gyakorlat teszi a skippert

 Elképedve hallom a hajóinkat bérlő vitorlázóktól, hogy milyen kevés gyakorlati oktatás után tettek vizsgát. Kell az elméleti képzés, de biciklizni sem lehet megtanulni elméletben. A vizsga elméleti anyagának megértéséhez szükséges előadások mit sem érnek, ha a hallgatók az egyéni tanulásra nem fordítanak időt. 

Könyvből, tanteremben nem lehet megtanulni vitorlázni. Kedvező időjárás esetén az oktatás során naponta 5-6 órát vízen kell tölteni, bár ez az idő is csak az alapok megismeréséhez elegendő. Az sem mindegy, ki milyen hajótípuson oktat, illetve tanul. A legjobb megoldás, ha az elején kisebb svertes hajókon, jollékon folyik az oktatás. A kevésbé sportos, vagy idősebb tanulók kisebb, nyitott cockpites kíles hajókon is kezdhetnek, de a későbbiekben mindenkinek meg kell ismernie a nagyobb tömegű, 5-8 személyes családi túrahajókkal való közlekedést.

Kis túlzással úgy is lehet fogalmazni, hogy 3 napon át tanuljuk a vitorlázást, majd három napon át gyakoroljuk a kikötői manővereket, mert a kezdők számára a ki- és a behajózás, a kikötés és elindulás jelenti a legnagyobb gondot.

 

Azok számára, akik versenyezni is szeretnének, különösen fontos a szükséges speciális ismeretek, szabályok megismerése, gyakorlása. Különösen hasznos az azonos hajókkal versenyzők felkészítéséhez hasonlóan, edzésszerűen megtervezett gyakorlás. A program minden esetben igazodik a résztvevők felkészültségéhez. A többség a spinnakerezés titkaira kíváncsi, de az alapvető szabályok és versenystratégiák, taktikák megismerése sem maradhat el. Meg kell teremteni annak lehetőségét is, hogy a versenyzésbe saját hajóval bekapcsolódók számára az elméleti felkészítésen túl konkrét segítséget nyújthassunk a felszerelés finomhangolására, optimalizálására.

Pomucz Tamás