Mindenesetre most úgy hozta az élet hogy szeretve utált, rajongva gyűlölt Bahia Laserünk Kenesén állt, miután az elmúlt hetekben kiszolgált néhány turnus vitorlástábort. Azaz: nem kellett utánfutózni, legurítani, árbócot állítani, felszerelni, sólyázni és a többi és a többi. Olyannyira nem, hogy a Svert Kupát megelőző péntek délután negyed ötkor csúsztunk ki a Kenese port ból hogy egy tökéletes irányú széllel az alkonyatban, teljes nyugalomban át érjünk Zamárdiba. Ez nem tizenkilencre, hanem mondjuk ötvenháromra lapot húzás, hiszen mi az alapvetés: úgysincs szél. Ahogy a kikötő bejáratát elhagytuk, abban a szent másodpercben tökéletes irányú/szögű szél indult meg. Jó háromnegyed. Az a határ, amikor még fent hagyod a fokkot a genakker fölött, de a svertet már kiemelted. Ekkor kellett volna gyanút fognom, hiszen semmi sem úgy alakult ahogy eddig bármikor: nem kellett utánfutózni, nem kellett szerelni és volt szél. 

Különös osztály ez a Bahia. Őszintén szólva ameddig 2017 végén meg nem érkeztek hozzánk, a létezéséről sem tudtam. Ez egy gyártási technológiájából adódóan “elpusztíthatatlan”, igazi táboros hajó. Magas bum, tágas kokpit, első látásra egy univerzális oktatóhajó. Nem éles, nem könnyű, nem igazán közvetlen, de ezek a szempontok csak akkor szembetűnőek, ha az aktív hajóosztályok pályaversenyre szerelt hajói irányából nézzük. Rögtön az első aktív szezonjában nyolc hajós flottabajnokság kerekedett és még abban az évben eljöttünk vele a Svert Kupára is, akkor még egyedüli Bahiásként. Idővel bővült az állomány, nálunk a DEBOTI-nál Miskolcon/Nyékládházán két, Orfűn öt hajó áll és a balatoni kikötőkben megfordulva is felfedezhető belőlük meglepően sok példány. Ezeknek lényegében mindegyike oktatási, táboroztatási célú, jelenleg egyetlen magánkézben lévő Bahiáról tudok. Nem arról van tehát szó, hogy ne le(het)ne évente több, nagyjából 12-15 hajós önálló versenyt rendezni az osztálynak, mert a hajók gazdái nem aktívak. Ezért nagy szó, hogy az idei versenyre hét egység áll fel a rajtvonalra, az más kérdés, hogy a hét hajóból egyetlenegy balatoni.

Szűk két-és-háromnegyed óra alatt átértünk Zamárdiba. Közben bevillant, hogy miután online neveztünk és külön csak emiatt előző vasárnap nem jöttünk el a Balatonhoz, hogy átvegyük a nevezési csomagunkat, így erre a verseny előtti napon, péntek délután a helyszíni nevezés alkalmával és annak határidejéig, 19.00 óráig volt lehetőségünk. Messziről ez úgy nézett ki, hogy egy csávó egy még közeledő kishajóból a seggre-pofáraesést kockáztatva ugrik át a mólóra, majd sovány malac vágtában kocog ki a partra. Nem, nem intenzív emésztőrendszeri gondom volt, csak megláttam hogy 18:57 van. És még nincs rajtszámunk :) Végül odaértem, megoldódott.

Kettes számú furcsaság: oda értünk időben, plusz az eddigi anomáliák. Hmm. Aztán persze a szokásos program. Mit tesz MINDENKI egy verseny előtti estén? Két dolgot. Elmegy az aldi/lidl/tescoba, ÉS ránéz az időkép/windguru/windy-re. Nos. 3km/h szél, 5km/h LÖKÉSEKKEL. Ez volna a szombati program. Ekkor nyugodtam meg igazán, hiszen visszaállt minden a rendes medrébe, immár bizonyítást nyert, nem keveredtünk valahol az autópályán egy másik, párhuzamos univerzumba. 

Szombat reggel nagyon egyszerű dolgunk volt, mert a kiséretünkkel leautóztunk az amúgy közeli szállásunktól a kikötőbe, de volt egy csomó cuccunk, így a kényelmet választottuk. Ja igen, a szállás… Ide beszúrnék egy “keretest”

Szükségem lett volna két (eredetileg egy) éjszakára szállásra, azaz péntek délutáni érkezéssel és vasárnap reggeli távozással. Nem kell wellness, sem panorámás terasz, stb, semmi extra: két tiszta, különálló ágy és egy normális fürdőszoba. A legtöbb helyen azt a választ kaptam, -vagy eleve ki van írva-, hogy minimum három, de inkább négy éjszakára kell foglalni. 

Így a szállásfoglaló oldalakról lekoptatva többek tanácsára átkattintottam a facebookra és csatlakoztam néhány ilyen témájú csoporthoz. A Zamárdiak csoportban végül sok segítőkész reakció érkezett, és ha nem is azonnal, de találtunk megoldást, amiért itt is köszönet jár!

Miközben a legtöbb facebook hirdetésben kínált szállás a rengeteg visszamondás miatt vált szabaddá, azt gondolná az ember, hogy a kárenyhítés érdekében minden potenciális vendég fontos. 

De ettől függetlenül, mi van, ha valaki nem tud, vagy nem akar szabadságot kivenni? Egy család nem tud elmenni a Balaton mellé csak hétvégére, mert csak két éjszakára venne ki szállást? Ugyanilyen életszerű helyzet, amikor egy egynapos program miatt kímélné meg magát az ember egy félnapos oda-vissza autózástól, és aludna egyet valahol. Ja, és nem akar, vagy simán csak nem szeretne jobb híján egy hotelben -mert ott amúgy akad szoba egy éjszakára- fejenként kb hatvan-kilencvenezret otthagyni egyetlen éjszakáért.

Tehát összegezve, az a szállóvendég, hogy két férfi, aki nem egy pár, és két, urambocsá’ egy éjszakára keres szállást, egy nemlétező kategória.

Annyira nem, hogy nem is találtunk szállást. Végül az lett, hogy összességében olcsóbb volt kivenni öt főnek egy házat két éjszakára. Igen. Öt fő, két éjszaka összesen olcsóbb, mint két fő, két éjszaka.

Zárójel bezárva.

A rajt előtt csak be kellett lépni a hajóba, mert a rendezők idén is kiépíttettek egy vendégmólót, ahová ráköhettünk éjszakára. Ezúton is köszönjük!!! Befűztük a grószt, hiénáztunk egy vontát és kint is voltunk a rajtvonalon. Szürke, fülledt, baljós idő volt, annyi széllel, hogy a rajt előtti fél órát elmanőverezgettünk a többiek között, de ennyi. Közeledett a 9 óra és nem akart elindulni a szél. A rajt utáni hárompercest hallva tényleg csak a rend kedvéért húztunk genakkert, mert amúgy a szög jó volt, de nem állt ki. Annyira szánalmasan cikin állt, mit állt, csüngött, hogy röhögve, szégyenkezve, szemkontaktusokat kerülve ücsörögtünk a dekken. Aztán… Elindult. De úgy elindult, hogy élvezni kezdtük. Ahogy volt szél, foglalkozhattunk a taktikával, a többiek figyelésével. Mindig mondtam Tominak, kiket kell figyelnünk, kihez képest kell teret nyernünk, vagy pont eldobni egy oldalt a tiszta szelet keresve. Most biztosan többen kiröhögnek, hogy mit akarsz taktikázni, kiscsávó, a legamatőrebb “versenyen” vagytok öreg?! Amennyire él bőszélben a Bahia, annyira ismerni kell a krajcban. Nagyon könnyű túl-préselni, azonnal lúvolni kezd, nagyon nagy erő ébred a kormányon. Nagyon élesek a határvonalak, és ugyanez igaz bő szélben is: félszeles vagy raumos menetben simán összejöhet egy spontán halzi, ha kibillen az egyensúlyból és befordul teli hátszélbe. Futtatva, lazán, nagyobb alsó élekkel mentünk és sebességben visszahoztuk azt, amit tompasággal eldobtunk. Az orfűi csapatok egyébként nagyon ismerik a Bahiákat, eddig két flottabajnokságon voltunk náluk és mindig próbáltunk kicsikarni tőlük pár tippet. Bár a Pécsi-tóról tudni kell, hogy van egy nagyon pontos kotta, azért vannak univerzális igazságok. Csak jó őrzik. :) Közben már a szántódi bójánál járva nem csak a szél, hanem -bármilyen furcsa- a széllel a víztömeg is érkezett a cső felől, ami az extrém vízállás miatt extrém hullámzást eredményezett. Egy ilyen bő egy méter magas, elnyúlt hullámot meglovagolva tudtunk megsiklani már a tihanyi bóját véve, a befutó felé. 

A rajt előtt indítottam egy KWINDOO self-trackinget, nagyon tetszett, amit utólag ott láttam, de mégjobban tetszett, hogy át is éltük. Közhelyes az “élményeket gyűjtsünk, ne tárgyakat” hozzáállás, de amit ezen a hétvégén kaptunk a vitorlázástól, az már nagyon-nagyon kellett. Régen mentünk már együtt, a két Tomi :), de most is működött.

Miután befutottunk, beszélgettünk kicsit a többiekkel és persze azonnal működött a jollésok közötti összetartás, ahogy egymás hajóját emeljük az utánfutókra, ahogy úgy ellenőrizzük indulás előtt, hogy minden le van-e kötve/rögzítve, mintha a sajátunk lenne, hogy biztosan hazaérjen. Erről szól ez. Hogy a partra érve nem szűnünk meg egymás számára.

Harapva egy-két csokit és lehúzva egy-egy flakon innivalót már annyira természetes, kérdés nélküli, magától értetődő volt, hogy még a futam után egyből visszavisszük a hajót.

Így is lett. A verseny alatt felépült szél még rá is erősödött és visszarepített minket Kenesére. Ez a mi szelünk, a mi napunk volt. Pénteken 16.15-kor indultunk és szombat 16.30 körül értünk vissza.

Mikor ezt írom, éppen azt olvastam, hogy “a Svert Kupa kinőtte magát, elérte a határait.” Nem nagy talány, ennek alapvető, világos oka van: az egyetlen ilyen verseny a naptárban, hogy hiánypótló, ahhoz kétség sem férhet. Nem kell, hogy nagyobb legyen, inkább több ilyen kéne. A verseny “amatőr státusza” pedig ne tévesszen meg senkit. Gratulálunk mindenkinek, a teljesítette a távot, akik pedig kiálltak, azoknak tisztelet a felelős döntésért!

Mint mindig, most is köszönet klubunknak a DEBOTI VSE-nek a hajóért, köszi Bori, Májó! A legénység pedig továbbra is Farkas Tomi! Köszi!