Ifjúsági versenyzőink nagyon szép eredményeket hoznak, és egy fiatal, motivált, szakmailag képzett edzőgárda dolgozik velük, miközben a legjobb Optimistes versenyzők évek óta sorozatban a 29er osztálynak szavaznak bizalmat, és – amint a beszámolóból is kiderül – nagyon jól teszik. A 2021-es Alapszabálymódosítás óta pedig Magyar 9er Osztályszövetség név alatt működve az olimpiai 49er és 49erFX osztályok életét is szervezzük, ezen a téren is kiváló eredményeket értünk el a 2022-es szezonban.

Természetesen csapataink a téli időszakban is komoly felkészülési munkát végeztek, a terjedelem kordában tartása végett jelen beszámolónkban elsősorban a nemzetközi versenyekre fogunk koncentrálni. Kezdjük is az elején: februárban két verseny zárult le osztályainkban, a 4. Portugál Grand Prix versenyen Vilamoura-ban az olimpiai 49er FX osztályban Szabó Roni Oszkár és Csébfalvi András a kimagasló 4. helyet érte el a 20 hajós mezőnyben, nagyon stabilan vitorlázva, a futamok majd' felében dobogós helyezésket hozva! Ezzel párhuzamosan El Balis-ban a 29er olimpiai utánpótlásosztály idei első Európa-Kupa fordulóján mérette meg tudását a fiatalabb korosztály. A 112 indulóból a szenzációs 15. helyen zárt Tóth Attila Borda Levente, a kiváló 32. helyet érte el a feltörekvő fiatal csapat: Kis-Szölgyémi Soma és Juhász András Sámuel. Ugyancsak remek eredmény Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanga 34. helye.

A 29er Európa Kupa-sorozat újabb állomásán, Koperben U17-ben Kis-Szölgyémi Soma- Juhász András Sámuel (Kereked Vitorlás Klub Csopak) nyert, összetettben pedig a kiváló 3. helyet érték el. A lányok között Kis-Szölgyémi Luca-Ugron Hanga (Kereked Vitorlás Klub Csopak) 4. lett, míg Juhász Emília és Lacza Boróka (Kereked) az 5. helyet szerezte meg. A fiúk között remeklő Kis-Szölgyémi - Juhász páros mellett említésre méltó a Tóth-Borda páros (Spartacus Vitorlás Egylet) teljesítménye is: az abszolút 11. helyen zártak. Júniusban a Kielben megrendezett Német EuroCup fordulón a Csekovszky Mór - Pais Hank Olivér páros a 102 indulóból az arany csoport 18. helyén végzett, ami ugyancsak kiemelkedő eredmény. A németországi forduló után nem sokkal kezdődött az EB Dániában, ahol a legjobb eredményt a Tóth Attila - Borda Levente páros érte el, akik a 22. helyen végeztek. Két válogatott egységünknek nem volt sok ideje pihenni, július elején következett a World Sailing Ifjúsági VB Hágában, ahol a fiúknál Tóth Attila - Borda Levente a 12. helyen végzett, míg a lányoknál Kis-Szölgyémi Luca - Ugron Hanga a 19. helyet szerezte meg.

A hatalmas világverseny-dömping következő állomás a VB volt El Balis-ban, ahol igazi szenzáció született: U17-es kategóriában a Kis-Szölgyémi Soma - Juhász Sámuel páros U17 világbajnok lett, Fehér Boróka és Fehér Szonja pedig U17 lány világbajnoki bronzérmes! Az abszolút mezőnyben Soma és Samu a kiemelkedő 10. helyen végzett ( a teljes mezőny 4%-a), a Tóth Attila - Borda Levente páros (Spartacus) pedig a 26. helyet hozta el, mely ugyancsak szenzációs eredmény a 26 nemzet 245 hajóját számláló mezőnyben. Juhász Mili és Lacza Boró abszolútban 52., Fehér Boróka és Fehér Szonja 61. lettek. Következtek a hazai versenyek, melyeken nem csak versenyzői, de a versenyrendezői és tisztségviselői vonalon is bizonyíthattunk. A sort a 29er EuroCup sorozat hazai fordulója kezdte, amely minden évben egyben az Országos Bajnokság is. 2022. szeptember 22-25. között a Balatonfüredi Yacht Club rendezte a Rooster 29er Európa Kupát és Országos Bajnokságot, melyen öt nemzet 37 egysége, 74 versenyzője állt rajthoz. Kárpáti Bence vezetésével tíz gyönyörű futamot tudtak megtartani a rendezők, az abszolút második helyen a Tóth Attila – Borda Levente páros végzett, akik egyben az idei Magyar Bajnokságot is megnyerték. Az U17-es korosztály bajnokai pedig Fehér Boróka és Fehér Szonja első éves 29er versenyzők lettek.

A versenybíróság elnöke az ausztrál származású Rosemary Collins szerint: „ ... a helyi vitorlázóktól, illetve az Európából érkező nemzetközi vitorlázóktól nagyon magas színvonalú vitorlázást láthattunk, bírálati szempontból nagyon jó érzés ilyet mondani.” Komoly sportdiplomáciai munkának köszönhetően sikerült a 2022-évi 49er és 49erFX olimpiai hajóosztályok U23 Európa Bajnokság rendezési jogát megszerezni, ami önmagában hatalmas siker. A versenyt ugyancsak a Balatonfüredi Yacht Club rendezte, immár az MVSZ új, balatonfüredi Kékszalag PORT kikötőjében. Az EB előversenye a hat éve kihagyás után újreéledő 49er osztály nyílt Országos Bajnoksága, és a 49erFX osztály első OB-ja volt, kiváló tesztlehetőséget biztosítva az EB résztvevőinek. A két osztályban összesen 20 egység szállt vízre a magyarokkal együtt 7 nemzet képviseletében. Külön pozitívum a sok külföldi résztvevő, a 49er mezőny éppen felét tették ki a külföldi – belga, cseh, izraeli, lengyel és osztrák versenyzők. A magyar bajnoki címet Szabó Roni Oszkár és Csébfalvi András, az EGIS versenyzői nyerték el, a nyílt versenyt a lengyel Tytus Butowski-Lukasz Machowski kettős nyerte. A bajnoki címvédő Cserép Csongor-Cserép Csaba (BYC) kettős a második helyen végzett, míg a bronzérem a Csák Máté Péter-Balázs Zétény (Kereked) csapaté lett.

Fontos kiemelni, hogy mind a magyar bajnok, mind pedig a bronzérmes egységek vitorlázói a 29er osztályból ültek fel, így lényegében az olimpiai 49er osztály a magyar mezőnyben is komoly utánpótlással rendelkezik. Ezután következett a szezon legkomolyabb magyar rendezésű versenye, hiszen magyar vizeken először rendeztek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance vitorlázó hajóosztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. A 49er és a 49er FX osztályok október 16-án zárult négynapos balatonfüredi U23 korosztályú Európa-bajnokságán 13 országból 33 egység 66 versenyzővel vett részt. Mindkét kategóriában lengyel aranyérem született – mellettük a 49er osztályban harmadik helyet szerzett a magyar-belga kettős állampolgár Arthur de Jonghe ezúttal belga színekben. 49er hajóosztályban a legeredményesebb magyar egység a friss magyar bajnok kormányozta Szabó Roni Oszkár – Filippo Binetti Pozzi (ESP) páros lett, akik a mezőny 12. helyén végeztek. Szabó Roni Oszkár fél éve kezdett ebben a hajóosztályban versenyezni, a párosnak pedig ez volt az első közös versenye, eredményük így mindenképp bíztatónak számít.

A verseny PRO-ja, a dán Peter Lübeck elismerően nyilatkozott rendező egyesületről, a Balatonfüredi Yacht Clubról is, „magas szintű szervezettség, kiváló kommunikáció jellemezte a versenyt, nagyon jó volt együtt dolgozni”.

A kiemelkedő szezon briliáns zárásáról pedig 29er csapataink gondoskodtak az EuroCup sorozat záró versenyén, a Garda tavon, hiszen három arany és egy bronzérem volt a termés, illetve négy hajónk végzett az abszolút első tízben a 327 egységet megmozgató versenysorozatban!! Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel U17 fiú Európa-kupa győztes, Juhász Emília és Lacza Boróka abszolút női győztes, Fehér Boróka és Fehér Szonja U17 lány győztes, Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanga az abszolút női bronzérmet hozhatta haza az idei Európa-kupa sorozat zárásakor. Tóth Attila és Borda Levente 5., Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel 6., Csekovszky Mór és Pais-Hank Olivér 7., Juhász Emília és Lacza Boróka 8. lett az abszolút sorrendben, ilyen domináns eredményre nem volt még példa ezidáig az olimpiai utánpótlásosztály hazai történetében. Valószínűleg nehéz lesz ezt a hihetetlenül sikeres évet megismételni, de biztosak vagyunk benne, hogy akiken múlik, mindent meg fognak tenni ennek érdekében.

Végezetül szeretnénk azzal a gondolattal zárni a szezon-beszámolónkat, hogy elmondhatatlanul hálásak vagyunk mindazoknak, akik szabadidejüket, anyagi forrásaikat nem kímélve dolgoznak a 9er osztályok eredményességért: köszönjük versenyzőinknek, edzőiknek, a szülőknek, az egyesületeknek, a versenybíróknak, versenyrendezőknek, az MVSZ munkatársainak, az MVSZ-ben társadalmi munkát végzőknek, és végül, de nem utolsó sorban az osztályszövetségben társadalmi munkában tevékenykedőknek!

2022. december 11-én, az osztálybeszámoló megírása után hozták nyilvánosságra, hogy a versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján 2022-ben az Év Ifjúsági Vitorlázója lány kategóriában Fehér Boróka – Fehér Szonja, az Év Ifjúsági Vitorlázója fiú kategóriában pedig Kis-Szölgyémi Soma – Juhász András Sámuel páros kapta a legtöbb szavazatot. (a szerk.)

Szöveg: Cserép Csaba

Fotó: Szántó Áron