A tervek szerinti időben szálltak vízre a 49er, 49er FX U23 EB mezőnyei, ezúttal tehát elmaradt a már-már megszokott reggeli parti halasztás, ám a bizonytalan szélviszonyok miatt mindkét pályán hosszabb-rövidebb halasztást kellett jelezni. Az Alfa pályán – ahol a 49er mezőny versenyzett – 5,4 csomós átlag mellett keleti irányból fújt a szél, de komoly kihagyásokkal. Ezért a pályafelelős Kárpáti Bence lejjebb húzódott a déli part felé, ahol átmeneti gyengülést követően némiképp stabilabb szélben rajtolt el az Eb második futama. A mezőnyben ezúttal két hajó volt korai rajtos, a zsűri pedig a rajtnál két egységet sújtott egyfordulós büntetéssel.

A rendező az első kör végén a 6 csomó fölé frissülő szélben hosszabbított is a pályán, hiszen ezek a hajók kis erősödés mellett is, hamar nagy sebességet képesek elérni, így a megfelelő versenyzés érdekében fontos módosítással lekövetni a változásokat és hosszabb versenypályát kijelölni.

A nap második futamára újra módosult a szélirány, ezúttal nem volt korai rajtos egység. Az ezer méteres pályahossz ezúttal megfelelőnek bizonyult, az első kör végén a 6,5 csomó fölé frissülő szélben ismét változtatni kellett a tengely irányát, és a felső pályajelet 30fokra helyezték.

A nap harmadik, összességében a verseny negyedik futamára tovább fordult a szél, és kicsit gyengült, ám a vitorlázást változatos széllökések nehezítették. A mezőny tisztán, egy egység büntetése mellett vágott neki a távnak. Az első kör végén azonban markánsan, 4 csomó alá csökkent a szél ereje, így rövidíteni kellett a pálya hosszát: a második körre 280 méterrel lett rövidebb a tengely. A szél tovább gyengült a befutóra, a mezőny eleje még értékelhető körülmények között ért célba, a végét azonban „tényleg csak a lendület hozta be”.

A nehezen befejezett 4. futamot követően intenzív szélkeresés kezdődött, majd nem sokkal egy óra után előbb halasztást jelzett a rendező, majd szűk egy óra múlva a kikötőbe távozás mellett döntött. Ebben az időszakban ugyanis a szél ereje 0 és 4 csomó között mozgott, irány pedig 330-tól 20 fokig változott.

„Kihívásokkal teli nap volt, semmilyen előrejelzés nem mutatta azt a szelet, amiben végül versenyzett a mezőny. Ennek ellenére reggel 6-8 csomós átlagszelet tudtunk mérni, így nem is volt kérdéses, hogy vízre megy a mezőny a tervezett időben. A nap folyamán – az előrejelzések alapján – déli szél kialakulására számítottunk, így inkább a vízközép, sőt, a déli part felé tűztünk pályát. A futamok során érdekes periódusokban érkeztek a szélfordulók és az erősség is intenzíven változott, így minden futamban módosítanunk kellett vagy a pálya hosszán, vagy a tengely irányán, illetve mindkettőn. A rendezői csapat összehangoltan dolgozott, így zökkenőmentesen sikerültek a változtatások és minden futamban sikerült a célidő 10 százalékán belül maradni” – foglalta össze a futamokat Kárpáti Bence, az Alfa pálya felelőse.

„A rajteljárások utolsó perceiben minden futam esetében stabilizálódott a szél ereje és iránya, így a mezőny minden futamban fair vonalról tudott nekivágni a távnak. A negyedik futamban érzékelhetően csökkent a szél ereje, de arra nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan.”

 

Az FX mezőny pályáján hasonló forgatókönyv szerint zajlottak a futamok. „Vízi halasztással kezdtünk, mert nem volt kiegyensúlyozott a szél, előbb jobbra pörgött, 45 fokról fújt, de szépen visszaállt, minden futamban volt módosítás, egyszer a szöget, a tengely hosszát pedig minden futamban (2 hosszabbítás, 1 rövidítés). A negyedik futamban a rajteljárásban kellett halasztani, mert elfordult a szélirány, ez után 5 fokra tettük a pályát, majd zölddel jobbra módosítottunk” – mondta Böröcz Berta, a Bravo pálya rendezője. „A csapat nagyon jól működött, így a változtatásokat fennakadás nélkül sikerült végrehajtani.” Az FX mezőny negyedik futama még megfelelő szélben be tudott futni, utána azonban gyorsan megállt a szél, így előbb halasztást húzott a rendező, majd 40 perc után ez a mezőny is a part felé vette az irányt. A harmadik futamát, ami a sorozat 4. futama volt, hun-248 csapata, Érdi Vince és Korbuly Sarolta nyerték. Ezt követően a gyengülő szélben a partra távozott az FX mezőny is.

Nagyjából kétórányi parton tartózkodást követően ismét vízre szálltak a mezőnyök, a versenyterületen ugyanis 6-8 csomós, 180-190 fokról fújó szelet lehetett mérni. A 49er rajtra ebből már csak 4,8-5,4 csomó maradt, az első hátszél végére 3,8-4,0 – akkor radikálisan rövidítette a tengelyt a rendező, de a második hátszél végére aztán 2 csomó alá is beesett a szélerő. Ezzel együtt 35-40 fokkal el is fordult balra, így a futamot nem sokkal a vezető hajók célba érése előtt érvénytelenítették, majd a partra vontázott a mezőny.

Az FX pályán viszont sikerült megrendezni a nap negyedik, az EB ötödik futamát is – igaz, egy szakasszal rövidebben, mert a rendező ezt a futamot a második cirkáló szakasz végén befuttatta. A futam 195 fokról, átlagosan 6,5 csomós szélben indult, ebből a második cirkáló szakasz közepére – amikor döntés született a rövidítésről - 3,5-4 csomó, a befutóra pedig még kevesebb maradt. Az Eb érvényességét jelentő futam sikeres befejezéséhez az is jelentősen hozzájárult, hogy a rendező csapat a versenyterületen nagyon gyorsan tudott pályát tenni és az első lehetséges időpontban indítani is tudták a futamot. Az Európa bajnokságot jelenleg a Marcelina Korszon - Zuzanna Mróz lengyel páros vezeti.

A két mezőnyből a szombati futamokban összesen több mint 10 óvást, illetve orvoslati kérelmet adtak be, így a végleges eredményeket, közel éjfélkor tették közzé. Az óvástárgyalásokat követően a 49er mezőnyben lett átrendeződés. Mivel az élen álló olasz csapat egyik futamának érvénytelenítése után visszaesett a 7. helyre, a spanyol Pol Marsans Barcells - José Manuel Ruíz Ibánez páros vette át a vezetést. „Kihívásokkal teli változó és pöffös szél volt ma, ami, bár tengeri körülmények között többet versenyzünk, nem volt túl ismeretlen, hiszen a 2022-es junior VB is tavi körülmények között, a Como-i tavon került megrendezésre. Elégedettek vagyunk a mai első és harmadik futamban elért 2. helyünkkel, várjuk a holnapot. Szeretnénk még legalább egy futamot teljesíteni, a cél pedig a TOP 3-ban végezni.” – nyilatkozták a versenyzők a 4. futam után.

A versenyt, az eredményeket és a friss híreket az esemény Facebook-oldalán https://www.facebook.com/events/593468039090770/,

a Nemzetközi 49er Osztályszövetség honlapján https://49er.org/event/2022-junior-european-championship/?event_id=33182 ,

valamint a BYC weboldalán https://byc.hu/regatta/49er-49erfx-nacra17-junior-ec2022/?fbclid=IwAR13L1ffxfH_AVyNwH4Vi2CuckCWcpCEhSah99nDHLrqo5ib9L70KtJkULI és Facebook-oldalán lehet követni.

 

Az Európa-bajnokság támogatói:

Balatonfüredi Yacht Club

Magyar Vitorlás Szövetség

Magyarország kormánya

SCI Network Zrt.

Monautix Kft.

Fotó: Szántó Áron

Video: Ladányi János