Egyrészt a vitorlákat mindenkinek fel kell tudni szerelni. Persze sok kölcsönzött hajónál eleve felszerelve, félig felszerelve kapják a bérlők a hajókat, így aztán meg sem tanulják azt rendesen, teljesen felszerelni vitorlákkal, futó kötélzettel. Megy is olyankor rendesen a fejvakarás, ha valami probléma akad, vagy csak egy kis apró gond keletkezik, esetleg éppen csak reffelni kellene. Másrészt pedig az ismeri igazán a hajóját, vagy az éppen általa használt hajót, aki azt legalább alapszinten képes megjavítani, illetve karbantartani, és tudja, hogy melyik felszerelés, melyik apró mütyürke mire is való, mi célt szolgál.
Természetesen, ha ez megvan, akkor komolyabban megszerelni is könnyebb, mert mindenről tudjuk, hogy mire való és ha nem működik, akkor tudjuk, hogy hogyan kéne annak mégis működnie, mit kéne csinálnia. Mi még “Belker” (anno a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat illetve az Iparcikk Kölcsönző szlenges neve) Kalózokon és nagyobb jollékon, valamint a többi bérelhető “nagyhajón“ nevelkedtünk, és szocializálódtunk a vitorlás társadalomban, amiken egy közepes szélnél is már reccsentek, pattantak el a felszerelések, veretek. Így aztán úgynevezett “technika órát” – ahogy ezt a vitorlástáborok alkalmával emlegettük anno – kellett tartanunk időnként, a szelesebb napok után. Teltek múltak azonban az idők. A “Belker“megszűnt, saját hajóink lettek, a feladatok pedig csak sokasodtak ezzel.
Számunkra minden szezon úgy indul, hogy a vitorlázó “keménymagot“ összeverbuváljuk és elkezdünk hétvégenként lejárni az “otthonunkat“ is adó, illetve működésünknek helyet biztosító kempingbe a szántódi KFKI kempingbe, hajókat javítani, felkészíteni a szezonra. Tavasszal és így nyár elején mindig ez a program, megérdemelt pihenésként a heti munka után. Fel kell készülni a vitorlástáborunkra (Szántódi Vitorlástábor, korábban KFKI Vitorlástábor), annak működését ‘67 óta fenntartjuk. Ez a küldetésünk. Apai örökségként visszük ezt tovább bátyámmal. Társadalmi munkában, egyesületi formában (Szántódi Vitorlás Egyesület), önköltséges áron nyújtjuk ezt gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt.
Szerencsére azonban nem maradtunk ezzel magunkra. Sok embert “behülyítettünk” arra, hogy hasonlóan hozzánk, ezt küldetésképpen fogja fel. Ezúton is köszönet nekik érte! Mert akad is bőven munka. Táborunk közel 100 tanulója rengeteg hajót igényel. Idén 14db kalózt, 5db 470-est, 5db OP-t, és 2db 25-29 lábas “nagyhajót”. A kezdetekben, “édesapám korában” még csak béreltük a hajókat (ahogy fent ezt már említettem), így akkoriban kevesebb munka volt. Meg hát nem is volt ennyi résztvevő. De úgy hozta az élet, hogy kinőttük magunkat és saját hajóparkot kellett létrehozzunk. Egyesületi tulajdonú hajókkal és a tagok által felajánlott saját hajókból áll össze ez a hatalmas flotta, ami rengeteg munkát ad nekünk.
Ezért zömében irányításom, időnként Balás Feri, esetleg Huszti Gergő barátom koordinálása mellett nekiállunk a hajók helyrehozatalának, felkészítésének. Volt olyan nap mikor egy nap alatt Kalózt, 470-est, Optimist-et, sőt még valamit bátyám hajóján is javítottunk. Mivel már tudjuk, hogy a hajószerelés is vitorlázás, így fordulhatott elő, hogy egy nap több hajóosztállyal is vitorláztunk bátyám “értelmezésében”. Persze valahol igaza is van, amennyiben az arányok megfelelőek. Meggyőződésem, hogy igazi vitorlázó akkor válik az emberből, ha legalább alapszinten meg tudja javítani, meg tudja szerelni a hajót. Ismerje az anyagokat, értsen a mechanikai szerkezetekhez is és a működési elvük tudatában legyen.
A szűkös anyagiak miatt, az egyesületünk, finoman szólva sem a modern, jó állapotú hajókat tudta megszerezni a kezdetekkor, melyekből persze mi remek hajókat “varázsoltunk”, még egy új esélyt és lehetőséget adva nekik a “szolgálatra”. A korosodó és szezonban intenzív igénybevételnek kitett hajópark ezzel rengeteg munkát ad nekünk. Ezért a “technika órák” maradtak, sőt állandósultak, egyre több hajó lett, ami egyre több munkát is eredményezett, hisz az új “szerzemények” sem a kifogástalan, makulátlan állapotuk miatt kerülhettek hozzánk. Valamint, idővel egyre jobban belejöttünk a hajószerelésekbe. Egyre komolyabb munkákat vállaltunk be, ha a megszerzett hajóinkon vitorlázni szerettünk volna és hosszútávban gondolkodni, számítani azokra. Márpedig ezt így gondoltuk és gondoljuk azóta is.
Így aztán a festéstől, egészen a deck cseréig, bordák javításáig (technológiailag ugye éppen fordítva van, de a munkák nehézségi szintjét tekintve ez helyes sorrend) fejlődtünk a hajójavító és építő törzsfejlődésben a hosszú évek alatt. Annyira belejöttünk, beleszerettünk ebbe, hogy már külön örömöt jelent számunkra az, ha egy hajót, esetünkben elsősorban Kalóz típusú vitorlásokat (de Optimist-eket és 470-eseket is) megjavíthatunk, vagy még inkább teljesen felújíthatunk. Időnként már annyira lelkesek a segítő sporttársak, barátok, egyesületi tagok, hogy tavaly, mikor egy óvatlan pillanatban nem figyeltem oda, mert anyagbeszerzésre indultam, már le is kapták az egyik Kalóz deck-jét, hogy azt bizony cserélni kellene már. Pedig korábban még kicsit tanakodtunk, hogyan úszhatjuk meg ezt “olcsóbban”, illetve kevesebb melóval, elodázva az igazi probléma kijavítását. Persze, tudom én, hogy “a tett halála az okoskodás”, de szem előtt kell mindig tartanunk a javításokra felhasználható időkeretünket és a hatékonyságot is, nem beszélve a felújítások költségvonzatáról, hogy az adott év “büdzséjébe” beleférjünk.
Mindenre azonban nekünk sincs időnk (és persze pénzünk se), hisz mindezt, normál munkánk mellett, szabadságaink, szabadidőnk terhére tesszük. Van olyan tavaszi, nyár eleji “hajójavítós szezon”, mikor tudjuk, hogy nem éppen a legszakszerűbben javítunk meg valamit annak biztos tudatában, hogy ahhoz majd még egyszer egy komplett felújítás alkalmával hozzá kell nyúlni. A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt, néha csak ennyit tudunk megcsinálni, néha rákényszerülünk “egzotikus” megoldásokra is, a javítások során. Bevállaljuk néha, hogy akkor csak “összegányoljuk” az egyiket-másikat, elhalasztva ezzel egy nagyobb felújítást egy-két évvel. Ennyi hajó mellett sajnos néha tényleg úgy járunk el, mint a háborúban az orvos; szelektálunk mi az, ami menthető, vagy mi az ami éppen a leggyorsabban, leghatékonyabban helyrehozható, vagy “van benne még egy szezon”, azaz kibír még egy évet. Így nyilvánvalóan minden évben nem kerül teljes felújításra az egész flotta. Kivitelezhetetlen volna!
Ráadásul, sajnos az utóbbi két év különösen nehéz volt számunkra a járványhelyzet miatt. Egyrészt nehezebb volt “összeverbuválni” még a keménymagot is, másrészt nem nyitott ki a kemping időben, ezért jóval kevesebb idő jutott a hajók felkészítésére. Ebből a szempontból a 2020-as év volt a legrosszabb. Egész pontosan a lényegi munkákra egyetlen hétvége állt rendelkezésünkre. Tavaly abból a szempontból kicsit előnyösebb volt a helyzet, hogy bár a kemping nem nyitott ki, de munkavégzésre egy-egy napra beengedtek. Ezért szombat reggel útra kerekedtünk, lementünk hajót javítani majd este hazamentünk. Vasárnapra ugyanezt megismételni teljesen lehetetlen lett volna és mivel az egész társadalmi munka alapon szerveződik, ezért a költségtérítés sem igazán lehetséges. Szóval még a keménymag, törzstagoktól sem várhattuk volna el azt, hogy kétszer oda-vissza utazzanak csak azért, hogy két nap dolgozhassanak a hajók javításán. Szerencsére idén már időben (május elején) kinyitott a kemping, de az elmúlt két évben elhalasztott felújítás most komoly terhet rótt a nyakunkba, munka formájában.
A legtöbb munkát a régi hajók elöregedett állapota jelenti. Most nem beszélek a vitorlákról, mert az kvázi fogyóeszköz. Folyamatos munkát biztosítunk a környék vitorlavarróinak. Ennyi és ilyen idősebb vitorláknál minden évben rengeteg javítandó keletkezik. A felhúzókötelek cseréje is szinte folyamatos munkát ad, ami akkor válik problémássá, ha azok beleszakadnak az árbocba. Az időszakos festés, lakkozás, algagátlózás általános alap feladat, csakhogy a sok hajó esetén ez is sok munkát jelent. Komoly fejtörést jelentenek azonban az elöregedett hajótestek, veretek javítása az árbocokon, a baumokon, és a hajótesten a merevítési, rögzítési pontoknál (különösképpen az oldalmerevítők bekötési pontjai). Szinte nincs két egyforma hajónk, így egyforma veretünk se sok, ráadásul sokfajta már nem is beszerezhető újonnan. Ezek javítása cseréje jelentős feladat. Ezeken kívül sajnos az oktatáskor óhatatlanul keletkező kisebb-nagyobb sérülések javításai jelentenek igen sok munkát. Hajók ütközése a leggyakoribb, amelyek esetében a dörzslécek sérülése a legkevesebb, ami történhet. De sajnos komoly, a hajótestekben történő törés is keletkezhet ilyenkor, amelyek javítása nehéz és hosszú időbe telik. Másik gyakori probléma a hajók orrészének sérülése, egyrészt az ütközések, másrészt a stégnek, vagy stég alá szaladás miatt.
Szintén jelentősebb munkát adnak a hajók kormányainak, kormányvereteinek javítása, mivel ezek, a hajókkal együtt nagyon idős, elhasználódott felszerelések, alkatrészek. Az oldalmerevítő bekötési pontjai pedig a műanyag hajóknál a kritikus, mivel a fa hajóknál ez látható helyen van, így hamar kezelhető a probléma, vagy hozzáférhető módon javítható. Sajnos a műanyag hajóknál sokszor ezek a bekötési pontok elzárva vannak, ráadásul fa erősítéssel készültek, ami idővel mégis elrohadt. A műanyag hajók sérüléseit ugyan könnyebben javítjuk, de az azokhoz merevítésként használt elrohadt fa erősítéseket viszont igen komoly bontó munkával és aztán helyreállítással lehet csak kijavítani. Soha nem gondoltam volna, hogy ezekhez az idősebb műanyag hajókhoz ennyi fát használtak fel merevítésként. Gyakori ezeknél a hajóknál az alsó és felső héj szétválása, ahol azok összeillesztésénél fa a merevítő (kim)léc, melybe sok esetben a dörzsléc csavarjai futnak bele. Ezáltal lehetőséget adva a fa vizesedésének és hosszú távon szétrohadásának, ami komoly javítási munkát jelent ilyenkor.
Gyakori probléma még az árboctalp, illetve annak rögzítése pláne, ha az is fa erősítésű, valamint a svert rögzítő forgástengely csavarjának állapota, illetve az ottani anyagok elhasználódása, kikopása, valamint a svertszekrény tönkremenetele. A trepni, vagy fenéklemez tartó bordák elrohadása is visszatérő hiba. Fa deckes hajóknál előfordul a komplett deck cseréjét eredményező korhadás, ha azt annak idején nem vízálló rétegelt lemezből készítették. Jócskán találkozunk bizony hajóépítésre cseppet sem alkalmas anyagok beépítésével, melyek vagy a hajó gyártása, vagy a szakszerűtlen javítás során kerültek felhasználásra. Ezek cseréje ilyenkor ránk hárul, hisz sok esetben éppen ezért szabadultak meg korábbi tulajdonosai a hajótól. A teljesség igénye nélkül mostanában ezekkel a hibákkal találkoztunk leginkább, ezekkel a javításokkal kell számolnunk.
A már komoly múltra visszatekintő vitorlástáborunk ezzel lehetőséget ad tagjainknak, valamint vendégeinknek, tanítványaink is ha éppen fogékonyak erre, hogy a hajókarbantartás és javítás tekintetében is felkészültek legyenek, ezáltal még inkább, a hajót is ismerő vitorlázóvá váljanak. Azt nem hiszem, hogy az egyetlenek vagyunk, de egyedülállóak az biztos! Új ismerőseim, barátaim mondják, mikor meglátogatnak minket Szántódon, hogy:
- “Ilyen még létezik a Balatonon?!”
- “Több ilyen hely kéne a Balatonra!”
Lássuk be, igazuk is van! Egyrészt alig maradt ilyen “formáció” idehaza, másrészt pedig bőven lenne rá igény. Szükség volna még több ilyen jellegű hobbi vitorlás egyesületre és vízi sporttelepre. Bár már tudjuk, hogy a hajószerelés is vitorlázás és “mechanikailag”, azaz karbantartással már jócskán “kivitorláztuk” magunkat, de kijelenthetjük; jöhet a valódi vitorlázás, mert az idei szezonra felkészültünk!
Szentandrási-Szabó Attila
Szántódi Vitorlás Egyesület (Szántódi VE)
