsora keretében. Ezt az esti programot szokás szerint videóvetítés és pódiumbeszélgetés is kíséri majd.

A fő esemény természetesen a verseny, amely idén is tartogat meglepetéseket. A szervezők jelezték, hogy ezúttal több külföldi klasszikus hajó indulása is várható. Nagy érdeklődés kíséri majd a három 75-ös cirkáló versenyét, a Lillafüred, a Nemere és a Sirocco küzdelme mindig izgalmas és látványos.

A vasárnapi záró futamot követő díjkiosztón a megszokott érmeken és plaketteken kívül átadják majd a sporttársunk, Zenthe Ferenc emlékét felidéző, a Salgótarjáni Színház által felajánlott különdíjakat is.

A Kereked Klasszikus Kupa után a július további hétvégéi igazi erőpróbát jelentenek majd a sorozatban résztvevő hajóosztályok számára, hiszen a Fehér szalag és a Kékszalag után a július 23-24 között megrendezésre kerülő balatonföldvári MET Klasszikus Kupa is a Klasszikus Kupasorozat része. Szeptember 17-én pedig a Félszigetkerülőn dőlnek majd el a végleges összesített helyezések. Ez a díjkiosztó pedig szokás szerint majd ismét Csopakon lesz, 2023 júliusában…

Visy László Oszi

Kép: Cserta Gábor