Érdi Mári, Vadnai Benjamin, Vadnai Jonatán egy fárasztó, de sikeres szezon után várhatják az idei év utolsó, magyar szempontból fontos világversenyét. Mindhárman ott vannak a hajóosztály hihetetlenül szoros élmezőnyében, ott, ahol a pillanatnyi forma, esetleg a szerencse dönthet győzelemről, vagy valamelyik dobogós helyről.
Az ILCA 6 olimpiai női egyszemélyes hajóosztály idei, texasi világbajnokságán Érdi Mári minden idők legjobb magyar női eredményével lett ötödik. Vezetett is a versenyben, hajszállal maradt le a dobogóról. Ugyancsak történelmi sikert ért el Vadnai Jonatán az olimpiai ILCA 7 májusi, mexikói világbajnokságán: kilencedik lett, még soha magyar laseres nem végzett ilyen jó helyen világbajnokságon. Vadnai Benjamin Mexikóban vírusfertőzéssel küzdött, azóta szerencsére semmi nem hátráltatta a felkészülését. Elmondható tehát, hogy mindhárman esélyesek akár a legjobb helyezésekre is, van tehát kiknek drukkolnunk ezen a héten.
A verseny egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. A mezőny, ezt aztán mondani sem kell, erős. ILCA 7 hajóosztályban itt van az aktuális világbajnok, a francia Jean Baptiste Bernaz, a tavalyi Európa-bajnok brit Michael Beckett és az olimpiai bajnok ausztrál Matthew Wearn. Az ILCA 6 mezőnyben itt a sokszoros világbajnok és olimpiai bajnok holland Marit Bouwmeester, a tavalyi Európa-bajnok lengyel Agata Berwinska és még sokan mások.
A hét időjárás előrejelzése is izgalmas: szerdán, az első versenynapon napos idő várható, 12-20 csomós északnyugati széllel, majd jön egy kifejezetten gyenge szeles nap, péntekre és szombatra nagyon erős északnyugatit jeleztek előre, szombaton akár a 30 csomót is elérhetik a széllökések. Vasárnapra és hétfőre megnyugszik az időjárás, marad az északnyugati, de mindkét nap 20 csomó alatt marad a várható szélsebesség.
Selejtező és döntő futamokat terveznek, éremfutam nem lesz. A díjkiosztót november 21-én hétfőn délutánra tervezik.
Még a rajt előtt megpróbáljuk elérni a magyarokat a helyszínen, ha ez sikerül, a cikket a legfrissebb információkkal frissítjük.
A verseny weboldala: https://2022-senior.eurilca-europeans.org/
A verseny youtube csatornája: https://www.youtube.com/eurilcachannel
visyla