Szó sem lehet a hétvégi hajókázásról. Telefon, e-mail Kentaurunknak: HELP! Mit tegyünk? A segítség nem maradt el. Mivel volt hét nap a vizsgáig, hála az azonnali intézkedésnek, mód nyílt a két héttel későbbi időpontra halasztani. Addig egy feladata volt: meggyógyulni! Csizmás kandúr nehéz szívvel hagyta magára, de kénytelen volt folytatni.

Yvette ciklon tépázta kikötőben indult az oktatás. Délelőtt kizárólag elmélet, ebéd után a vihar szelídültével gyakorlat. Erős szélben, tajtékzó tengerre futottak ki az apró oktatóhajók, hogy immáron haladó kadétjaikkal elsősorban „Sanyi” kimentését gyakorolják. A motoros sem pihent, Ezüst sólyom kötél idegekkel küzdött tovább Csizmás kandúrral, az meg a cölöpre állással. Az eredmény lesújtó volt, mármint az álló teknő orra és a pózna távolságának tekintetétben. 

A vitorlázók viszont egyre jobban, biztosabban végezték a gyakorlatokat. Mind többen érték el a számonkérés határain belüli szintet, páran viszont még az alapok tisztázásáig sem jutottak el. Mind inkább érződött a megmérettetés közeledte. A napi tanfolyás végeztével az elméletesek robogtak a szállásra szabályzatot magolni, kérdéseket kattintgatni. A csak gyakorlatosok viszont buzgón tesztelgették a kocsmákat, persze Csizmás kandúrral az élen.
Elérkezett végre a várva várt nagy nap. Reggel fél kilenckor már valamennyi kadét ott gyülekezett a tanteremnél. Utolsó pillantások a jegyzetekbe, HSZ – be. Megjött a vizsgabizottság. Elnöke a már vizsgázottak számára ismerős Oroszlán volt, két kísérővel: egy hivatásában kérlelhetetlen Hajós kutya, valamint egy tapasztalt, nagy tudású vén Vizi disznó.
Eligazítás, majd ajtó zárulj. Írták a teszteket. Fél óra elmúltával kezdtek szállingózni kifelé, akik leadták. Nagy „para”, bizonytalanság, nyugtalanság. Szinte mindenkinek volt több kétes válasza. Miután mindenki végzett, még jó óra feszült várakozás következett, amíg megszületett a kiértékelés. A nyilvános eredményhirdetést döbbenet fogadta. Legalább a fele valamiből nem felet meg. Ők persze gyakorlati vizsgára nem is mehettek tovább, így alig maradt pár hajónyi kadét, még a télen vizsgázottakkal kiegészülve is. Erre nem számított még Csizmás kandúr sem. Nyilvánvalóvá vált, hogy a gyorstalpalót végzőknek jóval kevesebb idő állt rendelkezésükre, mint a Budapesti résztvevőknek, így fokozott előtanulásra lett volna szükségük. Mert ugye az a párszor fél nap önmagában édes kevés. És még egy érdekes jelenség, miszerint pont a legmagabiztosabbak, legmagasabb végzettségűek buktak meg szinte kivétel nélkül, míg azok, akik a legjobban „rinyáltak”, hogy semmit nem tudnak és biztos rengeteget hibáztak, jóformán mind megfeleltek. Érdekes, elgondolkodtató.
Indult a gyakorlat. A Hajós kutya szállt a motorosba, első csapatban mindenki megfelelt, természetesen a nagypofájú Csizmás kandúr is, aki rutinjával, tapasztalatával el tudta fedni súlyos tudásbeli hiányosságait. Aztán az Oroszlán ment motorozni, a másik kettő vitorlázni. A következő motoros csapatnál egy kikötés balul ütött ki. Hajó megugrott hátra, hatalmasat puffant a falhoz, majd előre, de oldallal még egyszer neki a betonnak. Ezüst sólyom őrjöngött dühiben, nem teljesen alaptalanul. Nem sokon múlott, hogy kivájja a vizsgabiztos szemét. Csizmás kandúr morogva, kardját villogtatva együtt fújt vele. Egy pillanat alatt szertefoszlott kettejük közt a feszültség, hisz rádöbbentek, valójában mennyire egyformán látják a világot. Kentaur hölgy ágaskodva a földet kaparta és vérben forgó szemekkel, tele torokból nyerített. Ez tuti bukás gágogták a parti szemlélők. De mi van? Még mindig a „móló törő” mókus vezet és még egy gyakorlatot csinál. Csak nem? De igen! Ő is átment a csoport többi tagjával együtt. Hát igen, ennyire nagyvonalú csak egy valódi Oroszlánkirály lehet.
Befutottak a vitorlások is. A hivatalában pontos Hajós kutya, alapos számonkérést követően, ismételt javítási lehetőségeket biztosítva, minden kétséget kizáróan, teljesen korrekt módon, a valóságot híven tükrözve értékelt. A többség átment, köztük a Rókalány, az Őzike hölgy, Szarvas Szilárd, Gőgös Gúnár Gedeon, Kákalaki Akka a vadlibavezér – na persze a vízimadaraknak könnyű -, míg Fácán kakasunk és Nyuszi pajtásunk további tanulásra és ismételt vizsgára utasíttatott. Egyik állat sem kérdőjelezte meg a döntés helyességét.

A vizsga végére befutott Hiúz mama is. Betegen, kimerülten, saját árnyékaként, de csak idehozta a vére, hogy legalább lássa társai sikeres vizsga feletti örömét, vagy csillapítsa az eredménytelenek szomorúságát. Az állatsereg nagy szeretettel fogadta. Jó volt látni; komoly remény van arra, hogy a következő vizsgára felépül.
De még hogy felépült! Bundája fényes, szemei szikrát szórnak, fogai dárdák, karmai szörnyű tőrök! Jaj annak a nyomorultnak, aki útjába áll! Ide neki az oroszlánt is! Elröppent a két hét, folytatódott a következő tanfolyam második része. Gyorsan ki a vízre, neki a viharos szélnek, Boa tanár úr már várta! Meg az előző vizsgán kihullott csapattársak is. Jó volt találkozni velük, és az újakkal is megismerkedni.
Fáradhatatlanul rótták a köröket, ismételték a vízből mentést. Erős szélben, gyenge fuvallatban, jobbról és balról. Öröm volt látni, ahogy az eredmény egyre jobb és jobb, főleg az előző gyakorlaton kiszóródott állatoknál. Szemmel láthatóan „beálltak” az irányok szamáréknál és kakaséknál is, nem szólva a többi szárazföldi lényről. Egyre határozottabban uralták a hajót, pontosabban álltak szélre, eresztették le a vitorlákat és kötöttek ki. Elmaradt a kapkodás, rögtönzés, mindenki tudta és tette a dolgát.

Hétfő reggel ismét vizsgára gyülekeztek a kadétok, oktatóik körül. Új elnök érkezett az Oroszlánkirály helyett, egy fiatal Vízi kutya, aki maga is mestere volt a hajózás minden formájának. Kérlelhetetlen komolysággal vezette az elméleti vizsgát. Bukás most is volt bővel, de akik ismételtek, kivétel nélkül mind megfeleltek. Mehettek gyakorlatra.

Mentek is. Mindkét vizsgabiztos hajóra szállt. Ideális időben kezdődhetett a megmérettetés. Egymás után hajtották végre szinte tökéletesen a manővereket, majd irány a kikötő. Az egyik hajón nyuszikáé lett a parthoz állás. Már a móló torokban bizonytalankodott, mire a jóságos vén Vízidisznó csak odasúgta Hiúz mamának: segítsen neki! Így aztán hiba nélkül ő is átment. Meg mindenki, aki csak gyakorlatra került. Pörögtek az események, egymást váltották a csoportok, sec – pec lezajlott az egész. Túl voltak rajta, jöhetett az ünneplés. Mesélték a kalandokat: ezt mondta, azt kellett, így jött a szél, arra fordultam, akkor szólt, hogy „jó, cseréljenek”, nem is volt olyan nehéz. Vég nélkül folyt a felszabadult csevegés. Volt, aki alig hitte, hogy tényleg sikerült. Végül elkezdtek búcsúzkodni. Jó szelet, találkozunk a vízen, e-mail cím, telefonszám, majd keressük egymást. Elköszönés és ki jobbra, ki balra. Irány a vasútállomás, vagy autóajtó zárul, ablakon integetés, index sárgán villog. Ismeretségek, barátságok születtek. Ezzel vége. Valami lezárult, óhatatlanul véget ért. Az idő majd megmutatja, kikből lesz valódi hajós, igazi túrázó víziállat. Végül csak ketten maradtak a parton.

Egy ideig néztek csapattársaik után. Az aranyló nap éppen lebukott valahol a Fülöp hegy mögött. Elindultak hajójuk felé. Megszokott léptek, ezerszer ismételt mozdulatok. Töltést beszedni, motor indul, szél alatti eloldva, szél feletti kézben, csúszunk hátra. Negyed fordulaton előre, nagyvitorlát felhúzni! Dirk jöhet le, gép megáll! Merre menjünk? – kérdezte az újdonsült kapitány a kormányállásból. Amerre visz a szél és nincs bedeszkázva a víz, ahol nyitva a kocsma - hallatszott a jól ismert dorombolás valahonnan a kabin mélyéről!
És a kék hajó lassan kifordult a mólók karéján, a parti fuvallatban hangtalanul, méltóságteljesen egyre csak távolodott, halványult, mígnem végképp elnyelte a mélyülő, puha, feneketlen szürkület.

Mese, mese, tarka mese, nem igaz tán a fele se?
Fele igaz, fele álom, ha elhiszed, azt se bánom!

Merlin iskolájának első fejezete ITT olvasható!

Merlin iskolájának második fejezete ITT olvasható!

Merlin!